Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

szikráit a népdalokban kell nyomozni.’ Liszt Ferenc is mondja: “Tarisznyával a hátamon, bottal a kezemben szeretném bejárni az országot, hogy összegyüjtsem, amit a nép énekel,” Ami sajnos nem sikerült Liszt Ferencnek, sikerült Bartóknak és Kodálynak. A század elején bejárták az országot a Kárpátoktól az Adriáig és 18 ezer népdalt gyűjtöttek össze, szinte a 12-ik órában, mert hamarosan kitört az első világháború. Bartók és Kodály megtalálták a népdalhoz vezető utat és kutatásaik nyomán csodálkozva látjuk, hogy milyen meglepően hasonlít ez a zene az Őshaza környékén lakó népekéhez. Több mint ezer év távlatán és több ezer kilometer távolságon keresztül is megmaradt a hasonlóság. Ha nyelvében éi egy nemzet, akkor ebbe a nyelvbe annak a népnek a zenéje is beletartozik. A magyarság életét ez a két erő tartotta fenn ezer év alatt a körülötte élő népek között. Sok mindenben hasonlók lettünk szomszédainkhoz, sokat elhagytunk régi mivoltunkból, de nyelvünket és zenénket megőriztük. Különben elveszett volna a magyarság. A magyar lelket adja a népdal. Mindent megtalálunk benne. Történelmet és rengeteg élményt. Nem frázis ez. Mindenki igy érzi, aki ismeri. Pl. a Bach korszakból való dal: “Felszántom a császár udvarát . . . Olyan történelmi szemléletet ad ez a dal, amit több órai magyarázattal sem érünk el. Vagy az édesanyáról:

‘‘Elmégy fiam? Járj békével . . .”

A szülői édesanyai szeretet elmélyítésére elég két három dal a gyermekeknél. Szerelemről is szól, de tisztán, szépen, nem úgy, mint a slágerek. Össze kell hasonlítani és rámutatni a különoségre. Ez az igazi nevelés, nem parancsszóval, hanem meggyőzéssel. “Zöld erdőben lakom . . .”

Amikor 1921-ben Budapesten a Wesselényi utcai iskola énekkara a Zeneművészeti Főiskola nagytermében először énekelte ezeket a népdalokat Kodály többszólamú feldolgozásában, olyan óriási sikere volt, hogy több Ízben meg kellett ismételni és az érdeklődés nőttön nőtt. Az idősebbek szeméből bizony kicsordult a könny, amikor a “Lengyel Lászlót” énekelték; “Hun vennétek sáraranyat, kódus magyar népe? . . .”

Ezután tehát mellőzzünk mindent, ami idegen? Nem. Csak legyünk tisztában vele, hogy az nem magyar és ha lehet eredeti nyelven énekeljük. Át is vehetünk más népek zenéjéből, ezzel gazdagabb lesz a miénk, de ne szolgamódra, mint eddig tettük, zenei életünk középpontjába a népdalt kell tennünk, mert magyar, nemzeti, esztétikailag szép, nemes, lecsiszolt. Ez a "zenei anyanyelvűnk." Egy nemzet zenei anyanyelve az a zenei kifejezéskészlet, formakincs lesz.

mely zenéjét mennél több más népétől megkülönbözteti. Ami csak nála, vagy vele rokon népeknél található. A "Szeretnék szántani”, "Boci — boci” s más eféle iskolai zenetanitásunkban eddig a népdalt képviselő dallamok, nem olyanok. Hisz közösek a legkülönbözőbb nyelvű népeknél, a Balkántól a Jeges-tengerig. Az utóbbi félévszázad vizsgálódása eléggé feltárta a magyar népzene jellegzetességeit. Hangsor, ritmika, dallamszerkezet, formai hajlamok megállapításával elég pontosan körülírhatók. Az ezeréves ittlakás alatt felvett nyugateurópai elemek egy része szervesen illeszkedik bele, más része máig vegyületlenül mutatja jövevény voltát, esetleg gyakori használat ellenére is. A magyar zenei észjárást népünkben kifejleszteni, megerősíteni, nem megoldhatatlan feladat.

A gyermekek első zenei gügyögéseit a gyermektársadalom őrizte meg és adja át nemzedékről nemzedékre. Ezeknek egy része szintén olyan régi, mint a többi népdal. Pl. “Antantinó” . . . "Ispiláng”. Aki ezeket nem élte át, annak nincs zenei gyermekkora. Legjobban tetszik mindenkinek az a zene, amelyhez gyermekkorában szokott. Aki a dur rendszerben nevelkedett és állandóan csak azt szemléltető dallamokat hallott. annak az ősi magyar zene iránt, nemcsak semmi érzéke nem lesz, hanem azt szinte csúnyának tartja. Sokszor tapasztaljuk ezt. De nemcsak a magyar zenéről gondolkodik igy. Hasonló elbánásban részesíti a Nagy Szent Gergely pápáról elnevezett gregorián egyházi zenét s a belőle fakadt katolikus és protestáns egyházi népéneket. Ebben ugyanis szintén alapvető jelenség az ötfokuság. Számos dallamában még ma is megtaláljuk teljes épségében, még az idővel diatonizált dallamokban is lépten, nyomon rábukkanunk s éppen a pentatón eredetű frazeológia sérti leginkább a dur és moll rendszerben nevelkedett hallgató fülét. Pl. összehasonlítjuk a 116. zsoltár dallamát ‘Laudate Dominum . . .” vagy "Gloria Patri” ... az "Elment a madárka” . . . dn'kimával, el kell hinnünk, hogy a Szent István korabeli magyar fülének nem volt olyan vadidegen a római Egyház liturgikus éneke, mint azt eddig gondoltuk. Ha a gyermekek ben kifejlesztjük a magyar zene megérzését, akkor megérzik a gregoriánt is, legaláb“' alapelemeiben. Az egyszerű zsoltár és antifona dallamok rokonsága nyilvánvaló egy bizonyos fajta magyar daltipussal.

A magyar népdal értékes, nemcsak a dallamban rejlik. Másik nagy értéke a szöveg, amely rendkívüli hatással van a nyelvi tudatosság megalapozására. A sok oldalú nyelvkincs, amely a népdalokban él, jobb védelem a nyelvromlás ellen, mint a nyelvvédő könyvek kötetei.

11