Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
zenei megalapozását célozzák, s ha a mostani generáció jobban apercipiálja az igazi zeneművészetet, nagy mértékben az ő érdeme, fáradhatatlan átalakító tevékenységének eredménye. (Példák a gyermekek életéből, akik középiskolás korukban Operába és a Zeneművészeti Főiskola hangversenyeire váltottak bérletet.) Azt mondhatná valaki, hogy ez a nagy népdalpártolás sovinizmus. Nem. Hiszen csak értékes nemzet tud igazán értékeset adni más nemzeteknek. A zenei világirodalomnak mi adni is tudunk, nemcsak kapni, mégpedig specifikusan magyar és érdemes dolgot. Kodály Psalmus Hungaricusa és Budavári Te Deuma nemcsak a magyarság értéke, hanem az egész világé. Egyházi müveink, Bartók és Kodály müvei mindenütt csodálatot keltettek. Ezekkel a müvekkel mi magyarok is kaptunk a világ színpadán egy kis pódiumot, ahol saját nemzeti hangszereinket megszólaltathattuk. Anyagi és szellemi értékeknek egyaránt vannak nemismerői, de vannak méltánylói is. A művészi meglátás és ihlet titokzatos mélység, csak keveseknek adatott meg. De aki meg tudja becsülni a népdal erejében rejlő szépséget, az megérzi az egyszerű köntösben is a régi nagy századok tiszta, meleg lelkét. E kincsünkre különösen meleg te-ШЙНИ1й1ШНШвШН@1ШИИ1ЯШИИМИШ1Э Áprily Lajos: TETŐN Ősz nem sodort még annyi árva lombot, Annyi riadt szót: „Minden összeomlott.. 1 Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem, Vasárnap reggel a hegyekre mentem. Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan. Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan. Időkbe látó, meztelen tetőjén Tisztást vetett a bujdosó verőfény. Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól. Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor. És békességes szót ejtett a szája, És békességgel várt az esztenája. Távol, hol már a hó királya hódit, Az ég lengette örök lobogóit. Tekintetem szárnyat repesve bontott, Átöleltem a hullám-horinzontot S tetőit, többet száznál és ezernél •— S titokzatos szót mondtam akkor: ÉRDÉL J Dr. Zöld Ferenc: RÓMA, I960 Ez már az olimpiai év, köszöntünk. Melbourne után tanulmányok, cikkek, eredmény-analízis, vita az edzés-rendszerek körül, kongresszusok, — azután elhalkul a múlt, s előbb csak a sport-szaklapok azután mind szélesebb nyilvánosság előtt — Róma. Elül az 1956-os év kavargása, uj válogatott keretek, próba-versenyek, készülődések, nagyszerű sztárok tűnnek el és uj reménységek támadnak. Rekordok tűnnek az idő sodrában, újak születnek, vágyak, ábrándok, akarások, nagy nemzetközi találkozók és világbajnokságok, de ez mind-mind csakfőpróba. Ma már izzik túl a versenyzőkön ez az egész nagy készülődés, az utazási irodák harsogásán túl már készül a láng útja először erre a földrészre, a téli californiai versenyekre, tudjuk már hogy jön országhatárokon és tengereken át, miként, melyik útvonalon fut a staféta, azután helikopter és a nagy pillanat, zene és fanfárok, zene és himnuszok, — azután eljön a nyár, s a napsugaras itáliai táj, kék éggel és hófehér bárány-felhőkkel él már millió szivekben. Az olimpiai eszme és a sport szabályai mindenek felett. Mert soha semmilyen ember által alkotott nemzetközi törvényt, szerződést, vagy egyezményt nem tartottak úgy be, mint az önként vállalt sport-szabályokat. Az ötkarikás lobogó alatt valóban a világ őt földrészének minden arcszinü, nyelvű, nemzetiségű fiatalsága halad, hercegek és munkások, tanultak, tanulatlanok, gazdagok és szegények, mind-mind áramlik és menetel jelekkel és jelvényekkel indulókkal és dalokkal a marathoni kapun át. Kilencvenöt ország tag már, de mindenki azzá akár válni, a rádió erről szól, film, televízió műsorában egyre nagyobb teret hódit, s az utolsó oldalakról az elsőkre kerül a sport, nagy fej-cimekkel, képekkel, kiáltó világrekordokkal, — a tribünökön államfők, politikusok és művészek, akiket senki sem tud egymás mellé ültetni igy, sehol sem oldódnak máshol, mint az olimpiai lázban. Ez a négy évenkénti találkozó az igazi fémjelzés, a rekorder teljesítményét megdőntik, de itt márványnál maradandóbban ragyog a győztesek neve. És nemsokára kezdődik. Ez már az esztendő, amit vártunk, amiről be-14-
