Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9-10. szám
Ez teljessé tette Ferkóban a bizalmat. Egyszerre nagylelkű lett. — Nem adom Nándinak a kéziglánátot. Inkább Pistának adom. Pista felujjongott. Mázsás teher esett le a szivéről. — Nekem adod? — Neked. De mit adsz? — Mit adjak? Mindent adok, amit csak akarsz! — Nekem adod a penecilusodat? Pistának gyönyörű gyöngyháznyelü penecilusa volt. — Neked — mondta készségesen. A kis lókötőben azonban megint feléledt a bizalmatlanság. Gyanús volt neki ez a nagy készség, hisz eddig Pista a fél világért meg nem vált volna a penecilusátói. — De előbb add ide! Pista kivette a penecilust a zsebéből és megindult feléje. De Ferkó megint visított. — Ne gyele ide! Dobjad! Pista odadobta. Ferkó felkapta és elszaladt. A kézigránát ott maradt a földön. Pista odament, óvatosan felemelte, a gyujtózsinórt különös gonddal fogta meg és átment a katonákhoz. Egyenesen a parancsnokhoz. — Kérem szépen — mondta még mindig reszketve a kiállt rémülettől — valamelyik katona a négyéves kisöcsémnek a gyújtózsinórjánál fogva odaadta ezt a kézigránátot, hogy hozza haza krumplitörőnek. A parancsnoknak — valami jobb érzésű ember lehetett — a hideg futott végig a hátán. A katonák, ott a közelben fejcsóválva nézték a kézigránát végéből kilógó gyujtózsinórt. — Ki volt az a barom? — ordított a parancsnok — agyon kéne verni az ilyen állatot! Persze nem jelentkezett senki. Pista úgy vánszorgott haza, mint aki beteg. Másnap vasárnap volt. Tardy Pista nem szerette a zsérci vasárnapokat, mert unalmasak voltak és teli voltak idegesítő várakozással. Ilyenkor feszélyezte a vasárnapi öltözék, nyugtalanította az emberek rajzása, bosszantotta a házak előtt üldögélő palóc asszonyok bámészkodása, zavarta az anyjához jövő egy-két vendégasszony trécselése, panaszkodása. Hasonlított ez az érzés a várakozásra az állomáson. A legtöbb vasárnap: kényelmetlen utazás egyik hétből a másikba. Ha már nagyon nyugtalanul kereste a vasárnapot, kiment a határba. Ott az eseménytelen csend, az ég végtelensége, meg a méltóságos nyugalom tudták csak megadni neki a vasárnap érzését. Most is, miután már Isten tudja hányadszor kinyitotta, meg becsukta a kezében levő könyvet, elhatározta, hogy kimegy az ingovány felé egyet sétálni. Hívta a legidősebb öccsét is, Lajost és szótlanul, unottan nekiindultak a pástnak. A patak partja tele volt gyerekkei. Pista, miközben néhány bágyadt mondatot mondott Lajosnak a gátról, amelynek ma már csak romjai vannak, a patak felé vette útját. Nagy fürdés, lubickolás folyt ott a fellábszárig érő vízben. Egy csomó apró gyerek pocskolt a patakmederben, a partról meg egy másik csomó nézte őket. Pista körülnézett, egy futó pillantással megállapította, hogy ott van a két Mikó-gyerek is. akik közül az egyiket néhány napja nagyon megverte a kis Ferkó bántalmazása miatt, meg más korabeli suhancok, de hogy semmi jelét nem mutatták az ellenségeskedésnek, nem méltatta több figyelemre őket. hanem beállt ő is unatkozva, nézni a gyerekek pocskolását. Lajos pár lépéssel hátrább állt meg egy kákabokornál és nézte a vizet ő is, miközben szórakozottan tépdeste a káka hosszú hajlós szálait. Amint igy nézelődött, feltűnt, hogy a két Mikó-gyerek apránkint, meg-megállva, nézelődve, lassankint odahuzódtak Pista mögé. Nem akart elhamarkodott lármát csapni, azért csendesen ő is odahuzódott az egyik Miko-gyerek mögé, a mögé, amelyik a közelmúltban már másodszor olyan csúnyán kikapott Pistától. Ott csendesen és észrevétlenül megállt és várta, hogy csakugyan lesz-e valami. A két Mikó észre sem vette a tömegben. Amint figyel, észreveszi, hogy az egyik Mikó-gyerek, a Károly, csendesen előveszi a bicskáját, kinyitja, közvetlenül odahuzódik a Pista háta mögé és kérdően néz a testvérére. A többit már nem várta be Lajos. Hátulról hirtelen áínyalábolta a Mikó-gyere-két és elkiáltotta magát: — Pista, vigyázz, meg akarnak szúrni1 Pista, aki elmerülten nézegette a gát romjait, összerezzent. Hirtelen megfordult és látta, hogy a Mikó-gyerek minden erejével szabadulni igyekszik Lajos szorításából, a lába előtt meg ott hever a földön a nyitott bicska. Hirtelen végigfutott a hátgerincén a hideg. Jó Isten! Ha megszurtak volna! Elkapta a Mikó-gyereket, fordított egyet rajta és belelökte hanyatt a patakba. A sekély viz nagyot fröccsent, mikor belezuhant, s amint prüszkölve, kapálózva mászott ki belőle, ruhája, feje, mindene csupa iszap volt. Pista odaállt eléje. — Hát meg akartál szúrni! 105
