Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
В. Kovács Fréda: Január. AZ ISTEN ALSZIK (Magyar mitológiai mesék) V A BÁRÁNY Égfiának növését, növekedését nem méri idő! Ami pólyába csavargatta anyja reggel, azt kinőtte estvélig. Ami bölcsőt faragott neki apja, az holdfordulatra már a sutba került. Ma még szopott, holnap már az étel is kevés volt neki! Ezen a héten még ringatni kellett, a következőn már óvni asztal sarkától, szék lábától a tipegőt! Volt hát Túráknak bajuk, gondjuk Világügyelővel, elég! Idők múlását nem mérik az istenek. Ma gögicsélésével töltötte be Túr várának minden szobáját Világügyelő, holnap már kacagásával az egész földet. Volt hát örömük és boldogságuk is éppen elég! Nem cserélt volna Túr Ég urával, nem cserélt volna Földi még Boldogasszonnyal sem! Egy éjjel nyűgösen ébredt a gyermek, sirt, ritt, maga sem tudta miért? Hiába énekelt neki anyja, hiába ringatta apja, csak nem aludt, csak nem nyugodott egy szemhunyoritásnyi ideig sem! Reggel aztán fehér gyöngyszem kacagott piros inyjén és Földi végig táncolt birodalmán, énekelve újságolta el nagy örömét a mindenségnek: — Fogacskánk van! Pindurka fogunk, fényesebb Ten- Ger kagylójánál! És újra megállt utján a nap, hogy megnézhesse! A földet ostromolta Hullám, hogy megláthassa az első fogacskát. Túr pedig, olyan büszkén pipázott a házelőtti, kis padkán, mintha csak az Ö fogáról lett volna szó! No, karjára tette Földi a megbékélt gyermeket. Ha olyan nagyon büszke rá, hát ajnározza egy kicsit és hamar neki látott a kalács dagasztáshoz. Kalácsot akart sütni, foszlós, puha, fehér kalácsot? Ha már foga van a gyermeknek, legyen, mit rágcsáljon! De alig dagasztotta meg, alig tette kelni a tésztát a szakajtóba, alig fedhette le patyolat kendővel, csak elkezdte a sírást a gyermek újra, Sirt, ritt, de milyen keservesen! Hamar behúzta ágyának kárpitjait Napisten, hamar mélységes koráll várába bukott le Ten-Ger és bedugta fülét Idő Anyó, hogy ne halljanak, ne lássanak semmit. Futott Földi jobbra, rohant Túr balra. Meleg kendő, hársfa tea! Azt sem tudták, mihez kapkodjanak! De a leghoszabb éjszakának is végeszakad egyszer! Pitymalatra három fogacska kacagott a piros ajkacskák között! Megtörölte izzadt homlokát Túr, megtörölte könnyes szemét Földi. Hej! Nehéz apának, anyának lenni! Alig tértek magukhoz kicsinyt, ijedten neszeitek fel újra? A kályha zugból furcsa hangok hallatszottak. Valami bégetett, valami mocorgott ott és felnevetett rá Világügyelő. Egyszeriben kósza szellek játszadoztak a felhőbárányokkal, Január, Január mindig hócsizmában jár; Jégbajusza, jégkabátja, zúzmara a jóbarátja. Január, Január palotája nyitva áll. Jégtükörü padlóján korcsolyázik fiú, lány. Áll a tánc, áll a bál. Kicsi szánkó csengve száll. Meg sem áll tán tavaszig, mindaddig, mig havazik. Gömöry Lajos: Mese a hiú pintyőkéről Pintyőné asszonyság azon törte fejét, mivel üsse agyon rengeteg idejét. Arra repült Sármány, hites felesége, kinek a trillához nincs sok tehetsége. — Unatkozol, szivem? — telepedett meg ott és a pletykázáshoz hozzáfogott legott. — Cinke Cili tegnap uj kalapot kapott, Olyan pávatollas, csibészes kalapot. Abban is ebédel, sőt, még abban is hál, Inkább le sem fekszik, egész éjszaka áll. Kakuk Mancit láttam talpig sötét gyászban, Bóbitás férjével vannak most nagy lázban, Egy hizlalt kukacuk megszökött, a fáma így szól, s Kakuk Kapitánytól is hallottam máma. Harkályné szólt tegnap: te. mint divatdáma, Láttad az uj doktort, biztos voltál nála. Kikozmetikáz az minden madárhölgyet, 115
