Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

■át mellette, kaszálta le egy tankgéppusk^. sorozata. Valósággal kettészelte. Pillanat alatt elszállt belőle az élet. A fiú magához vette az iratait, az átluggatott cigarettatárcát. s elvitte a közelben lakó édesanyának. Estére két páncélost felgyújtottak. A kiug • rákoknak nem volt irgalom. Aztán megint gépkocsira, kerülő utakon fel a határra, fel Bécsbe. gyógyszerért. Onnan vissza. Halálos fáradtan. Egész utón csak a lányra gondolt, hogy annak ne történhessen semmi b. ja. És imádkozott érte, a saját szavaival, kérve az Istent, hogy csak a lányt oltalmazza meg.

A leány pedig, amikor meghallotta, hogy Budapesten mi van, azonnal utazni akart, de nem tudott. Aztán ahogy az utcán állt, látott egy teherkocsit, amelyikre ki volt írva, hogy Budapestre megy, élelemmel. Kért, könyörgött, Ígért, a pénzét, a betétkönyvét, kínálta, csak vigyék fel. Felvették. Többszöri igazoltatás után késő éjjel beérkeztek. Számára idegen városrészben szállt le, de mindenki segített rajta. Egy szegény mun - káscsaládnál evett valamit, a munkás biciklivázon beljebb vitte. De tovább már nem merte, mert arra már harcok folytak. Meg kellett kerülnie a várost, A házak fala mellett osont végig. Aztán át a Margit-hidon. körbe, mig el nem jutott a fiú édesanyjához Első szava a fiú volt, a szemében kérdés, félelem aggódás, de a megnyugtató válaszra rögtön boldog fénnyel ragyogott fel, a szorosan átölelve a f iu édesanyját megkönnyebbült sírásban tört ki. Mikor kipihente magát, ment haza, a szüleihez. És várta, várta, a pillanatot, amikor ismét megláthatja a fiút. Aggódott, gyötrődött, félhette és imádkozott érte. Bár madjnem mindenki a pincében volt, ők fent kellett, hogy maradjanak az édesapa miatt. Akit úgy kellett rgybafektetni, majd onnan kiemelni és áqcsiba tenni. De most boldog volt a család, hiszem megjött, akiért aggódtak, itthon van a lányuk, aki a szemükfénye, a napsugaruk. És esténkint együtt imádkoztak a fiúért.

A fiú pedig ezalatt alig aludt. Résztvett i tetőharcokban, kéménytől-kéményig ugorba. hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy a halálos lövést leadhassa. Később megint gépkocsira ült és a könnyebb sebesülteket vitte ki a környéki kórházakba. Aztán újra ’ászabadult a pokol Budapestre. A nagy orosz lerohanás. A fiú újra gépkocsin ült nappal és éjjel harcolt. Aludni alig aludt Második nap történt, hogy az egyik utcában szembefutott egy orosz páncélossal, amint észrevette, rögtön be akart vágni az egyik mellékutcába, de már későn, a páncélos tüzelt, a kocsi megbillent, a hátsó numik kapták éppen kanyarba a lövéseket. Alig bírta megtartani egyensúlyban a kor з: t. de azért gázt adott és zötyögve még /c birt fordulni egy újabb mellékutcába. Éppen kiugráltak a kocsiból, amikor egy lövedék a fejük felett bevágott. Ösztönszerücn ugrottak, ki a fal mellé, ki a kocsi alá. Tégla, cserép, vakolatdarabok hullottak. Aztán csönd. Feltápászkodtak, körülnéztek, s a fiú akkor ismerte fel a helyet, hogy hol van. Hirtelen felnézett a házra és a szívverése kihagyott. A ház felső lakása kapta a találatot. Nagyot kiáltott és elkezdett szaladni, be a házba, fel a lépcsőn, a többiek utána, kötszerrel, gyógyszerrel. Amikor felért, vállal esett neki az előszobaajtónak. Harmadszorra sikerült, kifordult sarkaiból. A por még szállt, lőporszaga volt a levegőnek. a konyhaajtóban egy test feküdt, ‘‘A- nya” szakadt fel a kiáltás a fiúból, letérdelt mellé, de már látta, hogy nincs segítség, csak egy borzalmas csonk maradt a fej helyén. aztán beugrott a romhalmazba, ami egykor szoba volt, s egy rettenetes kiáltással ugrott a földön, félig ülőhelyzetben támaszkodni igyekvő alakhoz. Még élt. Térdreesett előtte, magához ölelte a csupa vér lé nyt, vigyázattal felemelte és az ágyra fektette. Aztán kötszerért ordított, s utána megnyugtatólag beszélt a lányhoz.

— Ágnes, kicsi Ágnesem, — mondta, — itt vagyok, minden rendben lesz ... — pedig akkor már látta, hogy vége mindennek. — Feküdj csak szépen nyugodtan, a fiuk mindjárt hozzák a hordágyat, mindjárt itt lesznek, csak várj, szerelmem, . . . kicsi boldogságom. meglátod minden rendben lesz. meglátod milyen szép életünk lesz, boldog életünk, édes kicsi Életem . . .

A lány csak nézett, beszélni nem tudott, a torkát is érte egy szilánk, de a tekintetében benne volt minden. A szerelem, a lemondás, a tudat, hogy mindennek vége. a keze erőtlenül megmozdult, a fiú felemelte, megcsókolta, az arcához szorította, aztán lehajolt г lányhoz, és megcsókolta a véres ajkát, és beszélt, beszélt halkan, hogy elvonja a gondol.'tait az elkövetkezendő percekről, suttogott hozzá, becézte, ... A lány szeméből lassan legördült egy könny, aztán els'padt az arcocskája, az orra meghegyesedeít. a szemében kialudt a fény, megremegett kicsit és vége volt. A fiú szeméből megindultak a könnyek, ráborult a lányra, csókolta ér zokogott. Nem merték bántani. Aztán lassan magához tért. Lefogta a lánv szemeit, mégegyszer megcsókolta, keresztet rajzóit a homlokára, lassan felállt, aztán csak állt és nézte a leányt. Majd szólitgatni kezdte s tétova mozdulattal a zsebébe nyúlt, követte a revolverét, először csak nézte, eztán amikor megemelte, a bajtársai lefogtáL elvették tőle. Később az egyik cigarettát dugott az ajkai közé, ő szívta, s a füsttől kissé magához tért.

59