Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-11-01 / 11-12. szám
hagyjon, azon leselkedik majd ki, kis húga, Pitymallat, ha itt az ideje, hogy lefektesse az elfáradt csillag-gyermekeket. Lágyan ringott Holdisten fényében a tenger. Engedelmesen tükrözte vissza Éj szépségét és hátán, sötéten pörgöttforgott az uj játékszer, a Föld. II A FÖLD Tenger hátán pörgött-forgott az uj játékszer, a föld. Nemzője kiváncsiság, szülőanyja viszály volt. Minden hullám elsodrással, minden örvény elnyeléssel fenyegette. Ősviz ura, Ger, még mindig szégyenkezett balgasága miatt hogy jóvá tegye békétbontó hibáját négy legnagyobb halát rendelte ki, tartsák, védjék a cseppentett földet. Tartotta a négy cethal a földet, tartotta, de sok haszon nem volt benne! Hol az egyik unta meg, hol a másiknak zsibbadt el a háta! El-elusztak hát egy kicsinyt! No volt menten égszakadás, földindulás! Nosza billent a föld jobbra, nosza süllyedt balra, felsikoltott Kutu-Ten! Megunta Ata Ten kicsid fiacskája siránkozását! Leoldozta hát hetvenhétszeres ezüst övét derekáról, körülkötötte vele a földet és felfüggesztette naphimes sátrának küszöbére. Csendesen ringott most már a föld. Ha déli szél fújt Északnak lengett, ha északi szél lengedezett, Délnek rengett. Örvendett Kutu-Ten és már csak arra kérte Idő Anyót, sűrűn váltogassa szél csemetéit! Az ezüst láncon sorra leereszkedtek Ég minden lakói, hogy megnézzék, megcsodálják ég uj függvényét. No, ha leereszkedtek, vissza is másztak menten, mert á&k látni való nem akadt a földön. Kopasz volt az és sima! Völgy nem vont barázdát rajta és dombocska sem emelkedett vágyón az ég felé! Csak az Ezüstlánc, Isten öve domborodott rajta. Hiába, nó! Csúnyácska volt a föld! Egyetlen virág, egyetlen fűszál, 'de még cseppecske viz sem tükrözte vissza csalókán az eget. Mégis megtetszett Tengri kán legkisebb húgának, mégis megtetszett Tengri kán legkisebb öccsének! Éppen hogy nősülési időben voltak, éppen hogy otthont kerestek maguknak. Bizony ök ketten lenn maradtak a földön és felépítették száz ablaku, száz ajtajú várukat rajta. No, ha felépítették Tur-várát, nem is mentek vissza többé az égbe. Ott éldegéltek, ott csokolóztak ezer évig, vagy kettőig! Pontosan már nekem sem tudták megmondani! Mert a boldogságot nem méri az idő! Ezer évig vagy egy percig? A fö, hogy boldoság legyen a földön. Éldegéltek hát boldogságban, békeségben Pedig kicsiny volt a föld, csak egy csöppentett csöpp, Ősviz hátán! Túr vára beborította egészen, ki sem mozdulhatott belőle Túr és Földi. Addig, addig éldegéltek csendben, békességben, mig csak egyszer megunták. Mert, akár hiszitek, akár nem, a boldogságot is meg lehet unni! Egyszer aztán, mit gondolt, mit nem Túr, én biz azt meg nem mondhatom! Csak felmászott az ezüst láncon az égbe. Hej, de jó is volt az, mikor még Isten lánca kötötte össze az éggel a földet! No, ha felment Túr az égbe, bizony nem állt meg peremén! Csak fellépdelt a naphimes sátor hét küszöbén, csak félre vonta a nyílást elzáró hét kárpitot és megállt Tengri khán előtt. Ott ült Ata Ten aranyos asztalszéke előtt, reákönyöЛ király kenyyelíutója A király öreg kengyelfutója felmondta a szolgálatot. Öreg is volt már, eleget futkosott szerte a világban, pihenésre vágyott. A király megjutalmazta hűséges emoerét, adott neki kis házat, földet, ahol békességben élhessen. Uj kengyelfutóra volt szükség, aki gyors is legyen, okos is legyen, de még a hűségében se legyen hiba. Mert nagyon fontos hivatal ez, ő hordja el rr : denfelé a király üzenet^., parancsait! Kihirdették hát az országban, hogy nagy futóverseny lesz. Aki elsőnek ér a célhoz, az lesz, a király kengyelfutója. De okosságból is versenyt kell ám állania, meg azt is megnézik, elég hűséges szívvel van-e királyához. Annyi volt a jelentkező, hogy feketének látszott tőlük a palota előtt a nagy piac. Ki is hirdették előttük, hogy másnap lesz a verseny. Félnap alatt kell bejárni az utat a király palotájától a másik palotáig, ott lakik a király öreg, öreg édesanyja, annak visznek levelet. De az a palota messze van, egy nagy erdő kellős közepén. Még az odavezető utat sem könnyű megtalálni. Mindenki meghallgatta a hirdetést, és már éppen indultak volna, mikor előugrott egy fiatal legényke és azt mondta: —■ Nagy ut ez, nagy próba, jó volna, ha a hozzávaló csizmát a király adná az udvari ruhatárból! Nevetett a király az okos legénykén, azt mondta, üsse kő, adjanak hát csizmát a próbálkozóknak. — Fárasztó nagy ut a:: szállás, jó pihenő is kellene ma éjszakára! — kapott a legényke a király jóságán. Nevetett a király még nagyobbat, hogy lám-lám. П9
