Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
neked valamit. Már annyit gondolkoztam, hogy mit vegyek, vagy mit tegyek. Mivel szerezhetnék neked olyan örömet, ami egy életre szól. Aztán rájöttem. Már régen. Rongy világot élünk. Hajszolt, megfélemlített, bizonytalan életet. Soha nem tudjuk, hogy mit is hoz a holnap. Én nem akarok úgy járni, mint Anikó. És éppen ezért, mert a jövőnk nincs biztosítva, mert az életünk nem több, mint egy darabka papír, örök emléket akarok. Adni is, kapni is. Adom a legszentebbet, a legtöbbet, a sohavisszanemtérőt, de kapni akarom az emléket, az erőt, a hitet, ami mindig életben fog tartani, bármerre is vessen az élet és bármilyen megpróbáltatást is kelljen kiállanom. Nem, kérlek, nem, ne szólj, Dénes. Most urai vagyunk az életünknek, de gondolj arra, hogy mi lesz holnap. Gondolj Anikóra és gondolj a többi ilyen magyar lányra. Ne gondold azt, hogy én nem gondoltam meg mindent. Nézd, a tüzből alig látsz valamit, csak imittamott egy-egy kis fényt. Kis gyufafejnyit. S most lásd, ha lekotrom róla a hamut, már ég, izzik, ha ráteszem ezt a darab fát, lángolni kezd. Ugyanígy van a szerelmem is. Ha nem vagyok melletted, akkor szunnyad a hamu alatt, de ha meglátlak, ég, lángol, izzik. Ezért kell az, amit mondtam. Dénes, kell, mert nemcsak rólad, nemcsak rólan, hanem mirólunk van szó. És nemcsak emléket akarok, hanem be is akarom neked bi zonyítani. hogy mennyire önzetlen a szerelmem. Ó Dénes, te olyan figyelmes tudsz lenni, emlékszel, délután az a virág, amit nem is tudom, hogy honnan kerítettél elő, most vacsora után, ahogy kihoztad és a vállamra terítetted ezt a takarót, milyen gyönyörű életünk lehetne, ha szabadok lehetnénk. . . . Dénes, . . . Kedves Dénes . . . Aztán eltelt a négy nap. Boldogsággal, vitákkal, filozofálással, nagy fürdésekkel, madárfészkek életének kilesésével, madárdal és tücsökciripelés hallgatásával. Aztán esténkint a tábortűz mellett utaztak, illetve a fiú mesélt a külországokról, az emberekről. szokásokról, földrajzi fekvésükről. A leány hallgatta, álmodozva és nagyon boldog volt. Aztán visszamentek a nagyvárosba, felvették újra a munkát, robotoltak, hajtották őket és ők kénytelenek voltak hajtani magukat. Aztán a fiú nyakába vette a várost és felhajtotta az összes barátait, hogy a leány valamiképpen bejuthasson az egyetemre. És az összes barátok magukévá tették a leány ügyét és ők is összeköttetések után kutattak, mindent megmozgattak. Aztán sikerült. Ha nem is Budapestre, de országos viszonylatban a második helyre, Debrecenbe. A f;u elment este a lányért, elvitte egy kis budai cukrászdába, utána sétáltak egyet a Vérmezőn, leültek egy pacira és a fiú megmondta az örömhírt. — Kicsi Ágnes, — mondta, miközben a két tenyere közé fogta az arcát, — most figyelj rám jól. Nézz a szemembe és ne szólj addig egy szót sem, amíg erre engedélyt nem adok. Két hét múlva szépen bepakolsz a táskádba, Dénesed érted megy és felrak a vonatra Debrecenbe. Fel vagy véve az egyetemre, az orvosi fakultásra. Érted? Én már a szüléiddel mindent megbeszéltem, csak arra kértem Őket, hogy hagyják meg nekem, hadd közöljem én ezt az érdemes hirt veled. Csönd, kis haszontalan Ágne;--, mit mondtam az előbb? Szóval minden rendben van. Az anyagi részt pedig mi, egypár barátom és én finanszírozzuk. Neked, csak egyetlen dolgod lesz, hogy tanulj. Akarom, hogy elérjed az életed célját. Természetesen havonta egy levelet Írni fogsz nekem. Ha valami baj lenne, akkor táviratozol. Én majd megmondok neked egypár nevet és c:met, amit nem kell, hogy felírj magadnak, csak megjegyezned kell. Ez csak arra az esetre szól, ha velem netalán valami történne. Fogsz kapni egy, a nevedre szóló takarékbetétkönyvet, amiben 1.000 forint lesz, arra az esetre, ha én esetleg, illetve ha velem valami történne. De ahhoz ne nyúlj, csak akkor, ha nem kapnád meg tőlem időre az összeget. Csak akkor nyúlj hozzá, s rögtön lépj érintkezésbe azokkal, akiknek a neveit és címeit be fogod magolni. Most szólhatsz. — Dénes, én . . . Dénes, — és nem jutott tovább, szemeit elöntötték a könnyek és zokogott a fiú vállára borulva. — Igyekezni fogok. — mondta később, — igyekezni fogok, hogy megérdemeljem azt, amit most adsz nekem. — Kis csacsi, — mondta a fiú, — igazán nem olyan nagy dolog ez. És szeretsz. Evvel minden el van intézve. Két hét múlva a lény elutazott. Boldogan, de azért fájó szívvel, hogy a fiút el kellett hagynia. S a fiú ezen a télen már kevesebb opera és koncertbérletet vett. És ritkán ment el hazulról. És sokat túlórázott az olvan helyeken, azokban az üzemekben, ahol fizették. Megérte, mert volt cél, miért. Múltak a hetek, hónapok. Karácsonyra hazajött г leány, meg volt fogyva, de boldog volt. Aztán boldogan mutatta a betétkönyvét, hogy sikerült 200 forintot megspórolnia, amiért aztán nem dicséretet kapott a fiútól, hanem szidást. Mert a fiú tudta, hogy a leány máson nem spórolhatott, csak az étkezéseken. Magyarázott és zsörtölődött, hoqy ilyent nem szabad csinálni, de azért boldog volt belülről egy kicsit. És együtt voltak minden este, ha csak néhány röpke percre is. És újra repültek a hónapok, elmúlt a husvét is, letellett az első év, s a 56
