Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-07-01 / 1. szám
— Ez a kutya megveszett! — kiáltott a végrehajtó. Erre egymás hegyén-hátán igyekezett ki a népség a szobából. — El kell küldeni a sintérért! — mondogatták hüledezve. Félóra beletelt, mig a sintér megérkezett. Azalatt a kutya ott ült az asztalon, és a szemét az ajtóra meresztve morgadozott. A sintér nem mert bemenni. Bezúzták az ablakot. Ott nyúlt be a dróttal. Ponty hurokba került. A sintér izzadásig erőlködve húzta kifelé a hurkot, hogy a kutyát megfojtsa. Úgy látszott, meg is fulladt. De mikor a sintér kifelé húzta, a kocsinál eszméletre tért, és lehasitotta a sintérnek a kabátját. Végre mégis lefülelték, bevetették a ketreckocsiba. A kocsi megindult. Az árverést folytatták. Ponty szöre-borzasan, rémült, aggodalmas szemmel bámult ki a haladó kocsiból a világba, s megmegtántorodott, mikor a kocsi zökkent a kövezeten. A 100 évvel ezelőtt született Gárdonyi Géza sírja oz egri viárban Görlök. A sziház öltözőjében két görl beszélget. — Tegnap megkért egy gróf ... — Mire kért meg? lenben ismeri úgy, hogy: a Szél ángyó ura. Megesett már ez más háznál is. Hogy tovább ne menjünk, Lotharingiai Ferencet is csak a Mária Terézia urának nevezték. Akié az impérium: az adja a nevet. Móra Ferenc: SZÉL ÁNGYÓ JÓT AKART Hogy kicsoda az a Szél ángyó? Azt abból lehet legjobban megtudni, ha elmondom, hogy kicsoda a Szél ángyó ura. A Szél ángyó ura Tilalmas Nagy István. Afféle barkácsoló ember kint a tanyán. Akkor is barkácsolt, mikor én megismertem, vagy tizenöt esztendővel ezelőtt. Valami másfél öles nyárfakarót igazgatott bele a tanyája tetejébe, az oromfal hegyinél. — Mi lesz az, Pista bácsi? — kérdeztem tőle. — Ez? Vellámhárétó. — No? — néztem nagyot. ~ Csak nem tán? — Dehogynem. A régi mán elrohadt, nézze, odahajitottam a tarlóra. — Hát holtig tanul az ember ~ mondom -— még ilyet se hallottam. — Mán pedig ilyent hallhatott vóna, mert ezt nem én tanáltam ki. Az urak is csak igy csinálják a városban. — No nem egészen. Az urak vasból csinálják, annak is megaranyozzák a hegyit. írással azt vissza nem lehet adni, milyen mérgesen höccentette el magát a tanyai Franklin a létra hegyiben. — Szögény embörnek fábul is jól van, hallja —• nézett le kevélyen, aztán több szót nem is vesztegetett rám. Értetlen városi népek még ennyit se érdemelnek. Hát ilyen ember Tilalmas Nagy István, akit azonban erről a névről a tulajdon szomszédja se ismer. ElMárpedig odakint az impérium teljesen és változatlanul a Szél ángyóé. Ugyan idebent is csak az övé. Láttam akkor is, mikor egyszer a múzeumban kalauzoltam őket. Néztük a Munkácsy-képet, a Honfoglalás-t, Pista bácsinak nagyon tetszett Árpád apánk, hogy olyan gangosán üli a lovat, de Szél ángyó elpittyesztette a száját: — Csekélylöm. — Kicsodát? — Az Árpád királt. — Mért csekélyli, Szél ángyó? — Azért, mert nem királnak való. — Hogyhogy? — Mert aki királ, annak gyalog is magasabbnak köll lönni, mint a népeknek lóháton. Szél ángyó azzal hátat is fordított a magyar előidőknek, Pista bácsi pedig sietett lojálisán alkalmazkodni. Persze nem Munkácsyhoz, hanem Szél ángyóhoz. «— Jól mondi az asszony — bólogatott nagy megértéssel. — Magam 23
