Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-12-01 / 5. szám
Wenzel Anton Kaunitz herceg (1711-1794), IL József császár hűséges kancellárja egyizben egy porosz követet vezetett körül a bécsi arzenálban. A fegyverek és lőszerek óriási bőségében a követ nagyon meglepődött, de ironikusan mosolyogva jegyezte meg: — Úgy látom, hogy a háború viseléséhez fegyverekben nincs hiány, hanem . . . Kaunitz nem engedte mondatát befejezni, karon fogta a követet és elvezette a kincstárba. Ott a felhalmozott aranyra és ezüstre mutatva, mondta: — A hanem itt van, kedves barátom. ❖ Charles Dickens (1812-1870) a nagy angol regényíró társaságban azt fejtegette, hogy az ember nem jöhet oly helyzetbe, hogy más iránt részvétre ne gerjedjen. — Nos, lássuk — mondta a társaság egyik tagja, — tegyük fel azt az esetet, hogy önt a vesztőhelyre vinnék kivégezni; érezne ön akkor más ember iránt részvétet? A találékony regényiró azonnal igy felelt: — Két szerencsétlent akasztani vittek. Egyszerre két dühös bika ront tajtékzó szájjal a tömeg közé, mely a vesztőhely körül tolongott. “Lám — mondta az elitéltek egyike, látván a szétszaladó nép rémületét, — mily szerencsések vagyunk mi, hogy biztonságban lehetünk idefönn az emelvényen !” ❖ Edmond Spenser (1553-1599) angol költő, midőn befejezte hires költeményét, a “Fairy Queen”-t, azonnal elvitte Southampton lordhoz, ki a költők nagy pártfogója volt. Spensert leültették az előszobában. A lord miután néhány oldalt elolvasott a költeményből, harminc font sterlinget küldött ki a költőnek. — Mondja meg urának — kiáltotta az örömtől Spenser a pénzhozónak, — hogy olvassa tovább a költeményt. — Adj az írónak még húsz font sterlinget — szólt Southampton lord a szolgájához. — Folytassa, milord, folytassa tovább az olvasást — kiáltott be Spenser boldogan a lord szobájába. — Tegyétek ki a szűrét ennek a fickónak — rendelkezett a lord. — A könyv nagyon vaskos és ha igy folytatom, teljesen tönkre megyek. — Feleségem azt állítja, hogy a kocsink sokkal előkelőbb, ha én soffőr ruhában vagyok. ❖ Henri Murger (1822-1861) francia iró nagy bohém volt. Ha egy kis pénzhez jutott, azonnal elköltötte. Egy alkalommal egyik barátja elbeszélte neki, hogy párbajban a golyó eltalálta, de nem történt semmi baja, mert a golyó a mellényének bal felső zsebében megakadt. Egy ötfrankos ezüstpénzdarab volt ugyanis a zsebben. — Szerencsés vagy! — felelte Murger. — A te helyedben én már halott lennék. ❖ Théodore Banville (1823-1891) francia színműírót egyik barátja megkérdezte, ajánlhatna-e neki olyan biztos helyet, ahol fontos okmányt megőrizhetne, úgyhogy senki kezébe ne kerüljön az. — Hogyne tudnék ajánlani — felelte a szinmüiró. — írjon ötfelvonásos tragédiát, nevezze el azt “Anbogast”-nak, a megőrzendő okmányt helyezze el a kézirat lapjai közé. Kijelenthetem önnek, hogy az az okmány soha emberi szem elé nem fog kerülni. ❖ A ház úrnője, aki a nagy áruházakból nagyon is hosszasra nyúlt bevásárló körútjáról tér haza, az urát légy vadászat nagy munkájában találja. — Már megöltem tizenegyet — lobogtatja diadalmasan a légycsapót, — három himet és nyolc nőt! — Nyolc nőt? Hogy ismerted meg, hogy nők? — Nagyon könnyen! A tükrön csaptam őket agyon . . . 41
