Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
— Én . . . .— hüppögte — én nem is voltam Pistuka . . . soha .. . A nővér szivén most nagyot szorított valami és a nővér is elkezdett sírni. Pista megint nézte az utcát. Csend volt. Az utcáról tisztán felhallatszott az ütemes léptek robaja, meg a meg-megujuló éljenzés. Pista most végigfeküdt a párnán, ugv nézte a mennyezetet és úgy hallgatta az utcáról feltörő zajt. Aztán megszólalt hosszú idő után. — Nővér! — Tessék szivem! —- hallatszott a nővér hangja félénken. — Nem fáj. Igazán nem fáj, Nővér. Bizony Isten! — Mi nem fáj, kedves? A kisfiú gondolkodott. — Hát . . . hogy megvertek ... — mondta mélázva — Azokért történt — azzal lemutatott az utcára. — Meg magukért történt, Nővér, mindenkiért! — És ölelésre tárult a két karja. A nővér szipogott. — Almát adtak, kenyeret, süteményt, mindent — folytatta mélázva — vigasztaltak, cirógattak, sajnáltak . . . szerettek ... és én is szeretem őket .. . A nővér hallgatta, de nem mert kérdezősködni. — ... Az egyik hatvanas volt, mint az apám ... a másik, az oláh nyolcvanhetes és tudja, Nővér, az nem is oláh volt, hanem székely . . . — Láza van megint — gondolta a nővér. — ... és szeretett mindegyik. Nővér, majd meghasadt a szivem, úgy szerettek!... Megint csend lett egy ideig. — És tudja, miért szerettek, Nővér? Mert magyarok voltak — csattant fel — és meit én is magyar vagyok — tette utána elgondolkozva. Aztán megint szünet következett. —- . . . Tudja milyen nap van ma, Nővér? .. . Vasárnap! . . . A nővér elbámult. Honnan tudja, vájjon — tűnődött. Meg is kérdezte. — Miből gondolja, szivem? . . . Pista azonban türelmetlenül leintette. — De bizony, hogy vasárnap van! Maga ezt nem tudja, Nővér ... én tudom . . . — nézegette a mennyezetet egy ideig. — Vasárnap van — mondta meggyőződéssel. — Most jön a tiszta viz, a söprögetés, most jön az orgonabugás, az emberek ünneplőbe öltöznek ... kipödrik a bajuszukat hegyesre . . . elmennek a templomba . . aztán alszanak egy nagyot... mert már nagyon fáradtak. Mindenki fáradt, Nővér, mert csupa hétköznapok voltak eddig, csupa hétköznapok . .. — De most már vasárnap van ... — tette utána sóhajtva. Lehunyta a szemét. — Vasárnap . . . ■— motyogta — vasárnap ... Az emberek énekelnek ... mindenki énekel . . . zugnak a harangok . . . süt a nap ... és virágok vannak . . . mindenfelé csupa virág . . . Azzal elaludt. Szuszogott egyenletes, egészséges szuszogással, vékonyka arcán csendesen, alig észrevehető átmenettel színes, szellős sátrat bontott a mosoly. Az ápoló nővér fátyolos szemmel nézte sokáig, aztán lábujjhegyen kiment és óvatosan, vigyázva betette maga mögött az ajtót. XIX. Tardy Pista szörnyűséges négy hete alatt édesanyja háromszor járt Miskolcon érdeklődni a fia felől. Davidoglu tábornokkal azonban egyszer sem tudott beszélni. A tábornok segédtisztje ugyan minden alkalommal biztosította, hogy Pista beteg ugyan, de életveszélyben nincs s igyekezett a kétségbeesett asszonyt megnyugtatni affelől, hogy Pista rövidesen haza fog kerülni, Tardyné azonban nem tudott megnyugodni. Szegény asszony a poklok minden kínját elszenvedte ez alatt az idő alatt. Otthon az iskola, a két gyerek, a gazdaság volt az akadálya annak, hogy Pista után nézzen, egyébként utazni csak igazolvánnyal lehetett, azt meg a miskolci sziguranca adott sok utánjárásra. Mikor harmadszor is hiába kereste a dandárparancsnokot, elhatározta, hogy felmegy Pestre személyesen és felkutatja valahogy a fiát. A jegyző meg is ígérte, hogy utánajár az igazolvány dolgának, de bizony jó mélyen bent jártak már a novemberben s igazolvány még mindig nem volt. Közben egyre határozottabb formában kezdték beszélni mindenfelé, hogy az oláhok napjai meg vannak számolva Magyarországon. Tardyné már szinte beteg volt az izgatottságtól és a türelmetlenségtől, mikor egv délután — november tizennegyedikén — a főiegyző azzal állított be hozzá, hogy igazolvány még mindig nincs ugyan, de már nem is kell, mert pár nap múlva úgyis takarodnak az oláhok kifelé. Tardyné most már egyenesen kétséqbeesett, hogy mi lesz Pistával. Elhatározta, hogy mégegyszer bemegy Miskolcra, és minden körülmények között beszél Davidoglu tábornokkal. Erre azonban már nem került sor, mert másnap postás levelet hozott Tardyné címére. A levelet Davidog-106
