Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-11-01 / 11-12. szám

rekre nem is gyanakszik senki. Tessék csak rámbizni.

Azzal már mászott is kifelé.

A gödörben meglapult, hallgatózott egy ideig, majd óvatosan kikémlelt. Sehol semmi nesz, mélységes volt a csend köröskörül.

A felállást mégsem tartotta tanácsosnak megkockáztatni, azért hasoncsuszva kúszott végig a tetőn. Az ereszkedőn úgy suhant le, mint az árnyék. A vasúti töltés mellett megint meglapult egy időre, majd ugyancsak hason átcsúszott a töltés túlsó oldalára. Nem vette észre senki.

A Vécsey-utcán kapualjtól-kapualjig lopakodva ment végig. Csak akkor nyugodott meg, mikor baj nélkül beért a Szervita-utcába. Onnan már nyugodtan ment tovább. Nem telt bele tiz perc, a Fő-utcán volt.

Háromnegyed kilenc lehetett.

Amíg a Líceumhoz ért, vagy négy katonai őrjárattal találkozott. Az utca teli volt néppel, mindenki a szökést tárgyalta.

— ... valami gyerek vezette. A Sáncban tűntek el — hallotta, amint elment egy magyarázó csoport mellett.

— Úgy látszik, megláttak — ijedt meg, amint rájött, hogy a szökésről beszélnek.

Most megint egy őrjárat haladt el előtte az úttesten.

— Kordont vonnak a város körül — magyarázta egy ur a társának — a Knézich Károly-utcai szökés miatt.

— Hát nem szeretnék a szökevény bőrében lenni. Ha máris el nem hagyta a város területét, innen többé ki nem jut.

Pista megborzongott.

— Most mi lesz — sóhajtotta ijedten.

Tűnődve indult visszafelé. Amint bandukolt lehorgasztott fővel a gimnázium előtt, eszébe jutott tavalyi kalandja az alagúttal, ... és majdnem elkiáltotta magát.

— Hát persze. Arra megyünk.

Egyszerre sietni kezdett.

— Kötél kell, meg lámpa. — Eszébe jutott a tavalyi kötél, amely ott pihen most valahol Eger és Sirok között a föld alatt.

— Aranyat érne most — sóhajtotta vágyakozva.

Törte a fejét, honnan szerezhetne kötelet. A nagybátyjáékra gondolt, ahova szállva volt.

— Az nem lesz jó — tűnődött tovább — mert ők nem fognak ilyen későn elengedni. Pedig a csomagjaim is ott vannak — fűzte tovább.

Közben már haza is ért. Habozva állt meg a kapuban.

— Mégis be kell mennem — döntött végre — máshonnan nem tudok most kötelet szerezni.

A szökést már otthon is tudták s Így megvolt a késésnek is a magyarázata.

A türelmetlenül legyűrt vacsora után első

dolga volt, hogy a hátizsákját, meg egy rövid felsőkabátját kilopott az udvarra. Az éléskamrában egy szögre akasztva talált egy tekercs ruhaszárító kötelet s csakhamar az is a hátizsák után vándorolt. Most már csak lámpa hibázott, helyesebben lámpa volt a hátizsákban, csak elem nem volt hozzá.

Az unokaöccsét vette elő.

— Gyurka, van-e zseblámpaelemed?

— Van.

~ Uj?

— Uj. Minek az neked?

— Kell.

— Minek? Holnap vehetsz Lusztignál.

— De nekem most kell.

Gyurka gyanakodva nézett rá.

— Minek neked most az az elem.

— Ne törődj vele. Kell. Adod, vagy nem adod?

— Adom. De azért mégis szeretném tudni minek kell.

— Majd máskor elmondom.

Gyurka vállat vont. Előkereste az elemet, odaadta és vetkőzni kezdett. Vetközés közben úgy odavetőleg, mintha nem is érdekelné, még megkérdezte:

— Elmész valahova?

Pista már unta. Nem szólt egy szót sem, csak kiment az udvarra.

Az utcai kapu már be volt zárva, ellenben a kert végében folyt a patak. Az Eger. Felvette a kabátot, a hátizsákot, derekára csavarta a kötelet s egy perc múlva már a gazzal, bozóttal benőtt patakparton kutyagolt felfelé a Tüzoltó-hid irányába.

A Tüzoltó-hid környéke szerencsére sötét volt. A villanylámpát leverték még a forradalomkor és azóta se pótolta senki.

Itt mászott ki Pista az utcára és sebesen indult kifelé a sánc felé.

— Siposs százados ur azt hiszi már, hogy elfogtak — jutott eszébe és megszaporázta lépteit.

A Vécsey-utcában már nagyon lopakodva haladt. Az utolsó háznál megállt hallgatózni, majd óvatosan kilesett a vasúti sínek irányába.

Óvatossaga nem volt fölösleges.

Majdnem sírva fakadt. A vasúti töltésen a Bolyky-bástya és a vár között katonai őrszem járt fel s alá.

XIV.

Már közel egy negyedórája kuksolt Pista a Vécsey-utca sarkánál egy sötét mélyedésben és nem tudta mit csináljon.

— Meg kell várnom, mikor az őrszem lefelé megy és háttal lesz felém, hátha sikerülne átsurrannom a töltésen?

Kikémlelt a sarkon. Az őrszem éppen közeledett.

104