Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-08-01 / 2. szám

— No, ez elől meglógtam, — mondja magában és mosolyog. Tudja, mi történt: rohamot fújnak, a trombitával vele fütyüli, hogy “tratata, tatatatata.. . káposzta, káposzta, has is van benne!” Milyen jó itt feküdni. Milyen gyönyörű az ég. Orbók Attila: “KÉNYELMES’' BUDAPEST Német, francia, olasz barátaim és ismerőseim, akik csak néhány napig Budapesten tartózkodtak, rendsze­rint már a második napon azt a furcsa kijelentést tet­ték előttem, hogy van a magyar fővárosban valami “keleties” iz és karakter. Hiába faggattam őket, hogy mi az a “keletiesség, amit kivétel nélkül megállapítot­tak, nem tudták megmondani. Beszélgettem franciák­kal és olaszokkal is, akik itt jártak, ők is keleties izt emlegettek, de hogy mi az a “keleties iz”, azt nem tud­ták, vagy nem akarták megmagyarázni. .. Szóval egy megmagyarázhatatl “je ne sais quoi”-ról van szó. Mert Budapest egyike Európa legmodernebb városainak, a­­mely amerikai tempóban fejlődött s az uj épületsorok az utolsó ötven esztendő alatt valósággal elnyelték a múlt emlékeit — még az ősi Budán is alig van már nyoma a hosszú török hódoltságnak és a virágzó re­neszánsznak, amelyet Mátyás király, a hires Corvinák mecénása teremtett maga körül. Itt éltem már húsz esztendeje ebben a teljesen nyugati, modern világvárosban s én bizony soha sem­miféle "keletiességet” nem fedeztem fel benne. Való­ságos rejtély, még pedig izgató rejtély lett számomra, hogy miért mondják nekem a külföldi ismerőseim — mintha csak összebeszéltek volna, ■— hogy egy keleti városban élek. Vagy talán én, aki ismerem Konstan­tinápolyi, Athént, Rómát, Párizst, Berlint, nem látom a saját városomat. Mint ahogy nem tudnám megmon­dani, hogy milyen frízek és reliefek díszítik annak a budai bérvillának a nemlokzatát, amelybe ntizenkét esztendeje lakom .. . De bizony még azt sem tudom, vannak-e balkonjai a második emeletnek: mert én az elsőn lakom .. . Nemrégiben Berlinből jöttem haza kéthónapi tar­tózkodás után s a vonaton elhatároztam, hogy kinyo­mozom a rejtélyt, hogy miért tartják keletinek Buda­pestet. Pompás ötleten támadt. Három napig szugge­­rálni fogom magamnak, hogy idegen vagyok a saját fővárosomban. Előkelő külföldi leszek; Berlinben úgyis elberliniesedtem. Megérkezve Budapestre, nem a lakásomra hajtat­tam, hanem az egyik pompás dunaparti hotelbe. A portással németül beszéltem, németül válaszolt — a szobapincérrel franciául, franciául válaszolt — a lon­dinerrel angolul, angolul válaszolt. A liftes fiú kezében kínai grammatikát láttam. Érdeklődésemre elmondta, hogy főnöke reáparancsolt, hogy tanuljon meg kínaiul. Ő még fiatal és fogékony a feje. És kínaiul még senki sem tud az egész személyzetből, ami “rettenetes hiba” e gy nagy nemzetközi szállóban. Este a hotel gyönyörű éttermében vacsoráztam. Egy nyolc személyre terített asztal mellé ültem — egyedül. Zsúfolásig megtelt az étterem, de csak olyan értelemben, hogy minden asztalnál ültek néhányan, egymáshoz tartozó emberek, akik együtt jöttek. Még körülbelül ötven üres szék volt az asztaloknál, amikor benézett az étterem ajtaján két szmokingos ur és há­rom estélyi ruhás hölgy. — Zsúfolva van! — mondta az egyik hölgy és sarkonfordult az egész társaság; mentek egy másik étterembe. — Itt Budapesten nem sóhajtoznak az emberek — gondoltam, — mint Párizsban, ahol léptem-nyomon hallani a felkiáltást: On vive serré! (Összenyomva élünk!) Reggel az egyik nagy körúti kávéházban reg­geliztem, kakaó, vaj, jam, tojás —■ circa ugyanazért az árért, amibe egy pohár kávé kerül, minden egyéb nélkül. Németül kérte ma reggelimet. Mire megreg­geliztem, legnagyobb ámulatomra körül voltam barri­­kádozva újságokkal. Az asztalon és a környező szé­keken félméter magasságban állt a nyomtatott papi­ros: — angol, német, francia, olasz, spanyol magyar heti, havi lapok, szemlék, illusztráltak és szaklapok... És egy menetrend, mert hiszen “külföldi” vagyok, az is érdekelhet . . . Aztán tinta, toll, levélpapír, boríték, mert hátha elfog a “Heimweh" s írni akarok ... S ott állott mellettem a “szivaros”, nagy dobozzal két kezé­ben ~ hátha rá akarok gyújtani.. . Egyben jelentette, hogy nála bélyeget ie kaphatok ... és fő- és albérleti lakcímeket is tud ... meg részletre elad — perzsa­szőnyeget ... Mig egy órán keresztül a lapokat böngésztem, jól megfigyeltem, hogy a pincér ezüsttálcán öt pohár vizet tett elém és folyton váltogatta. Pontosan hat percen­ként mindig öt-öt pohár friss vizet hozott. Egy fél­pohár vizet ittam, de ő egy óra leforgása alatt ponto­san ötven pohár vizet szolgált fel nekem . .. Hát valóban nem frázis, hogy “Budapest fürdő­város”, mert ennyi vízben akár meg is fürődhettem volna! Apropos, fürdőváros és viz! E téren is érdekes tapasztalatra tettem szert. Budapestnek van egy tucat ragyogó nyilvános fürdője, amelyet mind természetes hőforrás lát el vízzel. Elmentem az egyik gőzfürdőbe és megfürödtem. Aztán fürdés után a pihenőteremben leheveredtem az egyik kényelmes kerevetre. Megállt mellettem egy fehérnadrágos, csikós trikós, tekintélyes külsejű ember és jelentette: — Nagyságos ur, én vagyok a keltő ember. 20

Next

/
Thumbnails
Contents