Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
Könyvkereskedésben Mondja kérem, ez az Anatole France nem irt körülbelül másfél méternyi, kék bőrkötésben? Bárányka- Hogy nézel ki, Alfréd? Azt mondtad, hogy a feleséged olyan, mint egy jámbor kis bárányka. Csak nincs valami baj vele? — Nincs semmi baj vele, csak közben megérkezett az anya-bárány is. Féltékeny ség — Mi bajod van, Szivecském? — kérdi a férj a zokogó feleségét. — Azt hiszed, hogy nem láttam , hogyan csókolgattad hajnalban az ablak alatt azt a lámpaoszlopot? — Ó, te csacsi, csak nem leszel féltékeny egy lámpaoszlopra ! Megjött a bátorsága A fogorvos egy pohárka konyakot ad a félénk betegének, hogy megjöjjön a bátorsága és engedje kihúzni a fogát. Már a harmadik pohárral issza a “sziverősitőt”, mikor megkérdi az orvos: — No, megjött már a bátorsága? Húzhatom a fogát? Mi az hogy megjött a bátorságom ?! Szeretném látni azt az embert, aki hozzá mer nyúlni a fogamhoz’! A TÁNC FEJLŐDÉSE VIII. — Gazdasága is van? — Ajjaj — bökte föl Mitru homlokáról a sipkát — innentől Idesig s túl Felfaluig övé a föld, mind. Meg a Korhány, s ami alatta van, szántó, rét, legelő. Meg tova Szászrégennél. Ajjaj. Olyan nyolcvan lova van, hallod-e, olyan nyolcvan kancája, hogy egy is többet ér abból, mint egy egész falu, házastul, marhástul, emberestül! ökrei. Disznai. Csak makkom volt az idén fönt hatszáz. Hát még ami otthon maradt! — S azt a töméntelen földet ki műveli, he? — Ki? Hát a cselédek! Meg a falu. Meg a másik falu s a harmadik s a negyedik ... ! Ajjaj ... !- Aztán mindenütt őmondja meg: ide ezt vessétek, oda azt... ? Most itt szántsatok, most amott... ? Meg a kapálást, aratást, mindent... ? Úgy nevetett a hosszú Mitru, hogy majd lefordult a szánról. Még a gyeplőt is kiejtette a kezéből.- Hahaha! Nagy paraszt vagy te Tóderik, hallod-e? Micsoda nagy paraszt vagy! Hát hogy gondolod, hogy a báró maga! Arra való a sok ispán, meg tiszt, meg kulcsár, meg jószágdirektor, meg firlifranc! Hahaha, de nagy paraszt vagy te, Tóderik! A leányvári erdő alatt cöklettek. A Fráter-kastély tornya körül károgva kóválygott egy csapat tanyátkereső varjú. A kastély kéményei füsttelen hidegséggel meredtek föl az esteledő égre. A tölgyesből egy cigányasszony vánszorgott elő, nagy kötés rozsét huzgálva maga után. Rikító rongyai alól előlátszott kékre fázott bőre. A fák alatt már sötétség volt és zuzmara-szag. — Havazni fog — nézett föl az égre Tóderik. — Lehet — felelte Mitru, és megnógatta a lovat. Üres volt az ut és üres a völgy is. Csak a szán talpa nyöszörgött a csöndben. De hiába döcögtek egyre távolabb a vártól. Láthatatlan árnyéka követte őket. Újra csak Tóderik szólalt meg, mikor már a Fráter- kastélyt is elnyelték a fák. — Aztán családja van-e? Nem mondta, hogy kinek, de azt tudták úgyis. — Felesége. Fia is veit egy, de meghótt. Azóta nincsen több. De a felesége, az kutya kemény asszony! Hüjha! Megcsóválta a fejét, az orrát is kifújta, s csak azután mondta tovább. — Tudod, olyan asszony az. Az egész palotát a kezében tartja. így ni. Összeszoritóttá markában a gyeplőt, még meg is rángatta egy keveset, hogy a ló egyszerre sebesebben kezdett ügetni, s ők hátra billentek az ülésen. — Félnek is tőle a cselédek úgy, hogy jobban nem lehet. Ő számadcltatja a tiszteket is. Mindent tud az az asszony. Mindent lát, mindent hall. Ott nincsen lopás, ahova ő egyszer ráteszi a szemét. Még meg is pofozza azt, aki tolvaj. Olyan szive van, mint a medvének, te. Az ura is fél tőle, a kegyelmes báró. Az ostornyelet beszúrta a pokróc alá, ráakasztotta a gyeplőt, két kezét ujjasa zsebébe dugta, úgy kezdett mesélni.- A kulcsár ur mondotta, pár évvel ezelőtt, mikor mogyorót vittem bé a palotába. Hogy a báró egyszer a Korhányban, vadászat alatt, megfogott két gyereket, akik fát loptak volt, ágfát, a rakodásokból. Megijedtek a gyerekek, mikor meglátták a bárót, még futni sem tudtak ijedtükben. Csak elkezdtek sírni. — Odamegy hozzájuk a báró s kezdi kérdezni. Hogy miért lopnak, meg igy, meg úgy. Azok aztán megmondták biza, hogy apjukat elvitték a csendőrök, anyjuk meg beteg, s így nincs, ki fa után járjon. Hallgatja őket a báró, aztán csak megkérdi. Öreg Samu bácsi, a kerülő, fülével hallotta, mert ott volt. Megkérdi a bá70
