Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
nehéz egy Beethoven szimfónia, hanem a lélek. Különös hogy azt a művészt, aki azért alkotott, hogy egy nép lelkét felrázza, vagy Istenhez közelebb vigye, vágyait, fájdalmát kiemelje, nem értik meg. De azt, aki pénzért, a tömeg elismerését keresve gyárt muzsikát, elismerik és szeretik. Talán azért, mert a föld felé huzza az embert? Sajnos, a komoly zenét nagyon kevesen élvezik. A másik réteg már jóval nagyobb, aki azt mondja; Nem értem a komoly zenét, elő a jazz-szel! Nem azért nem érti, mert nem magyar, hanem, mert örömét leli a zenei ponyvában, lőrét iszik, Kodály szerint "zenei kocsisbort”. Ezért nem tudnak magasabb szintre helyezkedni. Elszórakoznak szeplős zenei légkörben. Jóizlésü ember ezekben nem gyönyörködik. Ez ellen küzdeni kell, hogy ne fertőzze meg az ifjúságot. A művészetek közül a zene áll legközelebb az emberhez, ezért van oly nagy hatással a társadalomra, s ha tőlünk függ, igyekezzünk ezt a nevelő erőt kihasználni. LegyünK a műélvezet apostolai, hogy az egyéneket, különösen az ifjúságot felemeljük ebből a zenei sárból. Slágereket és aféle "dalos könyveket” helyteleníteni kell. Ennek a zenének a társadalomban semmi helye nincs. Nemcsak a franciák, de mi magyarok is tapasztalhattuk a bőrünkön, hogy hová vitte népünket a bárok, mozik könnyű muzsikája, mikor ifjúságunkat olyan filmek szórakoztatták, mint a “Gépiró kisasszony és a Bankár házassága. “Könnyelműségre, felelőtlenségre, munkakerülésre és erkölcstelenségre nevel az ilyen film és kisérő zenéje. Nem nagyítás ez, csak a szomorú valóság. De azért vigyáznunk kell, hogy ne legyünk beskatulyázottak. Nem eltiltani, hanem éreztetni kell az ifjúsággal, hogy miért szép ez. és miért csúnya az. Hiszen a gyermeki lélek olyan fogékony. Tőlünk függ, hogy a legfogékonyabb korban megismerjék, megszeressék és közel kerüljenek az örökértékü zenei alkotásokhoz. Csodálatosan ki leher mélyíteni a gyermekek zenei ítélőképességét. Mégpedig nem hosszantartó magyarázatokkal, hanem összehasonlítással. A gyermekekben hiányzik a mélyebb zenei ismeret, azért inkább meg kell velük éreztetni a zenében rejlő szépségeket. Pedagógiai szempontból nagy tapintatlanság lenne, ha a gyermekekre a gúnyos megjegyzések özönét zúdítanánk, mert szivéhez közelebb áll az a zene, amit mi nem szívesen hallunk. Nagyon könnyű meggyőzni őket egy-egy szép dallammal. Ilyenkor a legkisebbekből is kitör a lelkesedés: “Ez a dal olyan szép!” Ezt az alkalmat kell felhasználni az összehasonlításra. Ilyenkor uj kapukat nyithatunk gyermekek képzeletvilága előtt. Bevezetjük őket az emelkedett, tiszta zene utján az emberiség képzelet és érzelemvilágába Az elhangzott dalok nagy hatással vannak rájuk. Örömet, szomorúságot, lelkesedést váltanak ki belőlük. A gyermeki lélek tele van idealizmussal és a szép iránti érdeklődéssel. S ha minket is áthat a zene iránti lelkesedés, megtaláljuk az utat és módot, hogy a gyermekeink lelkében feszülő energiákat helyes irányba tereljük és tudják élvezni az emeikedettebb ízlésű zenét. De nézzük a zenekedvelők harmadik csoportját. Mi gyönyörködteti az ő szivüket? Ök is azt mondják: Nem szeretem a klasszikus zenét, én a nóta szerelmese vagyok! Vessünk számot a nóta szerelmesével! Hiszen ők a legnagyobb öntudattal vallják magukat annak. Dalkincsüket mindenki ismeri és szereti is. Aztán meg a legnagyobb büszkeséggel mondják, hogy ez igazi magyar, meg régi és szép is. Pedig, se nem magyar, se nem régi. Csak a múlt század közepén keletkeztek. A népszínművekkel egy időben születtek a nótaköltök ajkán. Sokszor nők is akadtak, akik nótaköltésre adták gondtalan fejüket. Hiszen érdemes volt. Nótaversenyek, benevezési dijak plakettek lelkesítették a nem mindennapi tehetségeket. A cigánybandák meg terjesztették a nótáikat. Mi pedig büszkén emeltük fel a fejünket és igy mutatkoztunk be a világnak. így ismert a külföld bennünket. Felületesen ünneplő, cigánybandával mulató "ihajtyuhaj” magyarnak. Ez csak magyarkodás, de nem igazi magyar zene. Ez a fajta művészet a maga érzelmes muzsikájával, rácsoskapuival és az égről lefolyni készülő holdjával nem nagy magyar érték. A magyarság élete sohasem volt limonádé szürcsölgetés^ Ebben a zenében a Nyugatot utánoztuk. Népies volt ez, de sch-val írva. De vigyázzunk össze ne tévesszük ezt a fajta zenét a múlt század müdalaival, amely szintén nemzeti kincs. Ezek nélkül hiányos lenne a magyar zeneirodalom. Ilyenek pl. Ereszkedik le a felhő ... Mi füstölög ott a síkon . . . Ne menj kislány a tarlóra . . . Ezt a kerek erdőt járom én . . . Fürdik a holdvilág . . . Nem loptam én életemben . . . Kondorosi csárda mellett. . . Mi tehát a legkomolyabb zenei nevelő érték? A magyar népdal. Szép, s valóban magyar lélekből sarjadt. Régi, mint maga a magyar nép. Az őshazából hoztuk, s évezredek óta kiséri népünk életét, s eredete nyelvünk eredetével régi idők homályába vész. Ha összehasonlítjuk a körülöttünk élő népek zenéjével, egészen egyedül áll, akárcsak a nyelvünk. Ezért nem ismerünk rá, s idegennek tartjuk. A nemzeti élet pusztulását jelenti a népzene háttérbe szorulása. Elvesztettük legtermészetesebb magyar ösztöneinket. A múlt század költői, Csokonai, Kölcsey már tudták, hogy a . . . "Nemzeti poézis 10
