Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
lővel. És bizánci, ne feledd, én, mint Dobrönte hadnagya, Döbrönte nevében most is ura és parancsolója vagyok ennek a várnak. (Döbrönte kürtje ismét felharsan. Közelebbről. Amint befejezi, csend. A csendben.) ANNA (Andronikosz elé lép, két karját a hadnagy vállára teszi. Elmélyült, puha hangon kéri): Andronikosz Szklerosz, ne feledd, apám kipróbált barátié.i voltad. Tudtad, hogy évek óta boldogtalan asszonyként raboskodtam ebben a várban. Azért hivattalak, hogy elsőnek lássad, hogy először neked mondhassam el, megtaláltam boldogságomat. És ez a boldog Anna Angéla mondja neked is. Dicsőség, Bizánc győzőit! ATHANÁZIUS (az ajtóban áll és onnan dörgi): Bizánc győzött és ezután átkozott az, aki görögre fog fegyvert. ANDRONIKOSZ (megrendülve és mentegetőzve): Hercegasszony, te tudod, mindig jó görög voltam, de becsületes görög. És becsületes görög nem döfheti hátba azt a magyart, aki védelmet nyújtott, fegyvert adott és rangot övezett a derekára. LEÓ (rákiált): Érzelgős vénember lettél? Hát nem érted, hogy már nincs választás? ATHANÁZIUSZ (gúnyosan): Amikor védelmet adott, szolgává tett, amikor fegyvert adott, kigunyolt, amikor rangot övezett a derekadra, lealjasitott. ANNA: Apám helyett légy az apám Andronikosz és védj meg. Én ma Leót a bizánci lovagot, a boldogságot fogadtam a szivembe. Ha Döbrönte visszatérhet, ezért meg fog ölni. Védj meg, Andronikosz! ATHANAZIUSZ: Ennek a várnak a népe görög, ez a vár ma éjszakától Bizánc. És Bizánc győzött! Ne feledd Andronikosz! (Döbrönte kürtje ismét felharsan. Még közelebbről. Utána a csendben) LEÓ (magából kikelve kiabál): Ez a parancsom: vidd görög fegyvereseidet a falakra. Készüljetek fel a védelemre. Döbröntét vissza kell verni a falakról! ANDRONIKOSZ (szótlanul megrázza a fejét.) LEÓ (sikoltozva a többiekhez): Megtagadhatja a parancsot? ATHANÁZIUSZ (széttárja karjait. így kiáltja): A görög katona megtagadhatja saját fajtáját? ANNA (könyörögve): Andronikosz Szklerosz, ne feledd el, hogy apám rádbizott, hogy apám tett azzá, aki vagy! LEÓ: Áruló zsoldos! Dobjátok ki a falakról! ATHANAZIUSZ (átöleli Leót, hogy elhallgattassa. Egyszerre nyájasra fordított hangon hizelegve): Béke, béke. Andronikosz hadnagy jó görög, csak nem avattuk bele a tervbe. Lássuk be, ez hiba volt. Ha megmagyarázzuk, mi a tervünk, bizonyosan megérti a jó szót. LEÓ (Andronikoszra emeli az öklét. Rikácsolva): Athanáziusz megnyerte a görög népet, nincs is szükségünk rád, Andronikosz. Vagy szóból értesz, vagy a kardból, Bizánc győzött, nincs többé választás. Vagy közénk állsz, vagy elbuksz. ANDRONIKOSZ (mozdulatlanul áll közöttük): Ágyasházban Andronikosz Szklérosznak nincs oka viadalt kezdeni, de a várudvaron az én öreg kardom is tud szikrát adni. (Döbrönte kürtje szól. Utána.) ANNA (majdnem sirva könyörög): Tudod, ugy-e, Andronikosz bátya, hogy mindig szerettelek! Azt kívánod, hogy Döbrönte előtted emeljen rám fegyvert? ATHANÁZIUSZ: Bizánc győzött és te elvesztél testvér! Többé nem mondhatod, hogy görög vagy. Nemzeted kitaszít és a mi hitünk kiátkoz! ANNA (ellöki Andronikoszt. Gyűlölködve, szenvedélyesen): Akkor csak eredj, Andronikosz, üss ellenem pártot, segítsd a magyar hatalmat, hogy összezúzzon. ANDRONIKOSZ (megrendülve): Most, életem alkonyán szeretném először, ha nem lennék görög. A katona igazi erénye a becsület. Becsülettel nem foghatok fegyvert magyar ellen. De igazatok van, nem támadhatok görögre sem. A kardom dobom hát el, hogy a becsületem megőrizzem. (Leveszi ővét és kardjával együtt az aszszony lába elé dobja. Sarkonfordul és kimegy az ágyasházból. Az ajtóban megáll és az asszonyra mutatva mondja): A te bűnöd, Anna Angela, ha ezután lesznek görögök, akinek lesz kardjuk, de nem lesz becsületük, és lesznek görögök, akiknek 65
