Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9-10. szám
ben a forradalom estéjén...... Igen, akkor könnyelműen nevetgéltek az emberek, s most, ime itt vannak a csehek a várostól egy-két órányira, s reggelre talán Eger is elesik...... A faluja, s vele édesanyja, meg a testvérei talán már cseh megszállás alatt vannak, a front túlsó oldalán, talán meg is haltak a falu elfoglalása során, ki tudja? Behúzta a fejét a takaró alá, s hangtalanul elkezdett sírni...... Másnap kora reggel puskaropogásra ébredt. A szobájuk ablaka nyitva volt, részegitően áradt be rajta az orgonaillat a párás hajnali melegben, s egész közelben éles csattanásokkal szóltak a puskák. — Na, itt vannak a csehek — gondolta, s kiugorva az ágyból, felköltötte a többieket is. Pillanatokon belül mindnyájan öltözködni kezdtek s közben figyelték a szűnni nem akaró puskaropogást, amely olyan éles és intenzív volt, mintha a szomszéd udvaron lövöldöznének. Ez nem is volt csoda, hisz az arcvonal alig pár száz lépésre húzódott a Tolvayné házától. Ha valaki átmászott az udvart a Mititzky-kerttől elválasztó kőfalon, csak a hosszú gyümölcsösön kellett végigszaladnia a kert végében folyó patakig s onnan már akár oda lehetett kiabálni a lövészgödrökben fekvő harcolóknak. Iskolábamenésről természetesen szó sem volt. Mire a reggelit megették, Felnémet felől felugatott az első ágyulövés is, amit csakhamar több is követett. A fiuk dobogó szívvel hallgatták a növekvő csatazajt, Tardy Pistának meg egyre az a térkép, az a szörnyű térkép járt az eszében, és mindig arra gondolt, hogy ki kellene menni neki is a harcolókhoz, segíteni. — Miért ne — morfondírozott magában — puskám van, van egy csomó töltényem is és a hazát védeni kötelesség. Most Tolvay néni lépett a szobába. — Fiuk, a lövöldözés egyre erősebb. Mindenki menjen le a pincébe, öltözzenek jól fel, mert odalent hideg van. Mindnyájan szedelőzkődni kezdtek, Tardy azonban nem ment a pincébe, hanem felmászott a kőfal tetejére s onnan kémlelt a lövöldözés irányába. A gyümölcsös fái miatt azonban semmit sem lehetett látni, csak a puskaropogást, géppuskakelepelést meg a csehek ágyúit hallotta, amelvekre magyar részről csak néhány aknavető válaszolgatott éles csattanással. — Nekünk nincs tüzérségünk — motyogta elkeseredetten, és gyűlölettel gondolt a kommunista kormányra, amely arra elég erős, hogy magyarokat mészároljon, de hogy az országot védje, arra nem. Lemászott a kőfalról, odament az udvar végében álló lomtárhoz, lopva körülnézett és kihúzott a rozoga deszkabódé mögül egy hosszúkás csomagot, amit sebesen bontani kezdett, mig napvilágra nem került, ami benne volt. A puska volt, a szép világosagyu karabély, amit eldugott akkor, amikor a falragaszok, amelyeken a fegyverek beszolgáltatását követelték tiz nappal ezelőtt megjelentek a falakon. A puskáról lehámozott rongyokat bedugta újra a bódé mögé, ahonnan egy újabb csomagot húzott elő, amelynek tartalmat sebesen elrakosgatta a zsebeibe. Azzal a puskával együtt visszamászott a kőfalra, s pillanatnyi habozás után leugrott a túlsó oldalon a Mititzky-kert bokrai közé, és mélyen lehajolva megindult az ágyasok között a patak irányába. Odakint, a patak két ága között legyezőszerüen elterülő sik terepen tombolt a tűzharc. A csehek reggel óta kétszer kísérelték meg támadást, de a heves puskatüzben mind a két kísérlet összeomlott. A lövészgödrökben tarka összevisszaságban feküdtek civilek, katonák, vörösök, fehérek, kommunisták, ellenforradalmáírok. Most nem kérdezte senki, ki kicsoda, fnost nem kérdezték a kommunisták, hogy honnan vannak a fegyverek, most mindenki lőtt, tüzelt a tulajdonképen láthatatlan ellenség irányába. A koncert pokoli volt. Puskák, géppuskák, aknavetők ropogtak, csattogtak végig a lövészgödrök vonalán, pillanatnyi szünet nélkül. A levegőben mindenfelé cseh golyók sziszegtek, srapnellek robbantak, folyt a harc Egerért...... nem először a magyar történelemben...... Egy öreg szomorufüz lógatta az ágait mélyen a patak vizébe ott, ahol Tardy Pista elérte a patakot. A vízről tudta, hogy nem nagyon mély, a patakmeder legmélyebb pontján sem éri el a nyolcvan centimétert. A patak egy 18-20 méter széles és mintegy hat méter mély kanyon fenekén folyt, hogy a vizet elérje az ember, le kellett mászni a folyóágy házmagasságu oldalán. A fiú a szomorufüz lombja alatt csúszott le, kezében vigyázva tartva a puskát, a vízhez és onnan kémlelte a legalkalmasabb pontot, ahol átgázolhatna a vizen. Erre a célra az a hely látszott legalkalmasabbnak, ahol a fa lombjai belelógtak a vízbe. Lehúzta a cipőjét, harisnyáját, a harisnyákat beledugta a cipőkbe, a cipőket meg, zsinórjuknál összekötve a nyakába akasztotta, egy rákász töltényt beletett a puskába, azzal a szomorufüz lombja alatt óvatosan belelépett a vízbe. Puskáját magasra tartva óvatosan lépegetett előre, mig el nem érte a vizbelógó lombokat. Körülbelül a patak közepén jár-4 101
