Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
FELHÍVÁS Ál EMIGRÁCIÓBAN ÉLŐ í. lAGYARSÁGHOZ Másfél év múlva, 1960 junius 4-én lesz negyven esztendeje annak, hogy az első világháború győztes hatalmai könyörtelen katonai és gazdasági kényszer alkalmazásával rákényszeritették Magyarországra a trianoni békeparancsot. Ezzel elindult a magyar nemzet azon a kálváriás utón, amely a tatárjárás és a török hódoltság után történelmének immár harmadik, és kihatásaiban ma is felmérhetetlen katasztrófájához vezetett. Az ország területének 68%-át és a magyar népnek 30%-át elveszítve ott állott csonkán, lefegyverzetten, természetes védelmi határaitól megfosztottan, idegen hatalmi érdekeknek kiszolgáltatva, csak névleges önállósággal. Az elszakított területek magyarságának erkölcsi és anyagi értékei pedig az utódállamok mohó imperializmusának és kapzsi kizsákmányoló politikájának váltak olcsó prédáivá. Az erejében meggyengíteti és természetes védelmi lehetőségeitől megfosztott magyarság igy sodródott feltartóztathatatlanul az 1945-ös összeomláshoz, a második párizsi békeparancshoz, és ezen keresztül a legsötétebb rabszolgaságba, melyből az 1956-os dicsőséges szabadságharc véres áldozata sem tudta kimenteni. A keresztény erkölcs korlátáit elvető kommunista terror és szovjet imperializmus a nyugati szabad világ közömbös érdektelensége mellett ma is gátlás nélkül érvényesülhet a magyarsággal szemben. A nyugati világnak a közömbössége már az első világháború után szabad utat nyitott a kommunizmusnak Középeurópa térségébe s a Kárpátmedence természetes egységének szétbontásával már ekkor megfosztották Európát egyik legfontosabb védelmi bástyájától. Miként ezer éves történelme folyamán már annyiszor. 1956-ban a magyarság uiből odavetette magát a keletről előretörő barbár hordák elé, hogy még nemzeti léte kockáztatásával is megakadályozza a nyugati kultúra, Európa megsemmisítését. Ezt a szolgálatot, ezt a történelmi feladatot az utódállamok nem teljesíthetik a Kárpátmedencében, mert nemzeti életük központjai kívül esnek a Kárpátok gerincén, s mert szláv nemzetiségük, illetve orthodox egyházi hagyományaik őket mindenkor a keleti hatalom szövetségeseivé teszik. Ezt a tényt előbb-utóbb a nyugati hatalmaknak is fel kell ismerniük s be kell látniok. hogy Trianon felszámolása európai szükségesség, Az 1956 októberi magyar szabadságharc felkeltette Nyugat érdeklődését és rokonszenvét a szabadsága védelmére és európai hivatása betöltésére mindig kösz magyarság iránt. Ennek az érdeklődésnek a fenntartása és e rokonsrmnv fokozása az emigrációban élő magyarság politikai feladata, mert Trianon ellen ivaz harcunk csakis igy hozhatja meg a kívánt eredményt: a helyreállított egységű Kárpátmedenee valamennyi népének a legemberibb szociális igazsággal mérő belső békéjét, egymás javát szolgáló testvéri közösségét, amelyben valamennyiök számára egyenlő a szabadság, a jog és a kötelesség és amely meghozza e terület külső biztonságát, kulturális és gazdasági felvirágzását. A gyászos emlékű trianoni békeparancs aláírásának negyvenedik évfordulója kiváló alkalmat nyújthat arra, hogy a magyarság, s •egyben e^ész Középeurópa jelen katasztrófájának ezen eredendő okára rámutassunk s annak tragikus következménye-'t a világ elé tárjuk s igy meggyőzzük a Nyugat szabad népeit, hogy Trianon döntéseinek felszámolása nélkül Európa békéje nem állítható helyre. Ezért mi, a Trianonban elszakított területek menekültjei, az otthon kettős járomban r/mvlődő magyarság képviseletében kötelességünknek ismerjük, hogy az emigrációs magyarság figyelmét ez évfordulóra felhívjuk. A panasz és vád az elmúlt negyven év inemzetpusztitó nyomorúságáért a mi jogunk és kötelességünk elsősorban. Éppen ezért szólit-7
