Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

hogy hiába, hogy nem lehet, hogy bűnös es Hasztalan lázadás volt az egész, azzai a lánnyal is, Annussal, a paraszttal, aki imhoi így veszejti el őt, a nem közibük valót, a nadrágos embert, ronépte az ajtót, nagyot szívott a hűvös levegőből, amit már a Közledő hajnal szűrt a megrekedt éjszakai íuvalmak közé és neki­vágott a térnek. Mikor lerogyott a templom háta mögött, a szűk, elhagyatott sikátor árokpartjára, halálba hajló szederjes arcán még mindig az a gyermekes íintorodás látszott, amivel át­lépte a korcsma küszöbét. Egy különös keserű mosolygás, amit a pityergő kisfiúk arcán lehet látni, akkor ha durva és cudar kezek kitépnek ujjacskái közül valami na­gyon kedves és nagyon kívánatos játékszert. AKI BECSAPTA A VILÁGOT Saint Germain gróf Londonban a XVIII. század derekán egy hegedűművészért rajongtak a hölgyek. Nem­csak a játéka volt tökéletesen művészi, ha­­nem külön gyönyörűség volt nézni mozdu­latainak elegánciáját. A legelőkelőbb szalo­nok nyíltak meg előtte, izzó szerelmi kalan­dokról suttogtak és . . . senki sem tudta, hogy ki ez az ember? Arcán titokzatos mo­soly, életkora kiszámíthatatlan, beszéde cso­dálatos. Az élő lexikon volt. Mindent tudott. De különösen, ahhoz értett, hogy személyét valami rendkívül misztikus ködbe burkolja. Ez az ember egyszerre csak Párizsban tűnt fel. Ekkor már Saint Germain grófnak hív­ták és nem hegedűművész volt, hanem al­­chimista. Ebben az időben az előkelő világban igen sokan hódoltak az alchimiának. Még min­dig elvakult szenvedéllyel keresték a böl­csek kövét. És Saint Germainről lassanként az a legenda járta, hogy ő az egyetlen, aki a nagy titoknak csakugyan birtokába ju­tott. Képzelhető, hogy ez a hir micsoda iz­galommal töltötte el a párizsi alchimisták akkori vezetőjét, a dúsgazdag d’Urfé már­­kizt. Sietett palotájába hívni Saint Germain grófot, ahol azonban a gróf — legnagyobb bosszúságára — már egy másik hírhedt ka­landort talált, régi ismerősünket, Casanova Jakabot, aki, mint tudjuk, időnként szintén az alchimia segítségével halászta ki az em­berek zsebéből az aranyakat. Roppantul mulatságos küzdelem után végre is Casano­vának sikerült d’Urfé márkizt jobban el­széditeni és fantasztikus összeget csalt ki a hiszékeny öregasszonytól, akivel többek között azt hitette el, hogy gyermeke fog születni a Naptól, amellyel álmában szeret­kezett. De hogyha d’Urfé márkiznál Casanova járt is nagyobb szerencsével, Saint Germain grófnak sem volt oka panaszkodni, mert csakhamar nem kisebb protektora akadt, mint a mindenható Pompadour márkiz, aki minden áron hozzá akart jutni ahhoz a fia­talító életelixirhez, amely a gróf birtokában volt. Az elixir csodahatásáról egyébként maga a gróf tett élő tanúságot, aki nem egy­szer jelentette ki társaságokban, hogy öt­hatszáz éves. Hogy valójában mikor szüle­tett, azt sohasem lehetett megállapítani, ezt máig sem tudják, de kortársai valóban el­hitték, hogy többszáz esztendőt ért meg. Akik ezen mosolyognak, gondoljanak arra, hogy még ma is ezrével akadnak igen okos, tanult, doktori diplomát nyert teozófusok, akik szentül állítják, hogy Indiában a he­gyek között olyan fakirok élnek, akik már néhány száz esztendősek. Pompadour protekciója révén csakhamar XV. Lajos kegyeibe került Saint Germain gróf. Egyizben a király gyönyörű gyémán­tot adott át Saint Germainnek, amelynek értéke hatezer frank volt. Azonban volt benne egy kis folt. E folt nélkül tízezret is megért volna. A király megkérdezte, hogy nem tudná-e a foltot eltávolítani? A gróf habozás nélkül vállalkozott rá és azt mond­ta, hogy a gyémánt egy hónap múlva kifo­gástalan lesz. És csakugyan, a kitűzött idő elteltével visszahozta a gyémántot, amely most már teljesen hibátlan volt. A király odavolt a boldogságtól és e perctől fogva vakon bízott Saint Germainban. Arra persze nem gondolt a király, hogy milyen jó üzletet csinált a gróf, aki a rossz követ három­négyezer frank ráfizetéssel becserélte, vi­szont a királytól olyan állást kapott jutal­mul, amely évi százezer frankot hozott neki. Saint Germain ékkövei legendásak vol­tak. Az egyik udvari bálon olyan briliánsok ragyogtak cipőcsatján és kézelőjén, melyek­nek összértéke meghaladta a kétszázezer frankot és szebbek voltak, mint a királyé. Persze, az ilyesminek hire ment és nem cso­da, ha a milliomos Zobor gróf, I. Ferenc osztrák csázsár kamarása Bécsbe hivatta, ahol arra kérte, tanítsa meg mesterséges gyémánt gyártására. Saint Germain vállal­kozott is erre és . . . néhány százezer forint­tal gazdagabban tért vissza Párizsba. A sze­gény Zobor gróf pedig azokkal a csillogó üveg- és kvarcgolyócskákkal vigasztalhatta magát elvesztett rengeteg pénzéért, melye­ket együtt “gyártott” Saint Germainnel. Saint Germain legragyogóbb kalandor­tette az volt, amikor a perzsa sah kincstá­rát kopasztotta meg alaposan. 18

Next

/
Thumbnails
Contents