Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
is fel kell említenünk, hogy a modern olimpia a száz méteres sik futás első előfutamával kezdődött az egyes starszámot SZOKOLYI ALAJOS magyar versenyző viselte, Ő lépett a tömeg ünneplő éljenzése és tapsa mellett elsőként a pályára, s így magyar névvel indult az első újkori Olimpia. Még csak annyit. Negyvenhárom versenyszám volt, összesen 88 külföldi és 285 görög induló. Hajós Alfréd révén két bajnokságot szereztünk úszásban, ezenkívül Kellner, Szokolyi és Dáni második-harmadik helyzést érnek el atlétikai versenyszámokban. És összeült Athénben a megindult versenyekkel kapcsolatban az Olimpiai Bizottság, amelynek hét tagja volt. Közöttük egyik legfontosabb szerepet betöltő, szinte minden részletet figyelemmel kisérő Kemény Ferenc, Magyarország kiküldötte. Nemsokára országokon és tengereken, vonatokon és repülőgépeken indulnak fiatalok, s a láng fellobog a megnyitás nagy pillanatában. így kezdődött. És áldozzunk főhajtással a halottaknak. A halottaknak? Nem. Tisztelet a sporthalhatalanjainak! Reményik Sándor: MI A MAGYAR? Magyarok voltak Magyarország nélkül. Magyarok vannak Magyarország nélkül Magyarok lesznek Magyarország nélkül. Mert az országnál mélyebb a magyarság, Mert test az ország és lélek a nép — Keret az ország, s az ország-keretben A magyarság a fejedelmi Kép . .. Két évtizedig idegen keretben A Kép, a lényeg alig változott, Oltárképpé magasztosult talán, Bár nyomta a keret, az átkozott. A régi, rokon, ismerős keretben Ne felejtsük: ez is csak foglalat — Jobban hat a neki való keretben, De mégis csak a Kép az, aki hat! Csikoroghat az államgépezet, Mert minden állam test és csikorog — De Arany János dallama örök, S Petőfin nem fognak ki divatok! Két évtizedes idegen keretben Mi megláttuk az örök lényeget — Országokat lehet szétdaraboíni: Nem lehet legyilkolni lelkeket! Vannak bolondjai a szerelemnek, S őrültjei a honfi-láznak is Pe néha nagyon is hamar kisül, Hogy mindez múló, balga és hamis, f/annak korszakos szörnyű tévedések JSs vad politikai divatok — Pe néha egy-egy költő mondja el Joggal: az állam mostan én vagyok. Terescsényi György: A NADRÁGOS EMBER — Kapucinert, pohárba, — szólalt meg a nadrágos ember, aki ott ült a belső asztal mellett, Kossuth Lajos elsárgult képe alatt, de hogy mikor jött be és mióta van itt már, hogy mi hozta ide, ebben az éjfélutáni órában, ebbe a kültelki, piszkos csapszékbe, azt nem lehetett tudni. A homályos ivóban, a mennyezet gamójára akasztva, füstös petróleumlámpa fuldoklóit a dróton. A szegény, olyan volt, mint a végóráját, a legvégső perceit, az utolsó pillanatokat járó, valóságosan kivégzésre Ítélt szánandó lélek ... A fények, amiket fölvillantott néha, kétségbeesve repdestek ide-oda, riadoztak és röpdöstek a sarkokba üllepedő sötétség előtt, amely mozdult és rárohanni készült, hogy megfojtsa. A csorba óra, a kakukkos óra alatt, mint a hálójába süllyedt keresztespók. aludt a csaposlegény. — Halló, — mondta mégegyszer a nadrágos ember, —■ valami meleget hozzon, kávét... Az álom hálójában szendergő pók föl - riadt. Szakasztott olyannak is tűnt a szürke és vastag köténnyel, a kar álódzó lábak és kezek csápjaival, amint megrezzent és kikászolódott a sarokból. Hátrabotorkált a söntésbe, meggyujtott valami forraló lángot és kisvártatva hozta is a gőzölgő italt. Letette a borfoltos asztalterítőre, a nadrágos ember elé, ásított egyet, nagyot, mint a legfáradtabb és legszomorubb sóhaj és visszamászott megint az óra alá, be, a megtépett háló közepébe. A fölriasztott csönd erre lassan alábocsájtkozott megint a füstös mennyezet cifraságai közül és csak a görbe sétálóju óra egyetlen lábaszárát engedte lépegetni, amely ájultan sántikált a suhanó pillanatok létrafokain, mint a dagadtlábu rabok a taposómalomban. Kívülről az éjszaka fekete két szeme bámult befelé. Arra a két szögletes, fekete lyukra révedt a nadrágos ember és elgondolta, hogy az ablakokon túl milyen üres most a piactér, milyen néptelenek az odaszolgáló szűk sikátorok, hogy a Katonautcán sem jár senki és alighanem abbahagyták már a táncot is a lakodalmasok. — A lakodalmasok, — bizsergett végig a nadrágos ember szivén a melegség, úgy szürcsölte, kanalazta az eléje tett italt. Mostanáig mulatozott abban a lagziban a nadrágos ember. Ámbátor semmi keresnivalója nem volt ott neki, mert az parasztmenyegző volt, a legöregebb Vetró gyerek lakodalma és asztaloslegény, holmi csiszliknépség nem hivatalos abba, a csizmások, a szűrös, ködmenes, lajbis emberek közé. 16
