Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
Mikszáth Kálmán: MME. GVUÁP ÉS PORONTYAI Ennek a történetnek a központja egy fa. S az se valami előkelő: a fűzfa. De mit bánom én, hiszen csak a lakójával törődtem, az pedig nem volt arisztokrata, aki különbséget tegyen díszfák és közönséges fák közt. Ámbár ki állhat ma jót az érzelmekért? Valami urhatnámság okvetlenül lakott benne. H iszen a vadkacsák nemzetsége odalent a földön költ, ha én eltagadnám, a nóta mondaná. Kergö ruca, sípos réce, makk ruca, sarlós ruca, majd mind alacsonyra rakja fészkét, csalitos helyekre, sekély vizeknél, erek, locsogok mellett, buja levelű növénybokor alá. A magasban született vadréce nagy ritkaság, s nem is szolgál az semminemű előnyére röptében, usztában a vadkacsa-társadalom előtt. És mégis a magasba rakja fészkét némelyik, akiben van egy kis stréberség. Ilyen volt madame Gvuáp is, az egyetlen vadréce, akit alaposan ismertem. Azaz dehogy ismertem, dehogy. Inkább az ellenkező. Mindennap láttam vagy húszszor, de mégse tudtam megkülönböztetni a többiektől. Nincs hozzá elég éles eszem. Ugyanaz a fej, azok az okos, barna szemek mindeniknél, narancsvörös láb. zöldessárga csőr és az egyforma toilette: ibolyaszinnel zománcozott szárny, rozsdavörös begy stb. Szakasztott olyan az egyik, mint a másik Jó helyen volt a fészek, igazán jó helyen. Madame Gvuáp (igy neveztem el, mert igy mutogatta be magát, ha társaival röptében találkozott) okossága mindenben nyilvánult, tehát a fészek helyének megválasztásában is. A vén fűzfát, melynek tetején volt a fészek, nagyon alkalmasnak lehetett mondani. Igaz, hogy közel volt a házunkhoz, tehát az emberekhez, de védte az, hogy a környékén, a kertünk alján vizek fakadtak n talajból. Minélfogva a vásott parasztgyerekek, akik szeretik a kacsa tojásait kiszedni. a kicsinyeit elrabolni, nem könnyen férhettek a fűzfához, a vízben kellett volna gázolniok. Ellenben maga a fűzfa szereti a vizet, s a kacsaasszonyságnak is nagy mu'atság, mikor a tojásokon ül, ha kikukkantván a fészkéből, megláthatja magát alant a vízben. Ki látott már asszonyi lakást tükör nélkül? Azonfelül ott volt a közelben keletnek a náddal benőtt tó, ahova elmehetett néha úszkálni, fürdeni, társalogni a többi récékkel, délről a kenderáztatók békái muzsikáltak, alig húsz lépésnyire, mocsaras rét alján, hol bőven termett a békalencse, harmatkása. Fölséges hely volt ez. Koszt, kvártély, mosás úgyszólván egy helyen. Gvuáp asszonyság igen tisztességes anya volt. Ezzel tűnt fel előttem, aki megfigyeltem, ezzel nyerte meg nagyrabecsülésemet: szerény volt egész lénye s folytonos munkásságban telt el napja. Amellett egyedül vitte a háztartást, egyedül nevelte kicsinyeit és soha se láttam őt henyélkedve, iéháskodva, mint már récéket gavallérok társaságában. Pedig de csinosak, de helyesek ezek a gácsérok! Kivált mikor gálában vannak. A fekete zöld érc-szinü nyakukkal, a kunkorodó hetyke tolláikkal. Két rendbeli ruhát egy állatnak se adott a természet, csak éppen a gácsérnak. No ugyan volt kiért enynyire megerőltetnie magát? Hitvány népség a gácsér. Apa nem tud lenni, csak legény, mindig csak legény. Lakodalom völgyönhegyen, ma itten, holnap ottan, most ezzel, máskor azzal, — uj szerető, uj nádas. Bizony Isten rosszabb a töröknél! Igaz, hogy junius közepén le kell vetnie a nászöltönyt. Vedlik a gácsér. S ilyenkor aztán igazán le van törve a dísztelen monda rban. ami rajta maradt. Szégyellj magát, mint a leforrázott kutya, bujdosik a nádak közt, a lápokon, meghúzódva a sürü sásokban, hínárok és gümők között, hogy a kacsamenyecskék, és az újonnan bemutatóra került kacsakisasszonyok meg ne lássák, mert nagy szégyennek tartják azt. Persze, azért mégis meglátják (majd azok nem látnak meg valamit). — Sáp, sáp, sáp! —- sziszegik utána gúnyosan. S ő menekül, S-re hajlítva a nyakát, meglapulva a növények levelei alá. Pedig hát mit szégyenkezik? Nem érti azt az ember. Hiszen nem küldte ünneplőbelijét zálogházba, a természet veszi el tőle erőszakkal, láthatatlan hatalom parancsolja: — Vetkőzz, vén imposztor! Elég volt a szeretkezésből. Sokkal inkább restellhetné gácsér uram, hogy nincs benne semmi férfias kötelességtudás, semmi karakter, hogy mindig csak vig legény és nem egyéb. Hiszen a kacsaasszonyok közt is akad könnyelmű dáma, aki nem törődök az anyasággal, az erkölcscsel ás semmivel, rossz is akad, jó is akad, de a gácsérok közt nem akad jó, az mind egv bordában van szőve, az mind parázna cs bohém. íme. a szegény mme. Gvuáp, hát nem vérlázitó az ő sorsa! Az a rettenetes sivár elhagvatottság! Pedig hát férje van, vagy volt. Hiszen nem lehet azt tagadni, mert a tojások végre is nem teremnek maguktól. Hát illik az, hogy ő most nincs itt, most, mikor a legnagyobb gondok közé jutott az asszony, éppen a házasság következményei 74
