Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-09-01 / 9-10. szám

nyárig, mely igen kellemetes kísérőjéül vált a zsíros húsféleségeknek.

Közben a könnyű mihályfalvai borokat öntötték a kupákba és senkinek nem volt kedve szót kezdeni hogy a sok nagyszerűség izét el ne veszítsék.

Egyedül Janku tartózkodott szokásától eltérően és Erzsébet asszony rögvest megállapította, hogy Annuska fenejó kosztra foghatta ifjú férjét, mert csak úgy rengett a hustömeg rajta.

Mikor aztán a ravaszul ízesített sós es cukros sütemények következtek, a borokat is változtatták. Először bihari tüzes muskotályt, majd pedig tokaji szárazát nyeltek nagy szomjúsággal melynek folytán vendég és gazda szeme is csillogni kezdett és a hangjuk is megjött.

Gori basa, hogy ujjait lemosta, nagyot hörpintett az ezüstserlegből:

— Erre csak mozogni lehet, mert együltében leteremti az embert — szólt mosolyogva és ez egyúttal bók is volt a gazdaasszony részére.

Janku éppen teleöntötte kupáját és azt a szájához készült venni, mikor Gori basa szeme megvillant.

— Megállj bán — szólt hirtelen. — Tudod-e, hogy a kard ügyessége hozza a győzelmet?

— Meglehet, ha erő is vagyon hozzá — válaszolt nevetve Janku.

Gori basa kihúzta finompengéju hajlított jatagánját és emigyen szólt.

— Tegyünk próbát a kard ügyességére. Te bán öntsd szemem közé a kupa borod s ha arcomat egy cseppje is érinti, akkor méltatlan vagyok basai méltóságomra . . .

Kardját arca elé emelte és úgy pörgette, mint a motolla.

— Öntsd hát, bán! — mosolygott a szeme sarkában.

Janku nem kérette magát, hanem a teli kupájából egy lottyintásra öntötte a félliternyi nemes nedűt egyenest a basa arcába.

A kard azonban szétseperte a bort, úgy hogy gazdája arcára egy csepp sem érhetett, ami csodálatosnak tűnt, de csodálatos is volt valójában, mert az emberi kar ügyessége és gyorsasága megbirkózott a szétterült folyadék hézagtalan csapásával.

János ur vidám arca elkomolyodott és Janku csak egyre vizsgálgatta a basa arcát. Hiába, mert oda egy cseppnyi bor sem esett.

Janku pillantása ráveíődött az embermagasságnyi bronzvázára, melyet Szilágyi Mihály a helyszínen veretett formába, minthogy fogásánál fogva képtelenség lett volna ideszállitani.

Janku arca elvörösödött, mint mindig legénykorában, ha próbatétel előtt állott.

—A kard ügyessége megszéditi az ellent.

de győzedelmeskedni csak a kar erejével lehet.

Valamennyien meghökkentek, mikor nekiállott a vázának. Az lehetett vagy húsz véka sulynyi, vagyishogy egy jól fejlett tinó kevesebbet nyomott.

Két hatalmas karjával megragadta és feszültek a vasizmok. Pompás látvány volt, ahogyan a háziszőttes ingmellény szorította, irányította az izmokat, hogy azok végső erőfeszítéssel először megmozgassák a hatalmas vázát, majd lassan, óvatosan megemeljék és egy lépéssel odébb lassan ismét talpára helyezzék.

Gori basa elsápadt. Gyorsan kiszámította, hogy ezt harmadmagával sem tudná megtenni, pediglen nem éppen a leggyengébb vitézek közzé sorolták az ottomán birodalomban.

Janku fújtatott a hatalmas erőfeszítéstől és kupáját kereste.

János ur ismét mosolygott és Erzsébet asszonynak izgalomtól piros arcát nézte.

Gori basa is észrevette ezt a pillantást és nem lett volna világot járt, ha ki nem tolakszik a száján a kihívás . . .

— És te vajda, miként becsülöd az ügyességet és az erőt. Nem hinném, hogy akad még ember, ki e vázát arrébb tegye?

Saját művészetéről udvariasságból nem emlékezett meg.

János ur elkomolyodva állott fel.

— Én az ügyességet csak erővel párosultan becsülöm — szólt nyugodtan, aztán a váza mellé állott és hatalmas erőfeszítéssel maga felé döntötte. Hogy a váza a talpa élére került, mindjárt mozgékonyabbá vált. Csupán vezetni kellett és az gurult körbekarikába a teremben.

Gori basa szeme elsötétült, Janku meg akkora nevetésre fakadt, hogy csak úgy belepottyant egy erős karszékbe, mert másmilyen nem igen bírta volna ki.

Végül is János ur helyére zöttyentette a hatalmas jószágot és most már nevetett mindenki, jómaga is, de legfőképpen íErzsébet asszony, kinek szeméből a féltő bámulat sugárzott. f

Gori basa nevetett ugyan, de sóvárogta a diadalt.

Akkor csillant fel a szeme, mikor Erzsébet asszony incselkedve szólott:

— Harci keménységben igy tanúbizonyságot tettek, jól látom, ámde ez nem elégséges az idvességhez. Merthogy az asszonyok körüli széptevés, ugyanannyi mértékkel vagyon a históriákban, mint a tüleked'ési bátorság. Lám csak vitézek, ki bírja jobban és szebben szerelmetességét megvallani.

János ur szeme kissé megszükült, de a mosoly ottmaradt az arcán.

Gori basa ez újabb tornában mély meghajlással közeledett Erzsébet asszonyhoz.

67