Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-01 / 2-3. szám

HOLLYWOODI FILMLEVÉL

(Hemingway: The old man and the sea)

A nyugati, főleg az amerikai filmművészet válságáról, sőt csődjéről, Hollywood fertőjéről írni, — utóbbi évek egyik kedvenc témájává vált. A vadnyugati filmek néhány tucatja, a meztelenség és szellemtelenség tobzódása általánosításra vezetett. A világ évi filmtermelése közel háromezer játékfilm,, amit alig páran tudnak nyomon követni és áttekinteni. Ez már önmagában óvatossá kell, hogy tegyen minden komoly bírálót, nehogy apodiktikus Ítéletet mondjon. Valóban úgy van, sok a selejtes történet, müvészietlen feldolgozás, de az amerikai filmgyártás nagy nemzetközi sikereit — a csaknem tökéletes technikai kivitelen túl — olyan alkotásokkal érte el, mint például a Karamazov testvérek, Marty, Legénybucsu, Nyári tüzek, The bridge over the river Kwai, és igy tovább. Felesleges bizonyítani, hogy az amerikai irókban, művészekben, rendezőkben, muzsikusokban meg van a tudás és tehetség, hogy kiválót, művészit és szépet alkossanak. A látszólagos megtorpanás okainak taglalása messzire vezetne: A televízió, a széles vásznu film kísérletei, a reklám, az amerikai adórendszer, a közízlés, a nevelés, a szellemi táj: mind megannyi címszóként hat, de ezek emlegetése nem puszta felsorolás. A valóság az, hogy mindenhol vannak művészi és kereskedelmi filmek. Ez utóbbiak közhelyeket monvészi filmet útra bocsátani már nagyobb kockázatot jelent. Ez az alkotás, amiről most beszámolunk: művészi film a javából!

Hemingwayt, a Nobel-dijas Írót, tüneményes pályáját bemutatnunk felesleges. Minden írása erőteljes, szikrázik és ragyog. Több regényét “vitték” filmre, s a közelmúltban “Az öreg halász és a tenger” oimü Nobeldijmyertes müvét mutatták be. Mindenekelőtt a film legnagyobb élménye, hogy nemcsak hasonlít a könyvhöz, hanem hű a szöveghez, az egész irás benne van. Egy öreg halász küzdelme a nagy hallal. Hiányzik belőle, — mint a regényből is — a filmek költői eleme: a női szépség. A producer minden kisértésnek ellenállt, egyszerű, tiszta történetet vetített a vászonra, az iró látomását, toldás, kozmetikázás nélkül. Ugyanúgy, mint a könyvben, a film csaknem háromnegyed része a csónakban játszódik. A szin: a tenger és a csónak. Santiago, ez a cubai halász, nyolcvannégy napig nem fogott semmit és a nyolcvanötödik napon érzi, most itt a hal. Minden akaraterejére, kitartására, tudására szükség van és amikor a zsákmány a második este felugrik, látja, hogy sokkal nagyobb, mint a csónak. A kimerültségtől elalszik, álmodik, a kötél megvérzi kezét és visszazökken a valő-Dide fia tárt karokkal fogja várni a villa előtt, szokása szerint vidám mosollyal. Dide azonban nincs sehol, a villa üres, fél órával azelőtt vitték be a szanatóriumba, hogy gégemetszéssel szabadítsák meg a biztos megíulástól. A gégemütéten már túl volt a beteg, amikor viszontlátta édesanyját. Beszélni nem tudott csak ezt irta fel egy papirosra: Te vagy a legáldottabb anya a világon. Majd pár héttel később szörnyű fájdalmak között ezeket a verssorokat irta édesanyjáról:

Ki a halált legyőzted hajdanán,

te életet adó, legtitkosabb nő,

a Semmi partján majd erős neveddel

köszöntőm a kemény halált, Anyám.

Szeptember harmadikén búcsúzott el fiától a testileg-lelkileg kimerült anya. A idős, összeroppant asszonyt a kezelőorvosok tanácsolták el a súlyos beteg ágya mellől, biztatták, hogy Dide meggyógyul. Mit üzensz haza. Dide? — kérdezte szomorúan az anya. A költő egy szelet papirosra ezt irta le: “Isten veled édes öcsém, édes húgom, meghalok. XI. 3.” A dátumot eltévesztette a beteg, mert nem november három volt, hanem szeptember három és helyesen IX. 3-at kellett volna Írni. Különös, hogy éppen a helytelenül leirt napon, november 3-án halt meg.

A gégemetszést légcsőelzáródás tette szükségessé, ugyanis a rádium által megroncsolt és elhalt nyálkahártyák elálltak a lélegzés útját. A műtét után a beteg jobban lett, teljesen észnél volt, minden érdekelte és beszélni is tudott, ha befogta az ezüstgége nyílását, de a hatalmas ember csontvázzá sorvadt, dús haja megritkult és ólomszürke arccal feküdt ágyán. Felesége, aki a többéves betegséget együtt szenvedte át vele, bizakodó leveleket küldött haza Szabadkára “Desiré” állapotáról. (Kosztolányi Dezső, feleségének mindig csak “Desiré” maradt, igy, keresztnevének francia alakjában levelezett hajdan feleségével.) November elsején azonban váratlanul tüdőtályogok léptek fel és ez két nap alatt végzett vele. Innen van életrajzaiban az a tévedés, hogy tüdőgyulladásban halt meg.

A budapesti rádió 1936 november 3-án a déli híreket ezzel a rendkívüli híradással kezdte: “Kosztolányi Dezső, a kiváló költő, ma délelőtt tizenegy órakor hosszú szenvedés után meghalt.” Az élet pedig robogott tovább ... Ez a kisbetűs élet, amelyet Kosztolányi oly sokszor fejezett ki költőileg. Erről a kisbetűs életről sokat elmondott a nagy költő, csak éppen a végét nem tudta megoldani. O- lyan sikeres, befejezett és problémátlan költészetében egy megoldatlan kérdés maradt: a halált nem tudta megoldani, ezen a tényen semmiféle ars poetica nem változtathatott, így jutott el a modern, hitetlen költő a szenvedéshez, amely elől egy igazi ember, tehát egy igazi művész sem menekülhet meg . . .

6