Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
legfeljebb a magyar nemzetből lehet kiszakadni. Viszont ugyanakkor szükséges elmondani azt is, hogy a szabadföldön a magyar ember kötelessége nem merülhet ki abban, hogy beássa magát egyéni kényelmére kibélelt és elsötétített barlangjába és ugyanakkor árulónak mondja azt, aki igyekszik álláspontunkat a szomszéd népek képviselőivel megértetni. Ezek az izzó, de néha túl passzív magyarok arra gondolhatnának, hogy még Nagy-Magyarországot sem lehet elképzelni a szomszédnépek nélkül. De abban is jobban bízhatnának, hogy a magyar nép mindenféle versenyben erősebb, mint szomszédai, mert dunamedencei elsőszülöttsége nemcsak jelszó, hanem vitézség, tehetség és szorgalom dolga volt mindig is. A különféle trianoni szemléleteket látva legfőbb feladat lenne annak a megállapítása, hogyan is kellene egységesen megközelíteni a trianoni kérdést, mi legyen a magatartás 1960-ban, a szabadföldön? Első szempont legyen, hogy ne tűnjünk fel úgy a nyugati világ szemében, mintha mi, száműzött magyarok, csupán utóvédéi lennénk egy már negyven évvel ezelőtt befejeződött korszaknak. Félreérthetetlenül kifejezésre kell juttatnunk, hogy a trianoni békeszerződés elleni küzdelem nem egy nekünk szép, de már letűnt korszak utóvéd harcaiból áll, hanem egy jobb és szebb világ eljöveteléért folytatott harc, amelyben mi, sokat hányatott magyar számüzöttek, éppen a szenvedéseink árán szerzett okulás révén a jövőnek vagyunk elővédjei. Ezt pedig leghatásosabban akkor érhetjük el, ha a trianoni gyászévben mindent eltüntetünk soraink közül, ami bármilyen napi politikai forma vagy rendszer védelmét, vagy azért politizáló programmot sejtethet. A trianoni gyász-év elején be kell ismernünk: a szabadföldi magyarság uj világ felé mutatott magatartása nem eléggé jogászi és nem eléggé politikus. Inkább alanyi: hogy ki, mikor jött ki; és politizáló; kinek volt otthon igaza és kinek nem? Ez az emigráns intrikák számára sok ütőfelületet nyújt, barátainknak pedig kimondhatatlanul sok és kellemetlen meglepetést okoz. Pedig valamikor, ha kis öngunnyal is, jogászi és politikus nemzetnek tartottuk magunkat. Legyünk tehát a trianoni évben először szilárd jogászok, az emberi és nemzeti jogokból, amelyek a mi népünk biztonságát, szabadságát és hivatását ugyanúgy meghatározzák, mint bármelyik más népét, egy jottányit sem engedünk. De ugyanakkor legyünk politikusok is: jogainkat mindenkivel fogadtassuk el és értessük meg még a szomszédnépek képviselőivel is. Ismerjük fel a trianoni gyász-év előtt, hogy politikai perfelvételt kell elérnünk. Ismerjük fel, hogy a nemzetközi, politikai perekben a perfelvétel során nemcsak az a bizonyító anyag vonultatható fel, amelyet az első Ítélethozatal előtt már bejelentettek, vagy éppenséggel elhallgattak, hanem a trianoni béke óta, tehát a negyven éven át folytatott megrendítő és siratnivaló gyilkosságok, öldöklések, pusztítások, rablások és üldöztetések tengere is. Első kötelességünk az legyen, hogy az ünneplés mikéntje helyett a trianoni gonosztett elleni bizonyítékok negyvenéves, lázitóan szörnyű menetét öszszeáilitsuk, mert az uj bírák, uj kor emberei, akik a Trianon előtti állapotot nem fogják megtanulni, de a negyven esztendőn át tartó folyamatos jogfosztást emberi és nemzeti síkon érzékelni fogják és el is fogják Ítélni. Van még egy fontos szempont. Ma Magyarország területén az ott uralkodó kommunisták egyetlen nemzetiség fiait sem terrorizálják, tüntetik el, mert nincs nemzetiségünk, Ezzel szemben a szomszéd államokban a kommunistapárt magyarellenes tisztogató akciói és a politikai rendőrség terror cselekményei elsősorban a magyarokat pusztítják és ilymódon a szomszédos sovinizmus kezére játszanak. Az egyéni és nemzeti jogokból következik a nemzeti hivatás követelése. 1956 magyar szabadságharcosai igazolták, hogy ez a követelésünk helytálló. A trianoni gyászév alat tehát be kell bizonyítani; egyáltalán nem véletlen, hogy az európai szabadságharc éppen Magyarországon tört ki a kommunista diktatúra ellen, ellenkezőleg az európai történelem törvényszerűsége jelentkezett a szabadságharcban. Az 1956-os szabadságharc után többé nem vitatható a magyar nép középeurópai történelmi hivatása. Fájdalmasan izzó kérdésre kell rámutatni ezzel kapcsolatban: nem vállalhatja senki a felelősséget azért, hogy ha a magyar szabadságharcnak ezt a bizonyító erejét úgy az emberi jogok, mint a nemzeti jog, valamint a történelmi hivatás követelésekor nem terjeszti ki a Csehszlovákiában, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken rabbá tett magyarokra. Ez lesz a világ eddig legnagyobb, gigászi jogvédelme. Amikor erre vállalkozunk nem kell jogtudornak, vagy politikai szereplőnek lenni. De politikusnak kell lennünk, hangoztatnunk kell, hogy amikor a magyar nép, egy kis nép, a maga emberi és nemzeti joqaiért, valamint nemzeti hivatásának gyakorolhatásáért harcol, ezt általános vonatkozásban is teszi, mert a trianoni béke kártevésének megtörése biztosíthatja a keresztény, nyugati, európai erkölcsiségü politikai fejlődés újbóli folytatódását az erkölcsi világrend felé. Amelyben majd nemcsak az ököljög kivételezettjeinek, az atomerejü nagyhatalmaknak lesz szabadságuk és biztonságuk, hanem amelyben a kis népeknek 4
