Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
lesz becsületük, de többé, kardot nem vehetnek kézbe. (Gúnyosan.) Mert Bizánc győzött. (Kifordul az ajtón és eltűnik.) ATHANÁZIUSZ (szónoki hangon): íme, láthatjátok, az Isten nem teremtette magához hasonlatossá az embert. Az Isten lényegében, természetében minden gyarlóság nélkül való. Isten eszménk szerint teljes és egyetlenegy. LEÓ (izgatottan Athanáziusz felé fordul) : Most ne taníts! Arról beszéljünk, ki vezesse a vár védelmét? ATHANÁZIUSZ (védekező hangon): Én csak a tévelygő lelkeket vezethetem az égbe! ANNA (lábával Leó elé löki Andronikosz földre vetett ővét és kardját): Ez a jegyver a vár parancsolójáé. Vedd fel, Leó lovag! Az én nevemben te parancsolsz minden várbeli görögnek. Te fogod vezetni a harcot. (Döbrönte kürtje szól. utána.) LEÓ (kiáltozva. Hátrál és igy mondja): Ugy-e, Leó vezesse a harcot? A katona eldobja a kardját, az eszme harcosa az égbe száll, csak én! Könnyen beszéltek. Majd Leó! De miért éppen én, drágaságaim? Miért éppen Leó? ANNA (lehajol a kardért, felveszi és Leónak kinálja): Vedd a kardot, Leó! Döbrönte rajtam tölti ki haragját, ha megtudja, mi történt. (Leó csak nézi a kardot, de nem nyúl érte. Erre Anna maga övezi derekára.) Asszonyod lettem ma éjszaka, Leó lovag. Ki véd meg, ha te nem mersz értem kardot rántani? Anna Angela párja lettél, pedig anyád névtelen szolga aszszony volt. Ezért érdemes harcolnod! LEÓ (kábultan egy-két lépést tesz, a kard idegenül ütközik lábához. Amikor az ajtóhoz ér, lerázza a válláról az asszony kezét. Szembefordul az asszonnyal. Türelmetlenül, kiáltva): Értsd meg, valahol hibát követtünk el! Érzem, hogy valaki elárult. Mig, én bolond, azt hittem lesre csaltam, ő vetett cselt! Másképpen nem lehet, valamelyikőtök elárult! ANNA: Miért vagy olyan kishitű. Fiatal vagy, erős vagy, te mondottad, hogy könnyen leszámolsz a vénemberrel. EUDÓKIA (a rémület egyszerre sivit ki belőle): Most látok csak tisztán! Hatalmas Isten, milyen vak voltam! Hiszen ebben a várudvarban a bizánci bazileuszok véres természete ébred! Édes fiam, menekülj! Azonnal menekülj! ANNA: Eudókia! LEÓ (helyeselve): Igazat mond! Anya megérzi a bajt, ami a gyermekére leselkedik! EUDÓKIA (görcsösen átöleli, ráakaszkodik és rángatja, huzza ki az ajtón): Fordulj és fuss amerre szemed lát! Csak innen el! Előtted a bizánci véres szakadék! ANNA: Egy vénasszony siránkozására hallgatsz? LEÓ (tüntetőén átöleli Eudókiát. Nagyhangon) : Ha hercegasszony is vagy, akkor sem beszélhetsz igy Eudókiáról. Anyám. ANNA: Boldog éjszakánkra kérlek! (Felhangzik Döbrönte kürtje. Mintha ismét közelebb hangzanék. Mindenki elnémul és dermedten hallgatják.) LEÓ (miután a kürtszó elhallgatott, tajtékozva Anna Angélának): Hát most beszélj! Most tagadd, hogy a számításba hiba csúszott. Hallottad, Döbrönte él! ANNA (lesújtva, csendesebben. Leóhoz hajol. Mig Eudókia Leó karja alól sziszeg rá, könyörögva mondja): Nem szégyenithetsz meg ennyire. Mondd, mitől félsz! A görög fegyveresek a mi népünk. Szeretnek, követtek a számkivetésbe. Jere, fogd meg a kezem, menjünk közéjük. Majd ők megvédenék! LEÓ (gúnyosan, hidegen felnevet): Andronikosz népe! Jól ismerem őket. Mind áruló. EUDÓKIA (Leó karja alól. Rikácsolva) : Döbrönte kürtje erősebb hangon szól a lelkűkben, mint a görög vér szava. ANNA (lassan kiegyenesedik. így nézi őket. A hosszú csendben megmerevedik): Úgy látom, a ti bátorságotoknál erősebb ez a kürtszó. Mondd hát, bizánci, mi a szándékod, mit fogsz tenni? LEÓ: Nem futok bele Döbrönte kardvasába. (Megváltozott hangon, mint aki alkura kész.) De nézzétek csak, miért várnánk be Döbröntét? EUDÓKIA (kiperdül Leó karja alól. Kettőjük közé áll és mindkettő karját megragadja. Kiáltva): Fussunk együtt, leikecskéim! Jöjj velünk, leikecském, hercegasszony! 66
