Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-11-01 / 11-12. szám

В. Kovács Fréda:

AZ ISTEN ALSZIK

(Magyar mythológiai mesék)

I.

A GYERMEK-ISTEN JÁTSZIK

Bár nővérének halk lépteire már felriadt Hajnal és még látta Éj fekete palástjának uszályát eltűnni a sátor belsejébe, mégis elkésett! Hiába hasította meg nagy gyorsan Ég sátrának kárpitját és kémlelt ki kiváncsi, kandi szemekkel, nénjei csak megelőzték ismét! Nagyban csavargatták, teregették szürke fátylaikat. Köröskörül minden vizes lett nagy igyekezésüktől, csak úgy csillogott, villogott a sok, sok harmat-csepp.

Nosza, Hajnal sem resteskedett tovább! Még csak megnézte magát Tenger tükrében, elég rózsás-e arca? Hamarjába piros szalagot kötött éjszin hajába, aztán felragadta festékes vödreit és kisurrant Ég sátrából. De bármilyen óvatosan tette, mégis észrevették nénjei és alig mártotta be ecsetjét rózsaszín festékébe, alig húzogatta végig egypárszor Égalján, Szürkület s Derengés már is abbahagyták munkájukat és csendben visszavonultak. Szorgosak voltak, de hamar elfáradtak! Nem úgy Hajnal! Fáradhatatlanul keverte színeit, nagy, széles ecsetvonásokkal fénylő vörösbe, aranyló sárgába, ragyogó kékbe öltöztette az eget. Hajnal fényébe megújulva várta a mindenség Nap Isten ébredését.

Göncöl apó buzgón fényesítette szekerének arany küllőit, csikós legényei vakargatták, kefélgették a Fényparipákat. Öreg-Béres már sarkig kitárta Isten Ur szérüskertjének kapuját. Csak Napistenre várt még minden az Alsó-égben, hogy megkezdhesse minden napon munkáját a nagy Mindenség.

No, ha várt, nem várt hiába! Felszállt Napisten aranyos kocsijába, magára terítette szemkápráztató mentéjét és a lovak közé csapott Göncöl Apó. Hajnal, sebbel-lobbal össze • kapkodta festékeit és kissé dohogva átadta helyét szelíd húgának, az aranyhaju, kékruhás Reggelnek.

Uj nap virradt az égre.

Kutu, a gyermek is felébredt naplovak nyihogására, napfelkeltére. Lopva kiosont atyja naphimes sátrából. Egy szál pendelyben, mezteláb óvatoskodott le a hét küszöbön. Menten észrevehette rajta mindenki, úgy szökött meg alvó anyja öléből. Látta Küszöb-őre, hogyne látta volna! mégse szólt érte, inkább behunyta mind a három szemét! Szerette mindenki Kutu-Ten széles nagy ég-világon! Lám Öreg-Béres is csak mosolyogva törölte kétfelé bajszát, egyetlen pirongató szóval sem illette a kis szófogadatlant. Reggel szép dallal üdvözölte, mig Kis-Béres telemerte friss vízzel Istenvályúját. Úgy szorgoskodtak körülötte, hogy anyja, Boldogasszony sem tehette volna külömbül! Hiszen örvendett minden teremtett lélek, ha csak láthatta szöghaját, hallhatta édes csacsogását. Megmosdott hát a gyermek. Patyolat kendővel, amit Sánta-Kata hozott ki neki nagy hirtelen, meg is törülközött. Egyszer csak érezte, hogy kis pajtása Szélike felborzolja szöghaját:

— Jösz-e játszani, Kutu?

Bólintott a Gyermekisten. Éppen arra hajtotta a Pásztor fehér felhő-bárányait. Nosza felültek egynek a hátára és kivitették magukat a nagy, égi mezőkre. Ott terelgették a

sütés, a szegény fertályon, ahol a Pirók Andrásék kis háza áll. Mert akármilyen kicsi is a falu, két része van annak, a felvég, a gazdagfertály, ott a templom, az iskola, a Kalabár Mihály, Csüllög Márton, meg az Irhás Nagy Vince magas háza. Az alvégen a szegények házai húzódnak meg. Azokon túl már a temető kezdődik.

Pirókék Örzsikéje az ablakhoz szaladt és kerekrenyilt szemmel kiáltott fel:

— Gyere csak Andr e nézd, milyen köd van! Az istálló sem látszik idáig!..

— Ugyan menjetek mán innen! — szólt rájuk Pirókné. — Mosdjatok meg gyorsan, öltözzetek, mert elkéstek az iskolából.

— De süt krumplit nekünk ugye, édesanyám?

— Sütök, sütök. Mire elkészültök, az is kész lesz ...

Ma érdekesebb volt az ut a pirostetős iskoláig, mint máskor szokott. A befagyott árok jegét tükörsimára koptatták az iskola felé tartó Juliskák, Tercsikék, meg Jánoskák. De jó meleg volt a sültkrumpli az Andris gyerek zsebe mélyén, meg az Ör~ zsike nagykendője belsejében! Oda se néztek a télnek. Vígan sikongatva csúsztak az árok jegén. Még szerencse, hogy Pirók Andrásné nem látta őket, mert biztosan nem hagyta volna helyben a cipőkoptatást.

Hej! Nagy gondban is volt Pirókné. Közeledik a karácsony és nincs tüzelő, nincs karácsonyi kalácsra való. Örzsikének uj nagykendő kell, nagyon, mert a régi olyan vásott, Andriskának meg olyan kopott a kucsmája, hogy keresztülsétál rajta a szél.

— Az idén nem is csiná- 1 u n к karácsonyfát. — Mondta Rábai Gábornénak. a szomszédasszonyá-115