Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
és figyelj. Maradj magányos és felelj. — Ne reménykedj: — nincs más megoldás. Maradj magányos, ha belepusztulsz is. Még mindig jobb, mint élni az ö feltételeik szerint!!! Megegyezés. Ne bántsd megegyezéseiket. Erre épült fel az emberi világ. Tűrd és viseld el, hogy megegyeztek bizonyos téveszmékben, ködös vágyképekben, kínos és szomorú rendtartásokban. — Valószínűleg nem lehet másképen! — Ne bántsd hitüket, hamis elképzeléseiket, tunya és kényszerű megegyezéseiket. — Csak tudjad, hogy mikor nem bántod őket, még nem egyeztél meg velük. Hallgass de úgy, mint aki nem tehet másként. — Ha úgy hallgatsz, mint aki beleegyezik, nincs többé ellensúly a világban. — Úgy kell hallgatni, mint aki a kinpadon is hallgat! Ez nagyon nehéz. Elhallgatni az igazat, mindig nehezebb, mint kimondani a hazugságot. Jég. Vigyázz a magánnyal. Mert van az a szelíd és igaz magány, mely magatartás az emberek felé; s ez jó. S van tragikus, mikor jegesedni kezd bennünk, körülöttünk a világ, az utakat, melyek az emberekhez és emberihez vezetnek, belepi a jég. — Akkor eltévedsz és meg kell fagyni! A cigányleány. A cigányleány, nyakában aranypénzekkel és fekete, zilált hajfürtjei közötr vörös rózsával, ezt mondta még: — Szüleim mindig aggódva féltettek az emberektől, akiknek házuk van Felzug a döbbenés: gyilkosság az ordukban! — Menjetek és hozzátok ide! Két “majdnem harcos” elrohan s már hozza is a holttestet a khán elé. — Ki tette? — Én! Ortuk anyja itt van már, tépi a haját. — Egyetlen fiamért bosszút követelek, khán! — Igazságot teszek, ne félj! Beszélj, mért tetted? — Halat lopott. — Tőled? — Tőlem! Ott a kezében még kettő . . . — Jogos zsákmánya is lehet — védi az anyja. — Vap tanúd? — Chatugáj! — Gyermek — fitymál ismét az asszony. — Harcosok! elfogadjátok a gyermeket tanúnak? — El! a gyermeknek is van szeme .. . — Chatugáj, tégy tanúságot. S a gyermek megérinti a kilenc fehér yakfarkot, amint a nagyoktól látta: — A tengrik űzzenek időtlen-időkig s az Isten ostora érintse testemet, ha nem igaz, amit mondok — és elmondja az amurparti testvérgyilkosságot. Mikor befejezi, az anya szó nélkül ölbe veszi halott fiát s viszi eltemetni. Az ítéletre nem kiváncsi, tudja jól a törvényt: — A tétlenért tolvajra halál . .. S Jesukáj még az este magához intette apja testvéröccsét, Kudut. Bölcs öreg ember volt Kudu, előbb hires harcos, aztán sok világot bejárt követ és kém, végül a pásztorok vezére. Most ép a szokatlan tél fagya űzte be az ordukba. — Ott voltál ma az igazságtételnél? — Ott. — Gondolod, megérett rá? — Igen. — Vállalod? Sietnem kell vele. Targutáj maga is már 30.000 sátor ura, soká már nem fog várni. — Úgy van, s ha meghalnál, mielőtt harcos a fiad, a yakka mongolok ordukja úgy szétszóródik, mint pihe a szélben. — Vidd magaddal! És Temudzsin még az este átveszi apjától a pásztorbotot és kancsikát. Lehet-e nagyobb boldogság a gyermekénél, akit idő előtt, máról-holnapra felnőttként kezelnek? Tegnap még névtelen, jogtalan senki a yakbőrostor árnyékában. Ma független hivatalnok, a törzs tagja jogokkal és kötelességgel! Pásztor! Pár év múlva vadász és “majdnem harcos”. Kudu élesen figyelte a gyermeket, látta remegő orrcimpáit, villogó szemeit, a nagy izgatottság jeleit és megfigyelte simogató kezét, amint karikába fogta a kancsikát s nyakába akasztotta. Reggel déli szél fújt s a hó likacsossá kezdett válni. Temudzsin útra készen áll a jurt előtt öt vezeték lovával s parancsait osztja ki Kassarnak. — Tartsd féken a fiukat, szoktasd rá, hogy engedelmeskedjenek neked. Amíg távol vagyok, te vagy itt a kis khán, a hatalmat át ne add senkinek! Kassar némán bólint, legszívesebben sirvafadt volna, miként Gundur és Chatugáj, dehát, ami nekik szabad, az nem illik a kis khánhoz. így csak szomorúan néz a két fekete lovas után, mig a hómező lassan elnyeli őket. — Hogy is hívnak? 30
