Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-11-01 / 11-12. szám
a fátyol takarót. Szép volt Földi, mert fiatal volt, mert egésséges volt, de legesleginkább mert az övé volt, egyesegyedü az övé! Túr kedvtelten nézte párját, meg volt elégedve vele és az egész gyönyörűséges világgal! Ahogy nézte, nézegette csak előrehullt varkocsa, Földi holdivüszemöldöke összerándult, száz, kis ránc futott fintorgó orrára. Halkan felkacagot Túr s most már akarattal simogatta, csiklandozta hajának selymével párja sima homlokát, pirosló orcáját, gödrös állát. Nagyot prüszkölt Földi és felnyílt szeme a borostyánkő színében hunyorgott a nap felé. — Ébredj Párom! — kacagott rá Túr. — A hasadra süt már a nap! — Hagyj mán békében, aludni akarok! Még le se törülte szájáról a harmatot Napisten és te már zavarsz engem! — De Túr csak nem hagyta békén. Most lehúzta róla a fátyol takarót, most kihúzta fele alól a dagadó vánkost, majd kagylófényü talpacskáit esik landozta. Addig, addig űzte játékát, mig csak a védekező Földi ki nem ugrott az ágyból. No, egy kicsit kergetöztek, no egy kicsit csókoloztak, összevesztek, kibékültek, ameddig csak mind a ketten megéheztek. Kifutott vízért Földi, Túr pediglen tüzet gyújtott a buboskemencébe. No, pattogott is a tűz hamarosan, lobogott a láng, mohón kapaszkodott a láncon csüngő kondér után, csókjával összekormozta, úgy szerette, majd megette! — Akár csak én Földit! — gondolta Túr. — Csókból, ölelésből soha sincs elég! — és vágyakozva nézte az ajtót. No, nézhette, akár mind a százat, mert ugyan egyiken se jött vissza Földi. Kiszólt végre is Túr: — Gyere már, Párom! Nagyon éhes vagyok, dél lesz, mire megreggelizünk. — Rögtön jövök, édesuram, rögtön! — kiáltott vissza Földi. — Csak még egy szemvillantási ideig légy türelemmel! Házunk sarkán csudaszép virág nőtt az éjszaka. Azt vizsgálom, azt bámulom. Levele zöldebb fü palástjánál, karcsú szára karcsúbb Nádszál Kisassonynál és most éppen bimbót nővel, kövér, duzzadó bimbót. No elmosolyodott Túr és türelmesen táplálta tovább a tüzet. Meddig táplálta? Meddig nem? Én biz azt meg nem mondhatom, de egyszercsak kiszólt: — Jössz-e már, Párom? Éhes vagyok föztödre, éhesebb csókodra. — Jövök Párom, már miért ne jönnék, mikor jövök? Csak hát éppen most pattan fel a burok. Még csak megnézem, milyen szinü virágunk lesz? Maga elé mosolygott Túr, mint nagy titkok tudója, de nem szólt egy árva szót sem! Csak rakta a tüzet, rakta, mig csak megpihent Égcsucsán Napisten. — Jössz-e már Földi? Dél van, látni akarlak. — Mennyit zavarsz te engem Párom! Nem nyughatok tőled sem éjjel, sem nappal! Mennyi bajom is van véled! Szép arany virág nyílt ki házunk sarkánál, szebb, fényesebb ég minden csillagánál! Légy hát türelemmel! Mit bánom én most az ételt? Mit törődöm én most csókoddal? Csak azt várom, mig kinyílik teljesen, hadd lám? Mit regteget belsejében? No, mindent tudott már Túr. Csak mosolygott, csak vigyorgott magában. Leült a kemence padkájára, rágyújtott hosszuszáru pipájára és olyan füstöt eregetett, hogy ki sem látszott belőle! Várta a beteljesülést és nem kédezett egy mukkot sem! Este aztán, mikor már Lámpagyujtogató csillag tapogatózó fénye is felpislogott az égre, mégis csak megszólalt, szinte bocsánatkérő hangon. Ali Kodsa meg is találta a fazekat, csak a pénzt tűnt el belőle. Izgatottan futott fel s barátjától számonkérte a pénzt, ez azonban mérgesen tiltakozott, szó szót követett, végre biró elé került a dolog. A bíró úgy ítélkezett, hogy Ali Kodsa most már nem tudja bebizonyítani, hogy ezer arany volt a fazék alján. Miért nem szólt, mikor barátjára bízta a fazekat? Ali Kodsát nagyon elkeserítette a biró Ítélete és elhatározta, hogy magához a kalifához fordul panaszával. A tárgyalás előtti estén a kalifa szokása szerint a város utcáin sétálgatott álruhában, nagyvezére társaságában. Séta közben nagy térre értek, ahol kis fiuk játszottak. Harun al Rasid szerette a gyermekeket, megállóit hát és elnézte a fiuk játékát. A gyerekek pedig eljátszották Ali Kodsa és a csalárd barát esetét. A legértelmesebb arcú fiú volt a biró, egy másik az Ali Kodsa, a harmadik a hűtlen barát, a többi a hallgatóság. A kis biró annak rendje és módja szerint rendelkezett. Megparancsolta Aki Kodsának hogy hozza el az olajbogyós fazekat. A kis fiú, aki Ali Kodsa szerepét játszotta, nemsokára hatalmas fazékkal került elő. A biró elrendelte, hívjanak olajbogyó szakértőket és állapítsák meg, hogy ezek a bogyók csakugyan a régi bogyók-e, vagy frissek? Két fiú lépett elő, ők voltak a szakértők. A kis biró most megkérdezte a kereskedőtől: — Ráismersz a fazékra? Ezt bízta megőrzésedre Ali Kodsa? A kereskedő szerepét játszó fiú igennel felelt. A birógyermek levette a fazékról a fedőt. A szakértők közelebb léptek. Komoly, fontoskodó arccal kóstolgatták a bogyókat: 123
