Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
Finta Sándor: UJ MÁRIA ÉNEK Te adsz mosolyt az éledő virágnak, Te sírsz a fonnyadt fűre harmatot, A dermedt szivü madárfiókákat Pehely-pólyába Te takargatod, — Ó, nézz miránk is, Jóság, Szeretet! Nyújtsd le anyásán áldó kezedet Megtépett kerted fáira, Egek virága, Mária! Te kisérted a gyászos Golgotára, Keresztje mellé vérző Fiadat — És vártad sírva, hittel és reménnyel, Hogy eljön majd a husvét-virradat. — Ó, nézd, miránk is vár a gunyhalál, De lelkünk mégis pirkadatra vár! Ó, mondd, lehet-e várnia? Fájdalmas, szent Szűz, Mária! Te hallgattál a bánkódó magyarra, Ha elsiratva pusztuló honát, Panaszszavát a zsámolyodhoz küldte Küzdelmes, vészes századokon át. — Balsorsunk, — ime, uj vihart kavart! Tanítsd imára most is a magyart: Mint kell magába szállnia! Kegyelmek Anyja, Mária! Te mentettél meg tévelygéseinktől, S ha elhagyott a legvégső remény, Uj révbe vitted hánykódó hajónkat Viharvert múltúnk zajló tengerén. — Ö, most is nézz ránk, minden elhagyott! Mutass népednek boldog csillagot: Merre kell újra járnia? Erősség tornya, Mária! Te képed lengett büszke zászlainkon, És győzelemre vitted őseink. Honfoglalásunk ujult, szörnyű harcán Légy néped élén, Patrónánk, megint! S adj jó reményt, hogy messze föld is lássa: — Nem kell soká a szent föltámadásra: A rab magyarnak várnia, Országunk pajzsa, Mária! is lesz történelmi hivatásuk, ennek megfelelő nemzeti és ezeket biztosító emberi jogai is. Ezzel vállaljuk mi, magyar számüzöttek a ma még vakmerő elővéd, vagy talán csak előőrsi csatározásokat korunk nyomasztó, nagy zsarnoksága ellen. A száműzött embert sokat gyötri az idő kérdése. Az előőrsön is mindig kínzó kérdés volt a mikor? Mikor történik meg a felvonulás és mikor tudjuk biztosítani végülis a magyar ember és nemzet jogainak és a magyar nép történelmi hivatásának érvényesülését? Erre a ma annyira kínzó kérdésre a magyar céltudatosság és erő államférfia Deák Ferenc ad választ, aki száz évvel ezelőtt ugyanilyen nehéz körülmények között ezeket mondotta: "E helyzetben csak három ut állott előttünk: vagy fegyverrel vívni ki jogainkat; vagy várni a véletlentől és oly eseményektől, amelyeket sem előidézni, se irányozni és vezetni képesek nem valánk; vagy arra törekedni, hogy megyőzzük ... az el nem fogúit közvéleményt.” A trianoni gyászévben ez a mi kötelességünk is: meggyőzni az el nem foguk közvéleményt. Mert ha olyan események is jönnének amelyeket sem előidézni, sem irányozni és vezetni képesek nem leszünk, vagy akár fegyverrel vívják ki jogainkat, magyar szempontból mindezt meg kell előzze a jogvédő és politikus feladat: az el nem fogúit közvélemény meggyőzése. Legyünk tehát 1960-ban újból jogász nemzet, harcoljunk a magyar ember és a magyar nemzet jogaiért, de legyünk politikus nemzet is és minden képességünkkel és ügyeskedésünkkel ismertessük el ezeket a jogokat az el nem fogúit közvéleménnyel. 5
