Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-08-01 / 2. szám

■— Én nem is vártam öntől mást Ön az én típusom. De mivel szolgálhatok én?

— Igen, hát a helyzet a következő. Egyszer ön azt mesélte nekem, hogy van önnek egy erős, rögtönható mérge.

— Igen, emlékszem.

— És megvan még ez a méreg?

— Természetesen.

— Mondja, Beregov, tudna nekem ebből a méregből egy keveset adni?

— Dehát persze, természetesen. Miért is ne?

— Ön egy valódi barát. Köszönöm, nagyon köszönöm. El tudja nekem küldeni holnap reggel a mérget?

— Természetesen. Már kora reggel meg fogja kapni. De most meg fog bocsátani. Ma rettentő sokat dolgoztam és holnap korán kell kelnem. Tehát most aludnom kell. Isten önnel. Hiszen most már nincsen rám szükséget?

Bilevicz csodálkozva nézett Beregovra, aztán hebegve mondta:

—- Nem, persze, hogy nem ... De azért ez mégis különös .. . Ön olyan nyugodt. .. Mindenki más megkísérelte volna, hogy engem . ..

Beregov keményen a szeme közé nézett.

— Talán azt akarja, hogy visszatartsam? Rábeszéljem, hogy ne kövessen el öngyilkosságot?

— Nem, nem, dehogy. — Bilevics hangja majdnem felháborodott volt. — Elhatározásom sziklaszilárd. Nézzem meg engem jól: igy néz ki egy ember, aki befolyásolni hagyja magát?

— Nem, az biztos, hogy nem. És éppen ezért én meg se próbáltam. — Beregov pillantása egy falon függő képre esett. -— Ez igazán nagyon csinos. Valódi Schiele festmény?

— Igen. Mindig nagyon szerettem ezt a képet.

Beregov odalépett a falhoz és levette a képet.

— Ezt rögtön magammal viszem.

— Hogy-hogy magával viszi? — kérdezte Bilevics csodálkozva.

— Miért? Vannak örökösei? Azt hittem, hogy egyedül áll a világon.

— Igen, egész egyedül vagyok.

— Na, látja, hiszen akkor nincs többé szüksége a képre. A sírba nem lehet semmit se magával vinni.

Tessék, vigye csak, hiszen igaza van, nincs rá többé szükségem.

Beregov bólintott és körbe sétált a szobában: megtapintotta hol ezt, hol ezt a tárgyat.

— Ez igazán szép, ez az iróasztalkészlet. Valódi márványból van?

— Igen, a készlet valódi. Jó csomó pénzembe került.

— Már régóta kívánok magamnak ilyesvalamit, Ugy-e szabad ezt is magammal vinnem?

Bilevics kissé idegesen nehezedett egyik lábáról a másikra.

— Ugyan miért adnám ezt önnek?

— De kedves barátom, mire kellene ez még önnek? A sírba nem vihet semmit sem magával.

És mialatt Bilevics mélyen felsóhajtott, Beregov kinyitotta a szivardobozkát, amely az íróasztalon állt.

— Teringette, Bilevics, micsoda finom szivarjai vannak. Ezek aztán izleni fognak nekem. Rögtön be is csomagolom az egész készletet. Ezt a hármat itt hagyom önnek. Többet csak nem szív el egy éjjel alatt?

Bilevics egészen megzavarodott. Nem is tudta, mit válaszoljon, ezért csak ennyit mondott:

— Nem, legföljebb hármat.

— Látja, ezt rögtön gondoltam. Ez a szivardobozka sem rossz ...— A mérnök kezébe véve méregette a súlyát. — Nehéz arany. És látja, egy В is van rajta. Milyen jó, hogy mindkettőnk neve B-vel kezdődik ... Bilevics — Beregov, mindkettőre illik.

Bilevics egy ellenvetésre szedte össze magát.

— Bocsásson meg, de ez már kis túlzás, ez a doboz egy drága emlék.

—' Holnap már semmire sem fog ön emlékezni. És a sírba úgysem vihet magával semmit.

Az öngyilkosjelölt úgy tekergeti, mint egy' megtaposott hernyó.

— Hiszen igaza van. De végre is ez a doboz nehéz arany, nagyon értékes darab.

A mérnök fürkészve pillantott Bilevicsre.

— Hiszen éppen ez a nagyszerű. Tudja, én roppant szeretem az elsőrangú holmikat. Különben, amit még meg akartam kérdezni: Hol akarja bevenni a mérget? Az ágyban vagy az asztalnál?

A házigazda mindig idegesebb lett.

— Furcsa kérdéseket tesz fel, Beregov! Ez igazán teljesen mindegy lehet önnek.

—' Tulajdonképpen igaza van, de mint az ön barátja ... Tudja egyáltalán, hogyan kell bevenni?

— Mit?

— A mérget!

■— Nem! Van erre egyáltalán valami határozott előírás?

— Persze, ehhez érteni kell, különben csak fölöslegesen kínozza magát, fájdalmai vannak és nem hal meg.

A “meghal” szónál Bilevics összerándult. Szemöldökei görcsösen összehuzódtak.

— Szóval figyeljen jól. Veszi a mérget, egy poharat kétharmad részben megtölt vízzel, beleszórja a mérget, jól felkeveri és egy hajtásra kiissza. — Beregov láthatólag frissebb és jobbkedvü lett ettől. Rávágott Bilevics vállára és nevetve fűzte hozzá:

<— Erre összeesik, mint egy fadarab és már halott is!

— Köszönöm! — mondta Bilevics gúnyosan. De

11