Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-07-01 / 1. szám

elüssek a piros tógákban parádézó lámatársaság között.

A lakomát művészien, sárkányokkal faragott alacsony asztalokn a földön keresztberakott lábakkal ülve fogyasztottuk el és a hátam mögött Fuenlo mint tolmácsom állott. Az étkek közül nekem csak a borsban főtt yakknyelv ízlett, amelyből, azt többször megrepetálva, hihetetlen mennyiséget fogyasztottam és szorgalmasan hajtogattam rézkupámat, amelyben erős, alkoholtartalmú kumisz, yakktejből gerjesztett ital volt. Közben egy-két meditáló szünetet tartottak, amelyek emésztési célokat is szolgáltak.

Közben elhangzott néhány szegényes toast is, amelyeket minden részvét vagy tetszésnyilvánítás nélkül fogadtak.

Na várjatok, gondoltam magamban, megmutatom én nektek, hogy hogyan kell felköszöntőt mondani. Aug. 18. nekem is ünnepem volt, I. Ferenc József apostoli királyunk születésnapja. Tolmács-szolgám Fuenlo utján silentiumot kértem, teli töltöttem rézkupámat, kényelmetlen ültömből felálltam és a halotti csendben, eleinte mérsékelt hanghordozással nekikezdtem felköszöntőmnek. Aztán, ahogy belejöttem mondókámba, hangomat kieresztve, stentori dikciót vágtam ki, amelynek végén csak úgy rengett a terem. A háromszori “Éljen’’ után fenékig ürítettem kupámat.

Felköszöntőmet magyarul mondtam és igy azt senki sem érthette és abban kizárólag Őfelségéről és éltetéséről beszéltem. A régens szerette volna tudni, hogy mi volt hosszú toastom témája és erre szemtelenül, de magát föltalálva Fuenlo azt mondta, hogy én először a Dalai lámáról emlékeztem meg, aztán őróla, a régensről és annak bölcs politikájáról beszéltem. Toastom értés nélkül is nagy hatást váltott ki a hallgatóság körében, de amint furfangos tolmácsom által értesültek, hogy Tibet felvirágzásáról és annak két legmagasabb személyiségéről emlékeztem meg, az általános üdvözlések sorozatával tüntettek ki. A tőlem távol ülő régens hosszan kioltott nyelvével köszöntött, (ez a köszönési mód!) és jóindulattal bólogatta fejét irányomban.

Estefelé egy idős láma arról értesített, hogy másnap a régens audiencián akar fogadni, fontos államügyek megbeszélése céljából. Nagyon csodálkoztam az eseten, de Ázsiában mindent lehetőnek tartottam.

Másnap reggel piros tógába öltöztettek, aranyozott süveget nyomtak a fejembe, tolmácsom zöld tógában kisért, és hosszú labirintszerü folyosókon át a régens elé vezettek.

A régens gazdagon arannyal hímzett piros tógában ült trónszerü arany karosszékén, fején a koronát helyettesítő aranysisakkal; mögötte titkárjai és tanácsnokai a terem hátsó részén állottak, baloldalán, díszesen faragott asztalkán egy remekbe faragott, szobaszagositó-füstölő ékeskedett, amelynek alapzata fekete csiszolt kő és felsőrésze rózsaszin jadeből faragott

három félig kinyílt lótuszbimbót mutatott, a középső bimbóból finom, jószagu füstöcske árasztotta illatát.

Jobbra tőle egy ráncosképü aggastyán, a kolostor tudósa ült zsámolyon, ölében hosszú faládikát tartva.

Az asztalka túloldalán rézből készült karosszék állott üresen számomra. A ceremoniális üdvözlések é« meditáció után nagykomolyan kezdte beszédét a régens-király; beszéde értelmes, megfontolt és barátságosan hangzónak tűnt föl, bár abból egy árva szót sem értettem. Aztán a régens egyik titkára magyarázta meg Fuenlonak hosszasan a lényeget és igy harmadkézből, illetve harmadszájból nem kevesebbet értettem meg, mint hogy a régens nekem az ország külügyeinek vezetését szeretné átadni, azért, mert beszédem folyamán meggyőződött energiámról, továbbá azért, hogy beszélek angolul és azért, hogy a régi jövendölések szerint egy távolról jövő idegen fogja felvirágoztatni Tibetet.

Erre az öreg tudós-láma emelkedett szólásra, deszkalapjai közül kicsomagolva a zöld selyembe göngyölt szanszkrit tekercset, és azt felolvasta. Ennek a többszázéves jövendölésnek tartalma tényleg azt mondja, hogy Tibetnek, egy messzi nyugatról jövő idegen felszabadítót kell várnia.

A király fényes megélhetést és jövedelmet akart nekem biztosítani és nem akarván reményétől megfosztani, azt válaszoltam, hogy most haza kell utaznom, de rövidesen vissza szeretnék térni és akkor megbeszélhetjük a részleteket. Válaszom a régenst láthatóan elszomorította, de nem haragudott meg reám, sőt a remekművű füstölőjét is nekem ajándékozta.

... Azután utam az indiai határ felé vezetett. A hágón áthaladva, rövidesen megérkeztem Srinagárba.

Srinagárból Magorába utaztam Bahadur Ben Akmal látogatására, aki egy év előtt Nizzában hivott meg gayalvadászatra.

Magorában vadászat közben jöttem rá, hogy a lakosság ősmagyar eredetű és nemcsak a tulipános faragások és a népviselet, hanem nyelvük is magyaros és ezért egész szótárravaló szót és kifejezést gyűjtöttem.

Később Budapesten találkoztam egy nyelvésszel, akit alkalmasnak találtam arra, hogy elküldjem Magorába. Zajthy Ferencnek hívták. A Bahadur szívessége folytán Zajthy fejedelmi ellátást kapott a nagyur egyik kastélyában, ahol hosszú hónapokat szentelhetett tudományos munkájának.

Hazatérve nyelvkincseivel évekig rendezte a nagy anyagot, de az úgy tudom, soha sem került nyomdai kiadásra.

Zajthy ezenkívül még nagyértékü mügyüjteményt is hozott haza magával, amelyet Frigyes főherceg vásárolt meg és adományozta a múzeumoknak.

Ezt a kis Ősmagyarországot később hírneves utazónk, Princz Gyula is felkereste és munkáiban többször megemlíti a magorai rokonokat.

45