Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-09-01 / 3. szám
nektek mindazt a sok bölcsességet, melyre életem hosszú folyamán szert tettem. Hosszú életem alatt sok-sok időm volt az elmélkedésre, mig egymagámban hevertem az ólban, s azt hiszem bátran állíthatom, hogy nemcsak a földi élet természetét, de az állatokét is a legteljesebb mértékben kiismertem. Nos, én ezekről szeretnék beszélni nektek. — Lássuk tehát elvtársak, hogy miféle életet is élünk mi, állatok? Nézzünk szembe a tényekkel: a mi életünk nyomorúságos, gürcöléssel teli és rövid. Világra jöttünk, de csak annyi élelmet kapunk, amennyi szuszt éppen testünkben tartja, s mindazoknak, kik munkaképesek, erejük utolsó fogytáig dolgozniok kell s abban a szent pillanatban, hogy hasznosságuknak vége. a legkegyetlenebb brutalitással gyilkolják le őket. Nincs olyan egy évnél idősebb állat Angliában, ki tudná; mit jelent a boldogság és az édes semmit-tevés. Angliában nincs egyetlen egy szabad állat se! Az állat élete csupa nyomorúság és rabszolgaság: Ez a tiszta igazság! — De valóban, ez lenne a mi életünk magátólértetődő, természetes rendje? Azért van ez igy, mert szülőföldünk nem tudna szülötteinek állathoz méltó életet teremteni? Nem, elvtársak, ezer is nem! Anglia földje csupa televény, éghajlata jó, milliószorta több állatnak is tudna elegendő élelmet teremteni, mint amennyi benépesíti most. Még ez a mi kicsi farmunk is el tudna tartani egy tucat lovat, húsz tehenet, birkák százait, és az állatok mindegyike olyan kényelemben s olyan állathoz méltó életet élhetne, amilyent most még csak elképzelni sem tud. Miért is türjük ezt a nyomorúságos állapotot? Hiszen munkák gyümölcsének csaknem teljes egészét ellopják tőlünk az emberek. Elvtársak, itt, itt van a válasz összes problémáinkra. Elvtársak, ez a válasz egyetlen egy rövid szócskába sűríthető össze: EMBER! Az ember a mi igazi, egyetlen ellenségünk. Kapcsold ki az embert és éhségünk, kiszipolyozásunk gyökerét tépted ki véle mindörökre! — Az ember az egyetlen, ki csak fogyaszt, de nem termel! Tejet nem ad, tojást nem tojik, ekét huzni satnya s szaladni se tud úgy, hogy elcsípjen egy rongyos nyulat. S mégis, ő az állatok ura. Ő dolgoztatja őket, s cserébe csak azt a legkevesebb minimumot adja nékik, ami a jólakáshoz kevés, az éhenhaláshoz sok. A fönnmaradó rész mind az övé. Munkánk kultiválja a földet, trágyánk termékenyíti és mégis egyetlen egy sincs közülünk olyan, aki a tulajdon bőrénél többet mondhatna magáénak. Ti tehenek, kik itt vagytok előttem, hány ezer gallon tejet adtatok ebben az esztendőben? És mi történt ezzel a tejjel, mely izmos kis bocikákat nevelt volna fel nektek? Minden csöppje a mi ellenségünk torkán folyt le. És ti tyúkok, hány tojást tojtatok ez évben, s hány tojásból keltettetek kiscsibéket? Az eladott tojások ára nem Mr. Jones és emberei zsebébe vándorolt-e? És te Fáni, hova lett a négy kiscsikód, akik támaszaid és örömeid lehettek volna agg korodra? Eladták őket egy éves korukban. Soha az életben nem látod viszont őket! S viszonzásul a négy kicsinyedért és inszakasztó munkádért a földeken, mit kapsz te cserébe a szűkös napi fejadagon s az istállón kívül? — És tetejében mindennek még ezt a nyomorúságos életünket se tudjuk leélni természetes határáig! A magam részéről: Babits Mihály: MIATYÁNK... Miatyánk, ki vagy a mennyekben, harcokban, bűnökben, szennyekben, rád tekint árva világod; a te neved megszenteltessék, a te legszebb neved: Békesség! Jöjjön el a te országod. Véres a földünk, háború van, kezed sujtását sejtjük, uram, s mondjuk, de nyögve, szomorúan, — add, hogy mondhassuk könnyebben ■— Legyen meg a te akaratod! — mind angyalok mondják mennyekben. Előtted, uram a hon java. S hulljon a lomb, csak éljen a fa: de vájjon a legkisebb lombot nem őrzi-e atyai gondod? nem leng-e az utolsó fürtön is, áldva miképen mennyekben, azonképpen itt a földön is? Megráztál, nem lehet szörnyebben, már most ami fánkon megmaradt őrizd meg őszig a bus gályát: mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma, gyermekeinket növeld békére: ha bűn, hogy lábunk ma vérbe csúszik meg: értük az! Bocsásd meg a mi bűneinket, miképen mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek: a gaz tied, büntetni; mienk csak az, hogy védelmezzük a mieinket! És ne vigy a kisértésbe minket, hogy ártatlanságunk tudatát, mint drága páncélos inget őrizzük meg bár véresen, hogy át ne hasadjon sohasem. Jaj, aki ellenünk mozdul: megvívunk, készen, bármi csatát, de szabadíts meg a gonosztul, mert tiéd az ország, kezedbe tette le sorsát, s te vagy a legnagyobb erősség: ki nevedben buzdul, bármennyit küzd és vérez, előbb vagy utóbb övé lesz a hatalom és a dicsőség! 9
