Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
baj hajtja a vezéri kibitkát. Gundur, Hulun engedélyével a négy fiúval nyargal a karaván előtt, versenyt futnak ködös messzeségbe, vagy célba lőnek, zsákmányra vadásznak, vagy csendesen pihenve kocognak a karaván nyomán. Tán ők az egyedüli boldog gyermekek az egész Góbi sivatagban ... És soha ily hosszantartó őszt! Süt a bágyadt nap, uj sarju zöldéi mindenfelé, késnek a tengrik viharparipái. Amíg egy reggel váratlanul arra ébrednek, hogy fehér köröskörül minden. Vihar nélkül, csendben, orvul osont be a tél. Ekkor a karaván fent jár már az Amur vidékén, pár hét és elérik a Nagy Falat. Gundur és Guildár ismét elszomorodnak. A Nagy Fal! Ott van a téli vásár a törzsek között, ott békésen élnek egymás mellett pár hétig, kathaj katonák árnyékában, állatért lisztet, kölest, gyapjúért szövetet, ékszert cserélnek be. Ott találkozik Targutáj és Jesukáj és kicserélik foglyaikat. Ott elválnak örökre, barátból ismét ellenség lesz — miért? így kell lennie? Miért? S Temudzsin a magas kullogón ülve, halászat közben beszélni kezd. — Guildár, szükséges az, hogy a Burchikonok egymás ellen törjenek? Guildár szomorúan mosolyog: — Nem érted te azt, Temudszin. Meg tudnád bocsátani Kassarnak, ha elűzne ordukodból? — Nem, azt megbocsájtani nem lehet. De a két khán egyesülve hajthatná közösen a nyájakat! — Úgy gondolod, egyforma hatalommal? — Testvérkhánként, mint a regősök éneklik Gőg és Magógról, kik nem harcoltak egymás ellen, de közösen uralkodtak. — Abba nem egyezik bele Jesukáj soha. — Én beleegyeznék s egyesülve leigáznám a többieket. Az ugurokat, kipcsakokat, naimákokat. Guildár mindjobban tiszteli, szereti ezt a furcsa gyermeket. Temudzsin elpirul. Most megint gyerek, zavarban van — nem is oly egyszerű terve kivitele, mint ahogy azt magában gondolta. — Én megpróbálnék beszélni Targutájjal. — Beszélek vele, és te? — Nekem még nem szabad, de azt Ígérem, Gundur ikhudurját nem tartjuk meg, mig választ nem kapok tőled. Guildár szivéről nagy kő esik le . . . A legidősebb fiú megakadályozhatja nővére esküvőjét, ha nem hagyja magára ikhidurján s ezzel tiltakozik az uj rokonság ellen. Guildár tudja, ez a furcsa gyermek inkább agyonütteti magát, de szavát megtartja, Gundur nem lesz másé! — Ha ezt megteszed értem, úgy engedelmeskedem neked, mintha szolgád volnék! Hol és hogyan találkozunk? — A Bajkál tó északi szigetén, a csonka nyárfánál nyáron, mikor egyforma az éjszaka és a nap. — Ott leszek! De elhozhatnád Gundurt is? — Temudzsin fölényesen mosolyogva ígéri ezt meg! Mégis buta ez a “majdnem harcos”, se lát, se hall egy leány miatt . . . A Nagy Fal! A hunok hordái ellen épült Nagy Fal. Gerincén hat lovas fér el egymás mellett s oly magas, hogy ló át nem ugorhatja! A kapuk mögött őrtornyok mélyén katonák lesik a vándor nomádokat. Ott túl egész más világ van! Temudzsin Guildár őrzőjeként először léphet a nagy vásár — asszony s gyermek számára tilalmas — területére. Először lát ferdeszemü kathajokat s bámulva veszi észre, ahány annyiféle rangot képvisel. Selyemruhás mandarinok, kik fölé különböző szinü napernyőt feszítenek szolgáik, gyapotba burkolt munkások, s ezüst páncélos katonák! Ur és szolga, ismeretlen fogalom a gyermek előtt. Náluk apja s a őket, mindenféle értelemben. Látta az embert a boncasztalon és a templomban, amint örök hűséget esküszik: a biró előtt, amint hamisan esküdött, látta az embert, mint gyermekgyikost és anyagyilkost, mint nagy művészt, aki az ihlet önkívületében fordul Isten felé, mint hőst, aki csendesen vállalja emberi sorsát... látta már az embert és végre elfogadja. Egy napon talákozunk az emberekkel és elfogadjuk őket. — Ez a pillanat csendes. — “Igen, igen ’ — mormogjuk. — Ilyen pillanatokban kezdünk megöregedni. A bátrak. Már csak azokat tisztelem, akik mernek fölöslegesen érezni. — Akik elég bátrak fölöslegesen gondolkozni. Mindenki olyan célszerű már! . . . Mindenki olyan — tauglich. Azokat tisztelem, akik mernek ilyen szavakat gondolni: “ÉN!” Vagy: “Szeretlek, szép, hideg unalom”. Senkit sem tisztelek többé, akiről elhiszem, hogy napközben ilyen kezdettel is eszébe juthat valami: “— Különös tekintettel a fennálló lehetőségekre”. Részvét. Az állatok ismerik a részvétet. Kezdetleges részvét ez, egyszótagu, dadogó. — Kutyám pontosan ismeri sérüléseimet s ha ütést, vagy szúrást kapok valahol, az életben, vagy az irodalom párharcaiban. — felkeres. Fejét térdemre fekteti, hosszan néz reám, egyetértőén és bölcs, néma vigasztalással. Nem mondja: "Ne félj, majd jobb lesz”, — mert tudja, hogy nem lesz jobb.soha! Az állatok részvéte előkelő és bátor. Nem vigasztalnak, csak megállapítanak, Ez a tárgyilagosság hüsit, -— jólesik. 27
