Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-07-01 / 1. szám

tudnál tájékozódni. Azok a dolgok, melyek a Földön folyékony alakban fordulnak elő, ott mint szilárd ásványok kerülnének szemed elé. Ott a hőmérőben lévő higany olyan kemény, hogy talán higanyszegeket vernek a falba az ottlakó emberek.

MODERN MESE KICSINYEKNEK ÉS NAGYOKNAK

Egyszer volt, hol nem volt... igy kezdődik minden mese, de jól figyeljetek ide, mert ez a mese igaz volt. Volt egyszer egy szép nagy ország olyan volt mint egy tündérország. Csobogó patakok, csoda források, virágos rétek madárdalos erdők, délibábos rónaság tarkította és kéklő tenger övezte. Népe boldogan élt és barátságban volt a szomszéd népekkel. Királya nem volt, a szomszéd ország királya uralkodott tündérország felett is.

Nem is volt semmi baj addig, amíg a király meg nem haragudott egy ország népére, akik által a király családját sérelem érte. Háborút üzent az ellenségnek, s felszólította tüstént a szomszéd népét is, induljanak harcba, verjék meg az ellenséget. Indult is nyomban a derék nép kardot ragadva megtorolni a sérelmet. Ment a sok katona-vonat éjjel és nappal, északnak, keletnek, délnek és nyugatnak. Folyt a harc rettentően, sok volt az ellenség, nem győzték lekaszabolni őket. így történt, hogy elvesztették a csatát és dicstelenül haza tértek. Sokan nem tértek vissza, ott maradtak a harc mezején. Sírtak az özvegyek és az árvák. Bizony a szép tündérországot is megcsonkították, mint az emberi testeket, leszakították testrészeiket és odadobták a szomszédoknak. A kicsi nép a kicsi országban csak lassan tért magához, de ősi erő lakozott benne és felemelkedett újra.

De egy napon mi történt gyerekek? Jött egy ördögarcu rém és az uralkodni akart a kis nép felett, de a kis nép nem akarta ezt, ők hittek Istenben és nem ördögben. Uralma nem tartott sokáig és az ördögarcu rém visszahúzódott, de a leshelyén maradt. A kicsi nép nem tudta ezt; azt hitte, hogy örökre megszabadult tőle.

Aztán mindeki örült és boldog volt. Egy nap megjelent egy daliás vitéz fehér lovon, a nép őt választotta vezérének. A vezér bevonult a meseszép várkastélyba, onnan kormányozta az országot és népét. Buzdította a kis népet építsenek és dolgozzanak, biztatta őket, hogy majd eljön az idő, mikor az ország ismét nagy lesz és tenger övezi újra. A nép hitt és bizakodott. Épült a sok kis ház, a pusztán nyargalászott a sok csikó, virult a falu és épültek a városi paloták. Olyan szép lett megint a kicsi ország, hogy még a külországi királyok és hercegek is megcsodálták. Volt nagy vendégjárás, dinom-dánom hétországra szóló. A város ezernyi fénytől ragyogott, a várkastély tündökölt. A nagy kék folyó mint királyi palást húzódott végig, a pompás hidak büszkén állottak. A nép örvendezve szemlélte mint gyarapszik az ország. Am a boldog élet nem tartott sokáig, sürü sötét felhők tornyosultak az égen, a föld megrázkodott. Külország egyik vezére háborúba keveredett a szomszéd országokkal, a kicsi országot sem kiméivé behatoltak oda és rávették vezérüket, legyen segítségükre a harcban, az idegen ország vezére nem tűrt ellenmondást, és mi volt mit tenni? a kicsi nép ment megint a nagy háborúba. Országok és népek törtek egymás életére a békés szüreti dal csata riadóba fulladt. A rém a lesállásából ismét kibújt és véreskardjával lesújtott a kicsi népre is. Betört az orzágukba, elpusztított mindent, felgyújtotta a házakat, elvitte az élelmüket, elhurcolta a sok féfiut beparancsolva őket a halálfejes vonatba, vitte őket messze-messze idegen országba, zord erdőbe hol farkasok üvöltenek és egy hétfejü sárkány őrzi őket. A kicsi ország fölé pedig szőtt egy nagy hálót vasból, ahol a szörny állandóan lesben állt, hogy senki a vasháló alól ki ne szökhessen, fel ne emelkedhessen. Hozott magával egy sarlót és egy kalapácsot is, arra az esetre ha valamelyik szökni próbálna, azt visszarántja a sarlóval, a rendetlenkedőket pedig kalapáccsal inti rendre. így él hosszú ideig a kis nép rabságban, de egy nap az történt, hogy a vashálón egy kis rés keletkezett, a Rém egy kis időre elhagyta őrhelyét, -— talán tanácskozásra ment a nagy főnökhöz. Tény az, hogy a szabadság szelét megérezte a kis nép és ujjongott, — Végre szabadok vagyunk! így kiáltottak egymást ölelgetve jóbarát és ismeretlen. Már tervezgettek hogy, hogy is lesz, reménykedtek megint hogy most már jó lesz minden. Am megtudta ezt a nagy főnök, iszonyú haragra lobbant, megparancsolta a Rémnek, hogy tüstént menjen vissza, teremtsen rendet a rendetlenkedők közt. A kicsi nép rettentően megijedt. Istenem! Mi lesz ezután? — Fiai harcra készen álltak, puskájuk alig volt csak néhány, segítségükre senki sem jött, magukra hagyatva kellett megmérkőzni az ellenséggel, de bátra állták a harcot, még a kis fiuk és lánykák is kivették részüket a harcban. De hiába volt minden, az ellenség túlerőben volt. Jöttek nagy harci kocsikkal, ismét felgyújtották a házakat, leöldösték az embereket, még a kis fiukat és lánykákat sem kímélték, sokakat elhurcoltak vagy börtönbe vetették. Nagy volt az elkeseredés, sokan elmenekültek messzire a Rémtől erdőkön keresztül. Hegyeken vizeken, tengerekn át rótták a hontalanság útjait napnyugat felé keresve uj hazát, de reménykedve és bízva egy szebb jövőben.

A kicsi nép tovább éli rab életét a vasháló alatt, amelyet a Rém még szorosabbra láncolt, de ők is bíznak és remélnek, remélik azt, hogy eljön az idő, mely meghozza a várva várt szabadságot, és bíznak abban, hogy eljön egy nagyobb Erő mely összetöri a vaslán-43