Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
egész sápadt lett az arca. Rekedt vola a hangja, mikor megszólalt. — Most már tessék kihallgatni engem is! Azzal szép sorjában elmondta a két szökés történetét. Mikor befejezte, az igazgató meg a tanár összenéztek. Az igazgató szemében szemrehányás volt, a tanáréban röstelkedés. Most megszólalt a civil ur. — A panaszt visszavonom. — Aztán ránézett a fiára. — Szégyenlem magam helyetted is, fiam! Sarkon fordult és indult kifelé. Bivaly előtt megállt. Ránézett. Aztán visszanézett a fia dagadt orrára. Az akkora volt, mint egy jól fejlett krumpli. Aztán megint Bivalyra nézett. — NinCs semmi baj, fiam! Én nem haragszom. Megérdemelte. -—< Azzal elment. Bivaly hármasával vette a lépcsőfokokat, úgy rohant le az emeletről elujságolni a fiuknak részletesen mindent. . . XXI. Tardy Pista lassan-lassan talpra állt. A karácsonyi vacsorát már ülve ette meg az ebédlőben felöltözve, újév napján már ki is ment jól felöltözve az udvarra egy kicsit. Mire eljött a március és elvitte a havat, már nagy sétákat tudott tenni a forrás felé., áprilisra már nem lötyögtek rajta a ruhái úgy, mint mikor először vette fel őket. Csak az éjszakái voltak rosszak. Különösen eleinte. Gyakran borzalmasakat álmodott, sikoltozni kezdett és felébredt arra, hogy rettenetesen dobog a szive. Az anyja sokszor alig tudta megnyugtatni. Később azonban ezek az éjszakák egyre inkább ritkulni kezdtek, majd kapott az arca egy kis szint is, a csontjaira egyre több hús rakódott fel . . . Tardy Pista meggyógyult. Aprilis elején levelet kaptak Csótról, a hadifogolygyüjtőtáborból. Hetvenhat hónapi hadifogság után apja hazaérkezett Szibériából. Csóton még vesztegzár alatt kell egy ideig maradnia, aztán jön. Szóval apró és nagy örömök, apró és nagy győzelmek érték Pistát ezekben a hónapokban. Győzelem a test gyengesége fölött, győzelem a nyomorúság, a letargia fölött, győzelem a sors fölött. Győzelem volt minden nyugodt éjszaka, győzelem volt minden kiló, amivel nőtt a súlya. Ha a tanulmányai folytatásának kérdése nem bántotta volna, körülbelül meg lett volna elégedve ' z o'áhok kivonult*к Magyarom.;.'.grV. •"'-с-л mmk cqy részéből. A nagyobb részt i«c...... r- o'áloh, z szerbe'; ér - c? mc-szállva tartották, sőt a hírek és a tali'1 • gatások olyanok voltak, hogy Magyarországot súlyos területi veszteségek fogják érni, azonban volt Magyarország, volt magyar hadsereg és Pista előtt ez mindennél fontosabb volt. Ha ez a kettő van, akkor visszaszerezhető minden ... És Pista tudta, hogy vissza is fognak szerezni mindent. Ha előbb nem, majd ők, a fiatalok, a gyerekek, az uj generáció. Addig egy kicsit tanulni kell, egy kicsit nőni kell, egy kicsit erősödni kell neki is, meg az országnak is, de egyszer eljön majd az idő és menni fognak. A régi határokért. Az ezeréves határokért. Az örök határokért, amelyeket az Isten húzott meg valamikor a teremtés idején . . . Az örök határokért, amelyet nem a politika határoz meg, amelyet nem rosszindulat vagy nagylelkűség húz, amely nem függ Wilsontól vagy Clemencautól. vagy Lloyd George-tól, az örök határért, amely nem események, hanem adottságok következménye. Mindaz, ami a határokkal történt, lehet törpe népek szórakoztató játéka, lehet a magyarság szomorúsága, lehet ok pillanatnyi győzelmi mámorra. vagy pillanatnyi szenvedésre, de nem lehet állandó történelmi eredmény alkotója. Az Isten a magyar medence koszorújának hivatását kijelölte még a teremtés hajnalán. Az ezeréves határ: sors. Az ezeréves határ: végzet. Végzete azoknak is, akik belül laknak rajta, de végzete azoknak is. akik kívül élnek. Belül lakóknak, kívül lakóknak egyaránt azt mondja: Eddig és ne tovább! Ezt mondta II. Endrének, ezt mondta Nagv Lajosnak, ezt mondta Mátyásnak, ezt mondta Rákóczy Györgynek. De ezt mondta vitéz Boleszlávnak is. Ezt mondta a németnek is és ezt mondta a töröknek is. És ezt fogja mondani a mostani “hódítóknak” is. Puskák hangján, meg géppuskák hangion. meg ágyuk hangján fogja mondani. Meg repülőgépzugással. meg tankdübörgéssel fogja mondani. De bizonyosan mondani fogja előbb-utóbb . . . Pista már hosszú sétákat tett a határban. És egy-egy ilyen hosszú magános sétán sok mindenfélét gondol az ember. Pista is gondolt sokat és csupa ilyeneket gondolt . . . Egy ilyen sétáról tért haza egy délelőtt. Amint becsukta a kiskaput, a folyosó végén az anyját látta, meg egy férfit. Szürkülő hajú, hajlott hátú férfi volt, földszinü orosz rubaskában. Az anyja odakiáltott neki. — Tudod-e, ki van itt, Pista? « о ~1- A с; m 'f f~<-f r*lAor cy;yp.' • cgysze.f;^L:: le.. — A-V'm -— kiáltotta el magát és sz: • ’-''zdett feléjük. no
