Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
ANNA (tűnődve tekint Leóra): Miért beszélsz igy vele? Anyád ... LEÓ (vidáman átöleli az asszony vállát) : Te meg haragszol rám, érzem a hangodon. Igazságod van, első éjszaka nem kellett volna bebocsátani. ANNA (hűvös hangon): Mi a szándékod, ha Döbrönte visszatér? LEÓ: Ne beszéljünk arról, ami lehetetlen. Kürtje mégegyszer utoljára jelkiáltott ide, de ez a kürtszó Döbrönte halálkiáltása volt. Hallod: csend! Vége. Ezzel az utolsó kürtszóval kezdődött a mi uralmunk a magyart tartományon és a te utad bazilissza a bizánci trón jelé. (Letérdel az asszony előtt és igy öleli át.) ANNA (magához szoritja): És felemelt arccal az ablakok felé mondja): Bármi is történik, Leó, ne jeledd, most már én is veletek mondom: Bizánc győz. EUDÓKIA (bedugja a fejét): Bejöhetünk, méltóságos leánykám? ANNA (kibontakozik Leó öleléséből Az ajtó felé megy. Világos, emelt hangon): Jöjjetek, sürögjetek, siessetek, terítsetek (Tapsol. A szolgálóleányok asztallal és tálcákkal, korsókkal. Eudókia kancsóval és kupákkal.) LEÓ (félszeg-gyerekesen ugrál az asztal körül. Belekap a tálakba és megkóstolja a tálon lévő ételeket): Pompás! Micsoda izek, pompás ételek! Eudókia anyánk varázslónő, hogy ilyen nagyszerű lakomát készített. Lakodalom ez, hercegasszony vagy mindig ilyen gazdag ennek a várnak az asztala? ANNA (emelt, világos hangon): A lakodalom a mi szivünkben van és ott kint az égen. (Kimutat a kék, mélyülő, derülő hajnali égboltra.) Olyan kék az ég, mint a boldogság maga. LEÓ: Tölts, vén banya, Eudókia anyám! EUDÓKIA (az asszonynak és a fiának tölt): Én fiam! Győzedelmes fiam! LEÓ (gúnyolódva): Ugye nem szól többé a kürt, Döbrönte kürtje? EUDÓKIA: Restellem, na! Bolond vénasszony vagyok! LEÓ (magasra emeli a kupát): Az első kupa bort minden görögök hercegasszonyára, a bizánci trón örökösére, akinek szépségében él a görög nemzet. Az én szerelmes asszonyomra, Anna Angélára! ANNA (is felemeli a kupát): A görögök uralmára! (Amint a két kupa felemelkedik abban a pillanatban, de már erősebben, közelebbről, felhangzik újból Döbrönte kürtje. Leó megmerevedik, úgy fülel. Anna is hallgatja, de azután megszólal elrekedt hanggal, indulatban.) És Döbrönte romlására. (Mély csend a kürtszó befejeződik, Anna felhörpinti az italt, kezéből kicsúszik a kupa és koppanva lehull a padozatra. Ekkor a színpadon lévők megmozdulnak.) EUDÓKIA (rémülten): Ez az ordító ordas él! Hercegasszony, mit tegyünk? LEÓ (mozdulatlanságból kirobbanva, felemeli karját és ráordit Eudókiára): Ne obégass! Hadd halljam! ANNA (nyugodtan): Idd ki a bort, Leó, hiszen mintha fáznál. LEÓ (kapkodva és meghunyászkodva kiissza a kupából a bort. Azután leereszkedik az ételekkel telerakott asztal mellé. Csendben lehorgasztott fejjel ül, de mintha vakon meredne az ételekre, egyikhez sem nyúl. Körülállják és figyelik. Felemeli fejét és a körötte állok arcába néz. Éz újból kitör. Tajtékzó indulattal): Átkozott széltolók! Nem kiengedték a markukból! Gondolhattam volna, hogy ilyen korcsmatöltelék, gyáva had nem bir vele. Száz vértes lesből nem tudott elbánni ezzel a vén emberrel és ötven lovasával. Legyenek ezerszer átkozottak! ANNA ("odaáll mellé és átöleli a vállát. Magához huzza, de nem néz rá. így mondja): Nyugodj meg, Leó. Majd mi elbánunk vele! LEÓ (k'nyszeredetten és zavarodottan nevet): Elbánunk vele! Igazságod van, elbánunk vele! (Eudókiához kedveskedve.) Tölts bort, sok bort, öreganyó. ANNA (eltávolodik Leótól. Azután visszafordul feléje és igy mondja): A görög ügy igazsága velünk van. Bizánc győz! (Döbrönte kürtje ismét felharsan. Erősebben, közelebbről. Utána riadt csend.) LEÓ (előbb dermedt. De aztán mohón iszik. És izgatottan és uj reménységgel): Tudjátok, nem lehet ez másként, csak иду, 63
