Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-09-01 / 3. szám
ÖTVEN FORINT Meg kell hagyni, gyönyörű jószág volt Rezeda. Halvány zsemleszin szőre ragyogott a tisztaságtól és mikor rásütött a nap, olyan volt az éppen mint a szinarany. Apró kolomp lógott a nyakán, szijjrakötve, mely minden lépésnél kedvesen figyelmeztette a körüllevőket: Rezeda jön, a Máté bácsi tehene. Most ott poroszkált Rezeda az országutmenti eperfák alatt a város felé. Lajcsi, az unoka fürgén jártatta szemét körül a kerek világon, soványka kebelében nem kis büszkeséggel, hogy együtt hajthatja Rezedát nagyapjával. Néha lehajolt egy-egy szem fekete eperért, mely a fűre hullott s bekapta. Mit bánta, hogy maszatos lett a szája környéke, mintha tintát ivott volna! Mit számított az, mikor ő hajthatta Rezedát, az ő Rezedájukat, melynél szebb tehén nincs is tán az egész világon ... és micsoda tejet ad! Lajcsi még most is a szájában érzi, mintha az imént itta volna ki fenékig a kékremázolt cserépköcsögbő! . . . Ment Lajcsi a tehén után és simogatta a szemével. Nagyapja oldalt baktatott mellette, bőszáru csizmájával, zsirosszélü kalapjában, szájában a régen kihűlt pipával. Máté bácsi igazán nem rontotta unokája örömét. Csak hadd hajtsa ő maga, úgyis meg kell hogy váljon tőle nemsokára. Lajcsi tán nem is tudja mit jelent az: megválni Rezedától, aki mégiscsak legtöbbet ér a három tehén közül. A másik kettő, ami még az istállóban van, nyomába sem léphet ennek. Hiába . .. Nehéz idők járnak. A takarmány se úgy érett be, mint számították, aztán meg elmosta a nagy tavaszi eső a magtár oldalát. Tataroztatni kell azt is. Sok éjjel meghányták vetették ezt a dolgot Zsuzsi nénivel. Merthát ilyen tehenet, mint a Rezeda, nem tud többet venni Máté bácsi ebben a nyulfaroknyi életében, ami még hátra van neki. Lajcsi gyerek, az lehet hogy vesz majd egyszer ... mikor a maga gazdája lesz. De ő már nem ... Még mindig eszében motoszkált, hogy vezették ki Rezedát az istállóból: utoljára. Az még egyet, hosszút bőgött az udvaron áthaladtában, aztán becsukta mögötte Lajcsi a kapu két szárnyát. Zsuzsi néni ki se jött búcsúzni. Úgyis csak a könnye hullott volna a Rezeda széles homlokára, igy inkább kint szöszmötölt a kertben, csalánt szedett a kiskacsáknak, ne lássák, hogy igen fáj a szive Rezeda után. .. . Haladtak a város felé, Lajcsi gyerek, meg Máté bácsi és előttük egykedvű léptekkel Rezeda. Néha egy-egy szekér haladt el mellettük, mely felverte az ut porát. Oda-odaköszöntek a szomszédok Máté bácsinak. Némelyik meg is kérdezte: — Oszt’ mennyit kér érte, Máté bácsi? Az vállát vonta. — Még magam se’ tudom. Megér e’ tán ezer forintot is. Forintot hát, mert Máté bácsi számára nem volt ezüst pengő, arany pengő, még most is úgy számolt, hogy: egy pengő, az egy forint. A többiek csak hadd mondják pengőnek. Neki jó a forint is. Feltűnt a távolban a gyulai Nagyboldogasszonv templom magas tornya. Már látszott is, hogv megcsillan arany keresztjén a napsugár ... * * * Jó hűvös volt bent, a csárda pirosteritős asztala mellett. Jólesett betérni ide, a csárda udvarára, ahol akácfák bólogattak a délelőtti melegben és hűvös árnyékot adtak a betérőknek. Lajcsi málnaszörpöt szopogatott gyönyörűséggel. Két keze közé fogta a poharat és benne ült szemében a sajnálkozás, hogy a halványpiros lé mindjárt elfogy és tovaszáll a gyönyörű perc, mely olyan ritkán adódott még az ő picurka életében. Máté bácsi bort ivott, amellett töprengett. Rezeda más gazdát szolgál ezután, öt már nem. Itt az ára a zsebében, kerek hatszáz pengő, vagyis forint. A papírpénzt a zsebkendőjébe kötötte és úgy tette a belső zsebébe, az ezüst forintokat meg, ötven darabot, a külső zsebébe csúsztatta. Valami furcsák ezek az uj forintok . . . Nem húzzák úgy le a zsebét, mint régen, ámbár a színük szép, ezüstös . .. Pihentek egy darabig még, aztán átmentek a csárda ivóján, fizetni. Lajcsi gyerek még egy sósperecet is kapott, hadd emlegesse meg ezt a mai napot, aztán Máté bácsi a zsebébe nyúlt. Hol Lajcsire nézett, hol a kocsmárosra, hol zsebében tartott kezére. Szóra nyitotta a száját, aztán újra becsukta. Négy könnyű forintot elővett, fizetett, aztán Istennek ajánlotta a hosszuranőtt kocsmárost. Mentek egy darabig, hazafelé. Egyszeresek megszólal Máté bácsi: — Te Lajcsi. A gyerek rögtön csupa fül lett. Nem gvákori pillanat ez, hogy a nagyapja hozzászól. Jól meg kell figyelni minden szavát. — Tudod-e, hogy csak négy forintot tanálok az ötvenbül? . .. Lajcsi hitetlenkedve kiáltott: — Nem lehet a’, nagyapám! Maaam láttam, hoqv a zsebibe tette, hát még meg is köpködte, hogy “apádanyád ideovüjiön”. kint a vásáron. Máté bácsi bümmögött. — Nna ... Te csak ne szólj öreganyádnak. Hátha mécris meglesz valahun . .. Zsuzsi néni nem volt otthon. A szőlőbe ment. kapálni. Máté bácsi eltette a hatszáz pengőt, aztán leült a kemencepadkára, gondolkozni. Már a feie is zúgott, nem ért az semmit. Nincs és nincs! Csak valami csuda történne, mire Zsuzsi néni hazajön .. . Lajcsi kint játszott az udvaron. Ostornyelet fara-15
