Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-07-01 / 1. szám
Ha nem nézném ősz szakálladat, mást is mondanék. De igy csak annyit, hogy jobb, ha szaporán elhordod magad ... —■ Hijnye, ezer kun koponya! — dörrent föl László — hát igy beszélsz te a magyariak urával? Akitől rettegett Róma és Bizánc? Ebadta mezítlábasa! Hordd el orrom elől a piszkafádat, mert elkapom a végit s úgy a fenekedhez verem, hogy hetven püspök sem imádkozza le rólad, amit kaptál! Már azon volt, hogy be is váltja az ígéretét, amikor hirtelen vakító fényesség csapott alá föntről és megdermedt tőle minden mozdulat. Fönt, a kék márványkönyöklőn Jézus állott. — Mi történik itt? — kérdezte és hangja zengett a kupola alatt. A mezítlábasok térdre estek s arcukat eltakarták Térdre csuklott Erzsébet is, őt követte Imre, majd Margit. Térdre ereszkedett lassan az ősz király is. Csak László állott még, megszegett fejjel, marconán. — Mi történik itt? — ismételte meg Jézus a kérdést. — Zendülés — nyögte a mezítlábasok feje. — Fölséges Urjézus, alázatosan kérünk engedelmet, de ezek az idegenek betolakodtak ide . .. — Idegen vagy magad — mordult László —Krisztus Ur, tégy igazságot! — Kik vagytok hát? — Magyari szentek. — S mi dolgotok itt? — Fölséges Atyánk eleibe jöttünk, hogy számadást tegyünk magyarlak dolgáról. — S miért nem tartjátok be a szolgálati utat? László fölnézett a könyöklőre, aztán nagyot sóhajtott. — Krisztus Ur, Te tudod, hogyan van az. Az embert egy hosszú lista végire fölirják, aztán egy napon ide terelik az udvarra egy rakás kegyes között, ahol hosszú sorokban állanak már mindenféle népek, énekelni kell s imádkozni, rogyásig s amikor az embernek már kóvályog a feje a sok malaszttól, akkor egy szempillantásra oda kerül a Fölséges Atya elé, de csak annyi időre éppen, hogy az előre elkészített írást a fohászokról és panaszokról átadhatja neki s már taszigálják is tovább. Hát Krisztus Ur, nem magyari vitéznek való mesterség ez s magyari nemzet baját ily kutyafuttában eléadni nem is lehet. — Annyi sok ott a baj? — kérdezte Jézus és mosolygott. — Annyi, Uram! S mink ezért elhatároztuk, hogy rend ide, rend oda: eljövünk magunk a Fölséges Atyához s megkérjük tisztelettel, hogy hallgassa már egyszer végig a mi dolgainkat. Mert mink, Krisztus Ur, akár szentek vagyunk, akár pedig nem, de elsősorban méges csak magyariak vagyunk, kik nemzetünk javát munkálni el nem mulaszthatjuk, még eme égbeli tisztesség kedvéért sem! — Derék igyekezet -— bólintott Jézus a könyöklőn — mert szeretet s hűség vagyon benne. Bizony mondom, sokan tanulhatnának hűséget tőletek, magyari szentek. Ámde gondoljatok arra, hogy a ti népetek mindössze néhány milliócska csak s hogy azon kívül még sok száz millió ember lakozik a földön s mindenütt annyi a baj és a nyomorúság, hogy elsősorban a százmilliókon kell segítenünk s csak azután jut ráérő időnk az apró nemzetecskék bajaira. Vegyétek eszetekbe ezt. — Tudjuk mi ezt mind nagyon jól —> válaszolta László — ámde ha sokáig várunk még a szóval, nem lesz kin segiteni többé, Krisztus Ur! Mert úgy fogy a magyar, mint árvízben a maréknyi buzamag s ha egyszer csirája vész a magnak, hiába szerezzük vissza jussát a termőföldhöz. S még valamit, Ur Jézus! Ha maréknyi is csak a mi nemzetünk, de igaztalan dolog történt véle évszázadokon átal annyi, hogy százmilliós népnek is elegendő lenne! Mert nincs még egy nemzet e földön, Uram, mely igaz tettének s hü szándékának annyi kárát szenvedte volna, miként a magyar! Valamennyi nemzet együttvéve nem áldozott ennyit Teéretted, Ur Jézus s valamennyi nemzet együttvéve nem kapott annyi arculcsapást s nem aláztatott meg annyira, mint a mi nemzetünk! Hidd el, Uram Jézus, hogy nem igaztalan dologban járunk, ha jussát keressük az Atya Urnái magyari nemzetnek, mert nagy mulasztás esett e népen és ez igy nem maradhat! — Nocsak — csóválta meg Jézus a fejét — hadd halljam, mi az a rettentő nagy mulasztás. Szólj hát, meghallgatlak. Azzal nekitámaszkodott a kék márványkönyöklőnek és szelíd türelemmel nézett alá Lászlóra. Az pedig nagyot sóhajtott és mondani kezdte. — Hát bizony, Uram Jézus, mikor a magyari nép begyütt Európába, nem kicsike volt, hanem nagy és hatalmas. Kópjás hadai előtt semmiféle ország nem állott s magyari lovak patkóinak nyomát Ázsiától tova Spanyolhonig nyögték a mezők. Megtehette volna, hogy nem hagy követ kövön s ma Róma helyén kecskék legelnének s az Ánglius tenger partjain magyari halászok feszítenék a hálót. De nem tette meg, hanem szerződést kötött a kereszttel. István apánk tette a kötést, amely pedig igy szólott volt: bástyája lészen magyar a Nyugatnak s a keresztnek pajzsa s ezzel szemben a kereszt fiává s a Nyugat testvérévé fogadja magyariak nemzetét. így szólott a kötés, Uram Jézus. Nem volt könnyű dolog, amit magunkra vettünk, de viseltük becsülettel. Béeresztettük gyepűink közé a sváb lovagurakat s a tálján papokat, földet adtunk nekik a magunkéból s néztük, miként sújtják agyon a kereszttel vezéreink legjobbjait, miként gyötrik és dúlják népünket, mely régi hitétől megválni nem akart. Állottuk, Uram. S állottuk akkor is, amikor fegyverrel fogadtuk a kun rokont, ki prédálni készült gazdag Európát s felesbe akarta megosztani velünk 11
