Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-12-01 / 5. szám
ALUDJUNK FELVÁLTVA SÁRIKA ÉS A LOHENGRIN A zsúfolt szombathelyi gyorsvonatra felszáll egy ur, kezében mintakollekciós bőrönddel és hoszszas keresgélés után talál egy lezárt fülkét, amelyben csak három, exkluzív külsejű úriember ül. A lezárt fülke láttára nagy lármát csap, hívja a kalauzt, aki kénytelen felnyitni a fülkét és beengedni az uj utast, akit bizony nem valami nagy örömmel fogad a fülke három utasa. Barátunkat azonban ez egyáltalán nem zavarja, elhelyezi bőröndjét, leveszi kalapját, kabátját, helyet foglal, rágyújt egy megdöbbentően büdös szivarra és bemutatkozik : — Pemete Ede utazó vagyok Budapestről, ugyebár az urak Szombathelyig utaznak? — Igen, kéhem — raccsolja dühösen az egyik úriember, — Szombathelyig utazunk. De mit éhdekli ez magát? — Tudniillik volna egy ötletem, kérem. Ugyebár az urak is szeretnének az utón aludni? — Bizony szehetnénik, kéhem — feleli a másik ur, — de nem fekhetőnk le, meht maga betolakodott ide, kéhem. — Na tetszik látni. Az én ötletem az, hogy aludjunk felváltva. Néhány órára feküdjön le az egyik, mondjuk Pápáig, azután kelljen fel és adja át helyét a másiknak, aki alhat Celldömölkig és igy tovább. — Kitűnő idea — örvendezik a harmadik ur, — néhány óháig aludjon az egyik (és néhány óháig a másik, hemek idea, kéhem! — Na, tetszik látni — mondja Pemete ur. — Én hajlandó vagyok például mindjárt most lefeküdni és alszom Pápáig, ott azután felkeltenek és lefekhet a következő ur. Ezzel be se várja az urak hozzájárulását, hanem egykettőre leveti cipőit, kabátját, megágyaz magának, végigfekszik az ülésen és fél perc múlva úgy hortyog, hogy az ablaküvegek csak úgy reszketnek bele. Három óra múlva Pápára ér a vonat, a három ur Pemetét nagynehezen felkölti, mire az gyorsan magára kapja cipőjét, ruháját, fogja a bőröndjét és indul kifelé. — Hová megy, kéhem? — Én itt leszállók — szól vissza Pemete. — Maga csihkefogó, maga svindleh, hát miéht nem mondta mindjáht, hogy csak Pápáig utazik? — Hogy miért nem mondtam, kérem? Hát kérdeztek engem az urak? 40 A tizenötéves Sárika egy ferencvárosi házfelügyelő egyetlen leánya és a házmesterek, amenynyire csak anyagi viszonyaik megengedik, mindennel ellátják és kényeztetik kedvencüket. Sárikának eddig csupán egyetlen kielégítetlen vágya volt: egyszer, csak egyetlen egyszer elmenni az Operába. Dehát ez bizony nem olcsó mulatság (és igy a szülők nem teljesíthették ezt a kívánságát. Nemrég azonban születésnapja volt Sárikának és a gondos mama ragyogó ajándékkal lepte meg: a “Lohengrin” előadására egy karzati jegyet vett neki. Sárika olyan boldog volt, mint még soha. Már kora délután elkezdett öltözködni, legszebb világoskék müselyemruháját vette fel, még a haját is megondoláltatta és ilymódon kicsinosítva ment az Operába. A házmesterék este izgatottan várták haza Sárikát, aki este tizenegy óra tájban kipirult arccal, csillogó szemekkel haza is érkezett. A mama kíváncsian kérdezte tőle: — Nos, Sárika, mesélj, hogy tetszett? — Gyönyörű volt, anyuskám — mesélte elragadtatva Sárika, — olyan volt, akár csak az életben. — Akár csak az életben? — Igen anyukám. A Lohengrin például éppen olyan volt, mint a többi férfiak: leszólitotta a nőt és azután nem akarta megmondani a nevét. ❖ Borvirágosorru, szalónkabátos bácsi áll vádlottként a törvényszék előtt. A vád: kocsmai verekedésben vett részt és súlyos testi sértést követett el a kocsmároson. — A tett elkövetése idején maga tökrészeg volt — mondja megvetéssel a biró. — Igaz ez? — Igaz, tekintetes törvényszék — Dehát mondja, az ég szerelméért, hogy ihatta le magát ennyire? — Tetszik tudni, tekintetes törvényszék, az úgy volt, hogy rossz társaságba keveredtem. — No, csakhogy belátja. Miféle rossz társaságba keveredett? —Tetszik tudni, amikor négyen beültünk a kocsmába, én még nem ismertem őket. Erre jött a pincér, én négy liter bort rendeltem és csak később derült ki a másik három trógerról, hogy antialkoholisták.
