Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9-10. szám
hatott, s mielőtt kibújt volna a lombok alól, egy pillanatra megállt figyelni. A közelben nem volt egy lélek sem, csak a puskaropogás és a géppuska kelepelés hallatszott intenziven valahonnan a patakon túlról. Itt azonban, a mély kanyonban biztonságban tudta magát. Már éppen tovább akart lépni, hogy kijusson a lombok alól, mikor zszszspk! a viz éleset fröccsent. Hirtelen megtorpant. — Ez lövés volt — állapította meg. Mozdulatlanul állt egy jó ideig, de a lövés nem ismétlődött meg. — Eltévedt golyó lehetett — tűnődött. — Mindenesetre nem olyan biztonságos ez a folyóágy, amilyennek gondolná az ember. Félrehajtotta a gallyakat és kibújt közülük. Kutatva nézett felfelé Felnémet irányába a folyóágyban, de tőle pár lépésnyire egy kiszögellés elzárta a kilátást. Továbblépdelt a vízben a túlsó part felé, folyton kémlelve, s pár lépés után kiláthatott már a kiszögellés mellett s akkor megint megtorpant és azonnal visszalépett. Öt-hatszáz méterre tőle a patak medrében emberek mozogtak, mégpedig egyenruhás alakok. — Azok, arra messze Felnémet irányában magyarok nem lehetnek — hökkent meg — azoknak cseheknek kell lenniök...... Szent Isten, csehek lopakodnak lefelé a folyó kanyonjában! A kiszögellés fedezete alatt sietve megindult a vízben a kiszögellés felé, mikor elérte, lekuporodott mögötte és óvatosan kikémlelt mellőle felfelé, Felnémet irányába. Az imént futólag látott alakok valóban csehek voltak. Hat ember lopakodott lefelé a kanyonban a viz szélén, a túlsó parton. A Palócnak a torkában kalapált a szive. Most megállt a lopakodó csoport, s egyikük óvatosan felmászott a meredek parton s hasonfekve kikémlelt. A Palóc feszülten figyelte őket. A fent hasaló cseh most intett, mire az alulállók feltoltak mellé egy tárgyat, amelyben Pista azonnal felismert egy géppuskát. — Ezek onnan lőni akarnak, —■ tört ki belőle a méltatlankodás. — Ezek oldaltüz alá veszik a magyarokat! — sikoltott fel benne a rémület. A csoport egyik tagja most felnyitott egy lőszeresládát, kihúzott belőle egy hevedert és a végét felnyujtotta a géppuska mellett hasaló embernek, aki azonnal nekilátott belehúzni a géppuskába. — Nem, azt nem lehet! — határozta el végre magát a Palóc. A mellette fekvő puskát magáhozhuzta, megtámasztotta az előtte kinyúló fagyökéren, az irányzékot beállította 500 méterre, és gondosan célzott. A cseh közben behúzta a hevedert, és rátette a fogantyúra a kezét. Tardy Pista ebben a pillanatban húzta még a ravaszt. Egy éles dörrenés, a szakadék tetején kuporgó szétcsapta a kezét és hanyatthomlok gurulni kezdett lefelé, egyenesen bele a vízbe. Egy félmásodperccel utána kalimpálva zuhant le a géppuska is. A lövés után Tardy azonnal ismételt, és sietve célbavette a következő csehet, és lélegzetét visszafojtva, újra lőtt. A cseh imbolyogni kezdett, majd megtántorodott és belezuhant a vízbe az is. A többit már nem várták meg a többiek, hanem rohanni kezdtek vissza Felnémet irányába. A Palóc ordítani szeretett volna az örömtől. Szinte részegen ismételt és lőtt még kétszer egymásután, most már nem emberre, hanem csak úgy vaktában, végig a kanyonon, mig a csehek el nem tűntek. Aztán ürítette az ötödik töltényt is, uj rákászt töltött be, a puskát lefektette maga előtt és elhatározta, hogy vigyázni fog a folyómederre...... Tardy Pista őrsége nem tartott soká Feltizenegykor kirakott az állomáson az első zászlóalj, amelyet gyors egymásutánban még három követett, majd délután kettőkor kirakott egy tüzérüteg is. Ezek már az újonnan szervezett magyar hadosztályokból valók voltak. Délután négykor elhalt az utolsó puskadörrenés is Eger és Felnémet között, s mire kigyultak a villanyok, az egyre távolodó ágyudőrgés is elenyészett. A csehek visszavonultak. S ez a visszavonulás egy általános hátrálás kezdetét jelentette. Két nappal később a csehek kiürítettek Miskolcot, s az újraéledt hadsereg támadó lendülete oly erős volt, hogy három hét múlva junius 6-án már a Felvidék szivét, Kassát foglalták vissza, leírhatatlan örömet keltve az országban. És amilyen lendülettel haladtak előre, olyan ütemben nőtt, szilárdult a régi nemzeti szellem, a régi katonás fegyelem, olyan ütemben kezdett a hadsereg átvedleni vörösből nemzetiszinüvé, úgy, hogy junius hatodikán a Kassát elfoglaló ezredek eldobták a vörös lobogókat s a régi nemzeti zászlók alatt vonultak be a lakosság tomboló lelkesedése mellett az ősi városba. Ez a fejlődés megijesztette a budapesti kommunista kormányt. Egy csomó volt tisztet eltávolítottak, "megbízható” kommunista ezredeket szerveztek, néhány “megbízhatatlan” alakulatot feloszlattak. Ezeket az ostoba rendelkezéseket még betetőzte a Szövetséges és Társult Hatalmak jegyzéke, amelyben Clemenceau felszólította a kormányt, hogy Kassát, és a demarkációs vonalon túli, frissen visszafoglalt területeket adják vissza újra a cseheknek. Egy nemzeti kormány ennek a felszólításnak nem enge-102
