Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

— Uj szokások a nomádoknál!

Jesukáj is haragszik, minden szokással, törvénnyel ellenkezik, hogy a fiú apjával lovagoljon, mielőtt pásztor évei leteltek, de ez egyszer ő is tehetetlen. A pásztorok vezére minden útjára magával viheti két pásztorát és ha Kudu ép Temudzsint és Belgutájt választotta, akkor a khán se emelhet óvást ellene! .. . Annál kevésbé, mert Kudura szükség van. Ő beszéli az uriankhi törzs tájszólását, mint minden törzsét a széles Góbi sivatagon. Kudu a hosszú utón egyre magyaráz: ezt igy hívják az uriankhik, azt úgy. Belgutájnak zug a feje tőle s unalmában el-elugrat mellőle, de Temudzsin mohón lesi a szót, s egyre biztatja: és ezt azt, hogy mondják? Mi a neve? Hisz oly kevés az eltérés a törzsek nyelve között, s mire megérkeznek, a gyermek érti az uriankhik nyelvét.

Bahadur nagy ikhidurral fogadja legfélelmetesebb szomszédját. Énekelnek a regősök, folyik a kumisz, lobog a tűz s Bahadur fejet hajt Jesukáj előtt:

— Légy te az árva orduk védője! a kiskorú hatalmas fegyverbarátja. És Jesukáj a sámánok körében megérinti az uriankhik kháni jelvényét a yak-fejet s leteszi szent ígéretét, hogy megvédi a karjain -nyugvó gyermek jogát, megőrzi számára annak ordukját! s tovább folyik az ikhidur éjjel-nappal. Csak Urga, a gyermek anyja sir magánosán jurtjában, ő nem felejti a kegyetlen farkasmosolyt — jaj az árvának, jaj az özvegynek, feketébb a sors mint eddig hitte! Mi lesz Bahadur halála után?

Az asszony félve hallgat, de nem ellenkezik, s Temudzsinnak is eszébe jut Jesukáj farkasmosolya ... és igen .. . hisz látta, amint apja titokban állati zsírral vastagon bekente kezét. .. Jesukáj bőre nem ért a yak koponyájához . .. Jesukáj a gyermek védelmét nem vállalta komolyan! Temudzsin szégyeli magát az asszony előtt.

— Te is láttad, hogy zsíros a keze?

Az asszony félve bólint.

— Gyere! — int a fiú.

A zászlórúd magányosan mered az éjszakába. A vezéri jurtban Kabul khánról regélnek a hegedősök és Temudzsin jobbja átfogja a fehéren világitó yakkoponyát:

— Szent fogadalmat teszek neked árva Subotáj! Ordukodat az enyémbe be nem olvasztom, nyájadat el nem hajtom, vezéri jurtodat el nem foglalom, mig igaz testvérként viselkedsz velem szemben!

Nem hallják az esküt a sámánok, nem a törzs harcosai, csak az égbolt millió néma csillaga s a halk északi szél. Mégis az asszony nyugodt s boldogan teszi karjára a kis gyermeket.

— Arra nevelem, hogy szeressen és tiszteljen téged Temudzsin, s majdan hü fegyverbarátod legyen.

❖

Két éve legelnek már a yakka-mongolok nyájai a Nagy Fal árnyékától a Bajkál csillogó vizéig. Két éve pihen tábor tábor mellett a tó partján. A tujdjukok és yakkák egyesült ordukja 70.000 sátrat számol. Büszkén emeli égnek a két zászlórúd a kilenc fehér és a kilenc fekete yak-farkot. Gundur már második gyermekét dajkálja s verseng Hulunnal, Jesukáj főasszonyával, hogy melyikük kicsinye szopik mohóbban, fejlődik jobban. Két éve hallgatja Kudu bölcs tanítását Temudzsin, a pásztor. Most magaépitette tutaján, — Kudu biztatta erre is — átevezte a nagy Bajkál vizét! Először lép teljesen ismeretlen földre, a messzeséget sóvárgón.

A béke.

Kezdd el, fiam, te, személyesen. — Nem megy máskép!

A messzeség.

Semmit nem viselnek el oly kedvetlenül, mint a férfit, aki Adyra hivatkozik s kijelenti: — “Meg akarlak tartani Téged, azért választom örökül a megszépítő messzeséget.” — Ilyenkor sírni kezdenek, átkozódnak, törnek és zúznak.

— Ök tudják, miért? — Egyébként, töké letesen igazuk is van.

Tudják, hogy a legbonyolultabb valóság is többet ér, mint a “megszépítő messzeség”, — a férfi, aki mindig utón van kissé, a Jóég tudja, hol és merre az utón, más nők, vagy munkakörök, vagy délkörök, vagy feladatok, vagy sajnálatos téveszmék között, amilyen a hídépítés, vagy atomrombolás, relativitás, vagy regényírás s más ilyen feladatok és hivatások között, melyekre általában hivatkozni szokott, mikor felajánlja a nőnek, hogy elmegy tőle, mert “meg akarja tartani”

— a férfi inkább ne “tartsa meg” ily módon őket s ne akarja megszépíteni őket s inkább csináljon, amit akar, — csak ne menjen el. Nincs semmi, ami sértőbb, veszélyesebb és reménytelenebb lenne, mint a “megszépitő messzeség” s nincs nő, aki ne nyugodna bele boldogan inkább a rondító és csunyitó közelségbe és jelenbe, a valóság és fogható jelen akámilyen vacak morzsájába, mint a távolság és “megtartó és megszépitő messzeség” gyanús terveibe. Ezért kezdenek visítani, valahányszor ezt a versort hallják.

— Ők tudják, hogy miért?... Igaz, én is tudom.

37