Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

könnyű sóhajjal, mint aki tudja, hogy a hidakra, versekre, szérumokra nagy szükség van, de végül is nem erről van szó. — Miről is van szó, — élet és halál, születés, termékenység és mesterség közben?!

— Természetesen a férfiak és nők dolgáról van szó. Ezért a nő, — a legokosabb nő is, — kissé úgy hallgatja a férfiakat, a legokosabb férfit is, mint egy érdekes és zseniális embert,

— aki, — sajnos, kissé tökéletlen és hülye, mert mindent tud, csak azt nem tudja pontosan és minden következménnyel, — hogy miről van szó!? . .. Ezért mondjuk, mélyhangu, elismeréssel: ‘‘Okos nö. “S aztán zavartan, elhallgatunk, mint aki valamilyen bonyolult illetlenséget mondott.

A tanulság.

De valamit mégis megtanultam, negyven év alatt:

— megtanultam azt, hogy nem lehet eléggé alázatosan, elég türelmesen és hódolva fogadni az élet ajándékait, de nem lehet eléggé vigyázni arra sem, hogy ne adjuk oda szivünket egészen és feltétel nélkül eleveneknek. — Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, — szenved és elpusztul.

Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget. — Csak éppen ezt: szeress, de módjával. Ne higyjél azoknak, akik lángot, a megsemmisülést, a telies odaadást követelik! Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, kiszívják véred és érzéseid s aztán elpusztulsz. — Örülj a fénynek, szerezz, hálás is lehetsz, de valamit tartsál meg magadnak! — Nem kell sokat beszélni erről.

— Mosolyogni kell, örülni az életnek s pontosan anynyit adni, — amennyit kapsz! Egy kézszoritással.

nagyot rikkant örömében. Száz tevét különhajtanak a többitől s Temudzsin egy x-et ró botjára; ezek mehetnek szabadon ki a körülkerített helyről, tovább a másik százat. Estére készen vannak a tevék felével. Másnap Belgutáj lóra ül s viszi Kuduhoz a rovásos botot.

— Miért nem mész magad? -— de Temudzsin csak a fejét rázza ... persze . .. érti már Belgutáj is. Nem mehet maga: itt vagyok, dicsérj meg. Kudu ravaszul mosolyog, átvéve a rovást — jól van, gyerek, használd az eszedet, ezt akarom! — A legelőn kinn pedig az öreg pásztorbiró hallgatja Temudzsin magyarázatát, kezében bot és kés: egy x száz teve, egy x aláhúzva egy turma teve, azaz ezer darab. A nagy kör az Arga tó, Kudu neve egy kör két vonás és Temudzsin jele?

— Mi is? Temudzsin jele: ... a villám. Egy hét múlva rovásos parancs jött a tevék táborába. Temudzsin nehezen fejti meg a rovást: Temudzsin és Belgutáj azonnal jelentkezzenek a ménesbirónál az Amur partján!

Szívélyesen búcsúzik a tevék öreg pásztora a két fiútól.

— Úgy vélem, még sokat fogok hallani rólad Jesukáj fia: Temudzsin — nem hiába vagy a tengrik kedveítje!

A ménesbiró, még lóról se engedi szállni, máris kezébe nyomja a botot, s a kést.

— Na te hires! — Taníts meg engem is róni, ha a pásztorbirót megtanítottad, bár a tengrik tudják, mi haszna van belőle a harcosnak! Én pedig már unom a pásztorkodást, s a legközelebbi harcban magam is részt kérek.

— Mit használ a harcosnak?

Temudzsin arca felderül.

— Pedig a harcos is hasznát veszi a rovásnak! Látod, Muhuli bátyám, hányszor csikarják ki kínzással a küldönctől titkát! De ha csak egy rovásos botot visz — amit maga sem ért — akkor nem is árulhatja el. Ez a rovás haszna.

S Muhuli, az öreg ménesbiró csillagfényes téli éjszakákon a gyermek Temudzsintól tanulja a rovás bonyolult és nehéz mesterségét.

Igaza van a hírnek, furcsa gyerek Jesukáj elsőszülöttje. És hogy lovagol! a szélnél is sebesebben, senki sem kezeli jobban nála a kancsikát, tereli be gyorsabban a ménest, választja szét a kancákat a harci paripáktól.

Muhuli, a ménesbiró három hét alatt a szivébe zárja Temudzsint s mikor Kudu parancsa a juhokhoz rendeli, a gyermek vállára teszi kezét:

—' Vésd eszedbe jól: Muhuli a jeleddel ellátott parancsot mindig teljesíteni fogja s akkor lesz harcosod, amikor kívánod!

Belgutáj méltatlankodva válik el féltestvérétől.

— Miért sietsz úgy, minden nyájnál legalább egy félévig szoktunk szolgálni, mit jelent mindez?

Hátha még tudta volna, hogy a juhoknál csak egy hétig ülhetett Temudzsin, ép csak hogy megjegyezhette mennyi súlyú gyapjút ad egy kos, mennyi tejet egy juh, mennyit kell levágni egy turma lovasság egy heti élelmezésére, s mennyi idő alatt szaporodik kétszeresére a nyáj; már rendelte is Kudu a yak csordákhoz. Ezek a legjobb húzók s telet, fagyot, magas helyeket ezek bírják legjobban. Húsúk kiadós, bőrük elnyühetetlen, a legjobb pajzs készül belőlük. Selymes szőrük a teve után a legjobb takarókat adja, de sok élelmet kívánnak és lassúk, nagyon lassúk. Két hónap múlva Temudzsin lóról ugrik Kudu hókunyhója előtt. Csodálatos idő kezdődik most számára; Kudu mesél. S Temudzsin éhesen falja szavait és kérdez, kérdezhet, Kudu mindenre válaszol.

—- Miért laksz hókunyhóban?

32