Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
tál a bánatban, bünbánatra készteti a bűnöst, jámborságra serkenti a lelket, benépesíti a sivatagot, bölccsé teszi az államvezetést, kolostorokat alapit, szűzies életmódra, szelídségre és szeretetre oktat, gyarapítja a jótékonyságot, türelemmel vértez, ég felé emel, megerősitit az Egyházat, megszenteli a papot, démonokat űz, megjósolja a jövőt, beavat a misztériumokba és megtanít hinni a Szentháromságban. 4. ) ÍGY MULATNAK DZSINGISZ KÁN TATÁRJAI. (Rubruguis, XIII. század) A tatárok mindig zeneszó mellett mulatnak. A mi citeránkat vagy hegedűnket sohasem láttam köztük; nekik viszont olyan hangszereik vannak, aminőket nálunk nem ismernek. Mielőtt inni kezdenek, egy szolga hangosan elkiáltja magát: ha! s erre nyomban megzendül a zene; nagy ünnepeken mindnyájan tapsolni kezdenek és táncra kerekednek, férfiak a házigazda, nők a háziasszony előtt. Miután a házigazda ivott, a pohármester újból elkiáltja magát: ha! mire a zene elhallgat, a többiek pedig sorban isznak. Ha valakit ivásra akarnak ösztökölni meghúzzák a fülét, amig csak száját ki nem tátja; amint ez megtörtént, tapsolnak s vele együtt táncra perdülnek. Ha nagy örömük van, igy adnak kifejezést; egyik a kezébe veszi a telt kupát, másik kettő pedig közrefogja s hárman hangos énekszóval odamennek ahhoz, akit fel akarnak köszönteni. Ez előtt azután énekelnek, táncolnak, s odanyujtják neki a kupát; amint az illető utána nyúl, visszahúzzák, majd megint odanyujtják s ezt udvariasságból háromszor-négyszer megismétlik, hogy társuk felviduljon és kedve támadjon az erős italra. Végre odaadják a kupát a felköszöntöttnek s addig dalolnak, táncolnak és topognak előtte, mig csak ki nem itta. 5. ) A ZENEKÖLTŐ DICSÉRETE. (Luther nyilatkozata Josquinről, 1520 körül) Josquin a hangok mestere; mert a hangok mindig engedelmesen követték az ő akaratát, mig a többi zenemester inkább azt követi, amit a hangok őneki parancsolnak. Persze meg volt a maga ihlető szelleme, akár a bibliai Becalélnak . . . 6. ) FIRENZÉBEN FELTÁMAD A RÉGI ATHÉN. (Feljegyzések a szólóének és opera születéséről 1580-1630) ... Az 1575. évben s kevéssel utána egy uj. a régebbitől merőben különböző énekmód vette kezdetét, nevezetesen a hangszerrel kisért szólóének területén . . . (Giustiniani; Discorso sopra la musica, 1628) ... A zenész figyelje meg, hogyan beszél a fejedelem a maga alattvalóihoz, hogyan beszél a haragos és türelmetlen ember, hogyan az öregasszony, a leány, az együgyii kisfiú, a panaszos, a kötekedő, a félénk, a vidám ember, hogyan fordul a kedves kedveséhez. Hiszen még az állatnak is megvan a maga hangja, amellyel kifejezi, hogy jól érzi-e magát vagy fáj valamije! (Vicenzo Galilei: Diagolo della musica antica e della moderna, 1581) . . . Különleges gyönyörűség, ha egy jóhangu énekes szólót énekel, mialatt a darab többi szólamát hangszerek játsszák; mert itt együtt van minden, amit csak az ember kívánhat: dallam. Ízlés, kellem és teljes kielégülés. (Zacconi: Prattica di Musica, 1622) 7.) ANGLIÁBAN MINDENKI MUZSIKÁL. (Samuel Pepys londoni minisztériumi tisztviselő, a Tengernagyi Hivatal titkárának naplójából, 1660-1668) Ma fuvolán és violán játszottam egy keveset ... A színházi muzsika pedig annyira magával ragadott, hogy valósággal beteg lettem. Egész este, egész éjszaka csak erre tudtam gondolni s nem hiszem, hogy lenne ember a világon, akinek a lelkén annyira uralkodnék a zene, mint az enyémen. Feleségemmel sokáig énekelgettünk . . . Szobalányunknak is jó hallása van: ma egész délután táncolt az én hegedüjátékomra. Uj szolgálóm ügyesen zongorázik, apródom kellemesen dalol. Ma violán játszottunk, aztán a kertben éjfélig énekelt az egész társaság. A szomszédok kitárták ablakukat. Feleségemnek nincs valami kitűnő hallása, de újabban fuvolázni tanul s azt hiszem, sokra viheti benne. Komornánkkal ma a York-szinházban megnéztük a "Vihar”-t s utána hajón mentünk a Spring-Gardenba; ott sétálgattunk és énekeltünk késő éjszakáig. A hajón egy részeges matróz akadt, kitűnő hárfajátékos . . . Fodrászommal is meg vagyok elégedve: igen jól hegedül. S ma egy ötvösmüves jött fel hozzám, szegény ördög, még kesztyűje sincs, — de barátaim énekesegyüttesébe rögtön, remekül beleilleszkedett. 41