Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

aludni térek, azt kivánom, bár sohse ébrednék fel többet, hiszen minden holnap csak a tegnapi bánatot hirdeti újra. így töltöm napjaimat öröm és jóbarátok nélkül. Megint hasztalan írtam két operát; dalaim is készültek, meglehetősen kevés; viszont hangszeres muzsikával is próbálkoztam: két vonósnégyessel, meg egy oktettel, s szeretnék még egy vonósnégyest Írni; általában igy keresem az utat a nagy szimfóniához . . Isten veled, május elején Esterházy grófékkal Magyarországra utazom.

17.) LISZT-HANGVERSENY LIPCSÉBEN.

(Schumann cikke a Neue Zeitschrift für Musik 1840. évfolyamában)

Liszt Ferenc most harmincadik éve körül járhat. Hogy már gyermekkorában csodának számított, hogy korán idegenbe vetődött, hogy neve hol itt, hol ott merült fel a leghíresebbek között, hogy azután megint hosszabb időre eltűnjék, egészen Paganini megjelenéséig, aki az ifjút uj becsvágyra ösztökélte, — hogy két évvel ezelőtt hirtelen feltűnt Bécsben ét lázba hozta a császárvárost, — mindez és sok más köztudomású. Divat ma napjaink prózaiságát emlegetni; de jöjjön csak az igazi nagyság s mi áhítattal fogjuk lesni minden mozdulatát. Hát még ezt a művészt, akinek csodatetteiről már húsz év előtt regélt a fáma, akinek nevét megszoktuk a legjelentékenyebbek közt hallani, aki előtt, akárcsak Paganini előtt, minden párt meghajolt! .. . Beléptekor az egész hallgatóság lelkes felkiáltással üdvözölte s erre ő játszani kezdett. Hallottam már ezelőtt is, de a nagyközönség előtt mégis egészen más a helyzet, mint meghitt körben: a kivilágított terem, a

gyertyák tündérlobogása, a ragyogó gyülekezet, — mindez emeli kedvét az adakozónak is, az elfogadónak is. S a démon most munkára bocsátotta erejét ... A közönséget igy leigázni, fölkapni és leejteni tetszésszerint: ez a képesség — talán Paganini kivételével — bizonyára egyetlen művészben sincs meg akkora mértékben, mint Liszt Ferencben. Pillanatonként váltja itt egymást gyöngéd merész, illatos és tébolyult; a hangszer izzik és szikrázik merterének. keze alatt. Mindezt már szászor is elmondták, de látni és hallani kell. . . Második hangversenyét Weber “Versenydarab”-jával kezdte; s ahogyan a müvet rögtön megragadta, a kifejezésnek olyan erejével és nagyszerűségével, mintha egy valóságos ütközet megnyeréséről lenne szó, úgy vitte percröl-percre magasabbra, egészen addig, ahol mintegy személyesen áll a zenekar

élére s azt ujjongva vezeti győzelemre. Ekkor igazán az a hadvezér volt, akivel külső alakját összehasonlították s a tetszés rivalgása, mely körülvette, aligha maradt el a franciák Napoleon-ovációi, a hires "vive lempereur" mögött . . .

18.) BERLIOZ EMLÉKIRATAIBÓL - A RÁKÓCZI-INDULÓ PESTEN.

(Levél Fernand Humbert-hez,

1846)

. .. Szerencsémre Müller bécsi kiadó ajánlólevelet adott nekem pesti kollégájához. Treichlinger úrhoz, a régi német iskola kitűnő hegedűséhez. Theichlinger összehozott a pesti Filharmóniai Társaság vezetőségével, szerzett nekem mintegy további tizenkét kitűnő hegedűst s megkért, tekintsem őt magát vezetőjüknek. Mindnyájan fényesen teljesítették szeretetreméltóan vállalt feladatukat s programmom kivitele, úgy hiszem, egyike volt a legjobb előadásoknak, melyeket Pesten hosszú idő óta hallottak. A műsoron szerepelt az az induló is, amely most Faust legendám második részének fináléja. A Magyarországra való utazásomat megelőző éjszakán írtam.

Egy bécsi műkedvelő, aki Magyarország szokásait tövéről-hegyére ismerte, néhány nappal előbb felkeresett, hóna alatt kötetnyi régi dallal. "Ha tetszeni akar a magyaroknak, — mondotta — komponáljon egy darabot valamelyik nemzeti dallamukból. Ezzel elragadja majd őket s visszatérte után majd elbeszéli, hogyan éljenezték és tapsolták érte. íme egy gyűjtemény, csak választania kell belőle." Követtem tanácsát, kiválasztottam a Rákóczi-témát és megírtam belőle azt a nagy indulót, melyet ön is ismer.

Alig terjedt hire Pesten ennek a "honi zenedarabnak, a fantáziák máris nemzeti módra kezdtek forrongani. Azt kérdezgették, hogy dolgozhattam fel ezt a hires, mondhatni szent tárgyat, melynek hangjainál oly sok év óta hangosabban dobban meg a magyar szív és lángragyul a szabadságért és dicsőségért való lelkesedés? Sőt bizonyos nyugtalanság is támadt, mert profanizálástól tartottak. Ezt az izgalmat egyébként nagyon indokolttá tette egy sereg nyomorúságos egyveleg és átirat, melyekkel borzalmasan meggyaláztak minden tiszteletreméltó dallamot. Lehet, hogy néhány magyar műkedvelő tanúja volt amaz istentelenségnek. mellyel párizsi nemzeti ünnepeinken halhatatlan Marseillaise-ünket is az aljas zeneprodukciók iszapjába vonszolták. Végül is Horváth ur, az egyik magyar lap szerkesztője, sehogysem türtőztethette kíváncsiságát, megtudakolta hangversenyren45