Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
cserébe elsöszülöttjéért. Temudzsin szomorúan búcsúzott sápadt barátjától s lelkére kötötte, el ne feledkezzen ígéretéről. — Hamarabb is láthatnálak, amíg a vásár tart, a kardkereskedő mellett. És Temudzsin minden délben várja a barátját, de mindig hiába s ebből tudja, hogy nagyon kegyetlen verést kaphatott szegény a balul sikerült kalandért. Végre az utolsó nap öszszeszedve jártányi erejét, Guidár elsántikált a találkahelyre és szép rojtos selyemkendőt adott át Temudzsinnak. — Gundur várjon rám a te segítségeddel, én akár a törzsemet is elhagyom érte, ha máskép nem lehet! S az üzenetre Gundur sápadt arca újra felderült s vigabban csördit a tizenkét ökör közé, mikor a vásár végén tovább vonul a karaván. V. Hihetetlen kemény tél váltotta fel a szép hosszú őszt. Tél közepén a beálló élelemhiány miatt már sorra öldösték le az állatokat. A kisebb gyermekek tömegesen pusztultak el s a lányok, asszonyok is csontig fogytak a nagy nélkülözésekben, még a harcosok is éheztek s ráfanyalodtak a kutyák, mormoták húsára! Kassar és Temudzsin alig láttak már az éhségtől, bár ijjaik révén jobb dolguk volt társaiknál. Igaz, hogy a vérszerződés kötelezte őket Chatugaj élelmezésére is, amit mindig lelkiismeretesen meg is tettek. Temudzsin a kis fiúval egyszer halászni ment, mig Kassar ijjával próbált szerencsét. Fogtak is pár halat. Hazafelé tartva, egy sovány, lompos róka bújik előttük be a lyukba. A két gyerek egy szempillantással megértve egymást, hálóikkal elállják a rókalyukat s a rőt-szőrü komát hosszú botokkal kezdték zaklatni. Suhanó léptek neszére kapta fel fejét Temudzsin s meglátja Ortukot, amint a letett halakat magához ragadva, el akar futni. Temudzsin elöntötte a hirtelen méreg s rókát, hálót cserben hagyva, két ugrással utolérte a tolvaj Ortukot, két kézre fogott furkósbotjával fejére sújtott. Ortuk hang nélkül terült el a hóban. — Nesze neked hal. Temudzsin visszamegy a siró gyermekhez, aki az el illant rókát sajnálja, s összeszedi a halakat. — És vele mi lesz? — Majd felkel — ha meg nem fagy. Ortuk feje alatt piros a hó s teste furcsa, merev. Temudzsin hanyatt fordítja; üvegesen, meredten néznek rá a szürke szemek. — Halott. . . ‘— a négy éves gyermek borzong. — Hallgass. Vájjon mit érezhetett a másik, a hét éves, az első vérláttára, amit az ő keze ontott? Megdöbbent-e az uj Kain? Aligha, mert bár sóhajtva, de nyugodtan elfordult:-— Gyere, Chatugaj — jobb igy, sohse nyugodott volna bele a változhatatlanba. Az ordukba érve szó nélkül lép a lármadobhoz s kétszer megkongatja azt. — Khán várlak, tégy igazságot. . Az összegyűlt harcosok csóválják a fejükét: furcsa dolgok történnek Jesukáj ordukjában. Gyermek hívja igazságtételre a khánt! Maga Jesukáj is összevonta haragos szemöldökét, meglátva fiát a lármadob előtt, keze a yakbőrostor után nyúl, de a gyermek öntudatosan áll vele szemben. — Beszélj! — Ortuk megölve a fekszik az Amur partján. vágytam az egeszre, legalább akartam az igazit legalább ennyit értsetek •— és bocsássatok meg”. A kert. Már nem vágyom semmi másra, csak egy kertre, ahol szeptemberi délelőtt fedetlen fővel lehet üldögélni egy diófa alatt. Az ember a végén csak közhelyekre vágyik. — A kert közhely. — Menjünk haza, üljünk le a diófa alatt. Bukás. Én úgy akartam élni, mint aki szolgál az embereknek. De nem engedték, hogy szolgáljak nekik: — mindig szolgaságot követeltek, ami nem ugyanaz! — Szolgálni tudok, — szolga lenni nem tudok. Ezért félre álltam az útjukból, — megbuktam. Magány. Lehet, hogy a magány összetöri az embert, mint Hölderlint, mint Pascalt, mint Nietzschei; de ez a bukás és törés még mindig méltóbb a szellemi emberhez, mint a vegyülés a világgal, ami emberi, édesgonosz vonzásával fertőz és gödörbe taszít. — Zuhanj mélyebben, a magány szakadékéba; elpusztulsz igy is, de bukásoddal tartást adtál a lelked müved végzetének. Nincs itt mód az alkura s nincsennek epikureusi fél-bölcs és sunyin óvatos megoldások sem, a kerettel és barátokkal: ha felelni akarsz a világ kérdéseire, csak a magányból felelhetsz, mely teljes, mint az élet és a halál. ■— És nem igaz, hogy mély és sürü magányod emberellenes; — az emberek ügyét akkor szolgálod teljesen, ha elvonulsz ügyeik elöl. Maradj magányos és emlékezz! Maradj magányos 29
