Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

csak ott találják meg, pedig nem. Mert az Isten bennünk van, emberekben. Belül. És bárhova is lép az ember. Isten mindenütt van. Akár a szabad természetben keressük, akár a dohos, penészes, nedves pincelakásban. Csak nagyon kevesen érzik ezt. És hogy nem szabad ragaszkodni az írott szavakhoz. mert mindenkinek a saját lelkiismerete a törvény. Érzem, hogy lassankint egy lesz a gondolatom veled, s talán idővei át tudom venni a te nyugodt, derűs életszemléletedet is. Hogy az életben a legfontosabb dolog, a lélek abszolút nyugalma. Még egy év, Dénes, még egy esztendő cs készen vagyok. Aztán majd hozzák hozzám a kis síró emberpalántákat és én gyógyítani fogok, menteni fogom a kis magyar életeket, mosolyt formálhatok a kis könnyes gyermekarcokra, s ezen a mosolygáson, nevetésen keresztül a szülők, gondoktól barázdált, keserű arcáról is el fognak tűnni a ráncok. Isten és a te segítségeddel elérem a célt, gyermekkori agyamban megformálódott vágyat és el akarom érni a másikat is, ami után még énnel is jobban vágyom, hogy társad, bajtársad, mindened lehessek egy életen keresztül.

H amar elmúltak a szabad hetek, s megint kellett visszamenni kórházi gyakorlatra, aztán kezdeni az évet. És jöttek újra a levelek, ezek a kedves, derűs beszámolók a heti eseményekről. És mindegyiknek a végén ott volt a szeretet, az aggódás, a féltés. Egyik levelében irta a lány, hogy most már itt lenne az ideje azt a kis műtétet megcsináltatni és menjen el a fitt a barátjához, beszélje meg vele a dolgot. De ez mindig csak maradt, mert lehetőség nyílt a fizetett túlórázásokra a szent cél érdekében. Aztán jött az október vége. A fiú este éppen Operában volt. A- nycg.'n volt műsoron és nagyon élvezte az előadást. Előadás után felszállt a 2 es autóbuszra. még helyet is kapott az ablak mellett. megváltotta a jegyét, s a fülében még ott zsongtak a dallamok, amikor messziről puskaropogást hozott a szél. Le akart szállni, de akkor indult meg az autóbusz. Erre aztán visszaült a helyére. Gyorsan haladt a busz. csak Budán állt meg először, az alagút előtt. Aztán Az alagút után. Egyszerre valaki kívülről megkopogtatta az ablakot. Odanézett, egyik barátját látta. Bár a busz indult, ő odafurakodott a lépcsőhöz és leugrott. Barátja aztán gyorsan elmondta, hogy mi történt, aztán behúzta egy kapu alá, s a kezébe nyomott egy géppisztolyt, azok közül, amiket egy órával előbb zsákmányoltak. Aztán gyorsan megbeszélték a haditervet a Mészáros utcai ÁVO garázs ellen. Ezután eloszlottak, ki-ki a megbeszélt helyre és vártak. Nem tellett bele félóra és kifordult egv fegyveresekkel megrakott teherautó a kapun. Mikor a megbeszélt helyhez ért, kereszttüzet nyitottak rá. És fegyverhez jutottak. Rengeteg munícióhoz, géppisztolyok, revolverek, kézigránátok és egy golyószóró is volt a kocsin. A jelentkezőknek mindjárt szétosztották, aztán elszéledtek. A fiú és a barátja elrejtették a fegyvereiket és haza - mentek. Megbeszélték előbb, hogy mikor találkoznak, s ha valami veszély lenne, megpróbálnak telefonon érintkezést keresni. A f:u nem találkozott többé a barátjával. Erre maga szervezett egy csoportot. Egy elhagyott teherkocsit igénybevett, s eleinte csak a sebesülteket szállított, közben élelmet az ostromlott városrészbe, lőszert a harcolóknak, a legvadabb tűz közepette vágott át a gépkocsival a főútvonalakon, cikkázott a mellékutcákban, a sebesülteket vitte át Budára a kórházakba, gyógyszert, kötszert, vért vitt a pesti kórházakba. Aztán egysze" a Kinizsi utca és Üllői ut kereszteződésénél leselkedett ki, hogy átvághat-e, amikor ütést érzett a szivetáján, megperdült, nekiesett a falnak, majd lassan lecsúszott a kövezetre. Eszméletének utolsó szikrájában két kép jelent meg a szeme előtt, az Éderanyja és a leány. A bajtársai leugrottak a kocsiról, rémülten rohantak hozzá, látták, hogy a szive helyén át van lukasztva a kabát, feltépték az inget, de seb sehol. Aztán megtalálták a golyót, ami ugylátszik fáradt, gellert kapott, visszacsapódó golyó volt, mert megakadt a levéltárcájában. Lassan feleszmélt, még látta az ijedt arcokat maga fölött, de már a gondolata működni kezdett hogy át kell törnie, mert a kórházban várják a vért, talán már szükség is lenne rá. minden pillanat drága, és felkelt ha kissé támolyogva is, de odament a gépkocsihoz, beült, hátravitte, aztán teljes gázt adva a motornak, egymás után váltotta a sebességeket, s a legnagyobb tempóval átvágott az Üllői utón. Mire tüzelhettek volna rá, már túl volt. Aztán vissza, könnyebb sebesültekkel ugyanígy. Másnap viszont elfogták őket. я a Nemzeti Muzeum kertjében a fal mellett álltak és hallgatták, hogy hogyan vitatkoznak az életük felett. Az egyik orosz tiszt ki akarta végezni őket, a másik nem engedte. Nem félt, csak a bajtársai fiatal életét féltette. Az Édesanyjára gondolt, meg a leányra. Tudta, hogy a barátai nem fogják elhagyni a lányt, bármi történik is. És Istenre gondolt és megköszönte neki. hogy adta a leány szerelmét. Egy óra múlva elengedték őket. De megmondták, hogy ha legközelebb elkapják, nem irgalmaznak, Még aznap délután kilőtték alóla a gépkocsit. Estére volt másik. Egy jeep is került. Éjjel a várba mentek fel. A jeepet ott lőtték ki alóla, az kigyulladt, de ő megmenekült. Egy ház előtt látott egy minisztériumi személykocsit. Beült, rövidre zárta és már indult is. Másnap harcolt. Egy fiatal bajtár-58