Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
— Temudzsin ... Tie-mon-ien. Kudu elámul. — Ismered a neved kathaj változatát? — Igen. — S most azt hiszed, már az is vagy? A legfelsőbb földi ember, mert idő előtt bízott rám az apád? Kudu egyszerre komoly lesz. — Apád évei meg vannak számlálva. Neked sietned kell, igy se valószínű, hogy valaha harcossá válhass! — Majd eldől . . . Hallgatagon lovagolnak tovább. Itt vannak már a nyáj között, szegény, éhes állatok a havat rágják kínjukban. — Két hónapra kimész a nyájakhoz, a rendes bojtárok életét éled, aztán magam mellé veszlek küldöncnek. Sok tanulni valód van még hátra! Temudzsin boldogan mosolyog. Lám, az öreg megérti őt, tudja, mi hajtja előre, pihenés nélkül. — Akarsz valakivel találkozni a pásztorok népéből? — Féltestvérem, Belgutáj, itt van nyár óta. Kudu rovátkás botot vesz elő, azt vizsgálgatja. — A tevéknél van, kétnapi lovaglásnyira innen. Estére indulhatsz. Temudzsin megbabonázva nézi a furcsa botot. — Kérdezz csak bátran, tanulni beszéd nélkül nem lehet. — Ez irás, ugye? — Nem, csak rovás, a nyájak telelő helyei, azok száma s az őket őrzők nevei vannak rajta. Nézd. — Temudzsin megtanulja, hogy egy x száz tevét egy vonás száz lovat jelent és igy tovább, mind a többi jeleket. — Ezt minden pásztor tudja? — Nem, csak én, de az uguroknál és magyaroknál mindenki. — Te jártál már náluk? — Gyakran. Követségben. Temudzsin nagyot sóhajt. — Mesélj! — Majd. Most menj, ismerd meg a pásztorok életét! Az uj pásztor Belgutájhoz érkezik. Mostohatestvérének öröme határtalan: “Csak három év múlva vártalak. Hogy történhetett, hogy már itt vagy?” S Temudzsin röviden elmondja a vérszerződést. Kassar életmentését, Guildár fogságát s Ortuk halálát. “Temudzsin, nagy dolgok ezek s ne feledd, én mindig szívesen szolgállak.” Ismeri el Belgutáj féltestvére felsőbbségét. — Gyere, mutass meg mindent — s Belgutáj mesél a tevék teherbírásáról, igénytelenségéről, de arról is, mily nehezen bírják a telet. Egy hét múlva küldönc jön Kudutól, — a parancs: számoljátok össze a tevéket, mennyi pusztult el közülük. Egy hét múlva itt lesz a válaszért! S már nyargal is vissza. Belgutáj a tengriket hívja tanuul, igen kevés az idő, maga a tevék főpásztora is csendesen káromkodik. Kezdik százas csoportokba osztani az állatokat, mire a második csoportot összeszámlálják, elkeveredik a harmadik az elsővel s vége a napnak. — Nem leszünk igy két hét alatt sem készen. Nem is értem Kudu apót, máskor mindig három hetet adott a számlálásra! — méltatlankodnak a pásztorok s Temudzsin elgondolkodik. Máskor három hét, most egy — mit akar az öreg? miért siet — mert ő itt van? S éjjel nem alszik, kifekszik a hóra. nézi a hidegenfénylö csillagokat, az északi fény '' 1''1' ' f * r't Г 'N r? (У '~'1 "f4 ^ lip s engedélyt kér a beszédhez. Az bénulva hakgatA: majd és egyhelyben laknak. — Nekünk volt szép, zöld kocsink, lóval, apán nagyon előkelő ember volt, ezüst gombok lógtak a mellényén s minden éjjel más város határában aludtunk. — Nálunk mindenkinek tanult mestersége volt, — én táncoltam és az urakat szórakoztattam, — öcsém kardot nyelt és tüzet evett, — unokatestvéreim vályogot és bukfencet vetettek, így éltünk, rendezett, nyugodt és komoly életkörülmények között, a sátorban. De atyám, a vajda, gyakran mesélt a gonosz emberekről, akik kőházban laknak s elrabolják a tisztességes cigánygyermekeket, — gonosz mesterségekre kényszerítik őket, kínozzák és hajlamaikkal ellentétes mutatványok végzésére nevelik az ártatlanokat, — például: — férjhez adják a leányokat és állampolgárságot követelnek a foglyul ejtett, idősebb cigányoktól is. — Nagyon kell vigyázni a világban, mert tele van kóbor csendőrökkel, — mondta és sóhajtott . . . Okos. "■— Okos nö! —- “ — mondják s néha a nők is bólogatnak s elismerik egy másik nőről, hogy okos, — nagyon okos. S megjegyzik még, finoman mosolyogva: “Hja, a női okosság.” Sok idő és türelem kell hozzá, mig ezt a női okosságot egy férfi igazán megérti s végül talán méltányolja is. Néha már azt hiszem, hogy értem. Tehát: ez a nö okos, mert állandóan ugyanarra gondol; s ezért nem “rossz”, nem is “jó”, egyszerűen nö. — Amig mi hidakra, a szérumokra, a versekre, vagy az örökkévalóságra gondolunk, a nö velünk gondolkozik, résztvesz munkánk-31
