Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9-10. szám
a him-, akár a nőnemhez tartozunk, hangunk elárul, ha fiatalítjuk magunkat (avagy ha öregitjük, ha netalán még a boldog ifjúsághoz tartozunk.) Negyven után, vigasztalódjunk, ha nem látnak, nyugodtan füllenthetünk, hangunk kedves cinkos, fiatalabbnak mutat, mint amennyi valójában vagyunk! A külső és belső adottságokra vonatkozó válaszok átlageredménye szintén kiváló volt. . . tévedések csak a két gyereknél és a gépkocsivezetőnél akadtak nagyobb számban. A többi hat szereplő küllemét pontosan meghatározták és meglepő találóan jellemezték természetüket is. A többség a foglalkozást is kitalálta, itt csak a gépiró kisasszonyra hibáztak rá kevesen, teljes kilencvenhárom százalék fogott melléje. S közben majdnem ugyanennyien jellemezték pontosan és korában is mindössze egy évvel tévedtek! A hallgatók közt nagyon sok volt a vak. az ő ítéleteik közelítették meg leginkább a valóságot. Hasonló kísérletet végzett a Harvard egyetem is. A hallgatóknak meg kellett állapitaniok a beszélők szeszélyes, ideges, aprólékos, vagy szinészkedő egyének-e. Kilencvenegy százalékban a válasz tökéletes volt. Amikor a kísérletet megismételték, de rádió helyett függönnyel választották el a szereplőket közönségüktől, a helyes ítéletek száma hét százalékkal volt magasabb. Úgy látszik, a rádió kissé elváltoztatja a hangot. A De Pauw egyetem (USA) kísérlete alapján megállapította, hogy legkönnyebben magas, vékony személyeket ítéltek meg, közvetlen utánuk következtek a kis, tömzsi emberek. Legkeményebb diót jelentették a normális testalkatú nők és férfiak vegyesen, valamint az atlétatermetüek. A tudomány még nem állapította meg. vájjon hangunk gondolatainkat is elárulja-e. Azt azonban, mit általában amúgy is tudunk, bölcs professzorok be tudták bizonyítani: hazugságnál nem cinkosunk a hang! (Vigyázat tehát a korral, negyvenen innen és túl egyaránt!) A De Pauw egyetem diákjainak csoportosítanak kellett a függönnyel elválasztott áldozatokat a szerint, igazat mondanak-e, vagy sem. A szereplők csak közömbös dolgokról beszéltek, mint: ,,Zöld nyakkendő van rajtam", ,,Frednek hívnak“, „sonkát és tojást reggeliztem", stb. A legtöbb egyetemista helyesen osztályozta őket. Hölgyeim, egy pici gúnyos mosolyt megengedhetünk magunknak hites párunk felé, a jól itélők közt a mi nembélieink voltak többségben! És még valami, nem is oly meglepő tény: a kísérlet második része folyamán kiderült, aki szoknyát hord, jobban füllent, a hangja kevésbbé árulja el, (Remény negyvenen túl . . .) Pszichológusok ki tudták mutatni azt is, hogy hangunk sokszor olyasmit is elárul, mit magunk sem tudunk, csak a pszichoanalízis bizonyíthatja be létezését, így pl. kiderült, hogy egy kellemetlen hang néha idegbajra való hajlamot takar. Többszáz asszony és férfi analizálása folyamán kiderült, hogy a kellemes hanggal megáldottak könnyebben találják meg helyüket az életben. A neurózisra hajlamosak hangja többnyire három csoportba osztható: 1. a kissé lihegőek, 2. az orrhanguak. 3. azok, akiknél keményen, színtelenül cseng. Legkiegyensulyozatlanabbak az orrhangon beszélők. A harmadik csoportba tartozó diákokat klinikai vizsgálatnak vetették alá. Több mint a felénél kiderült, képtelenek voltak beleilleszkedni az életbe. Hosszabb kezelés után hangjukból is mindinkább eltűnt a bántó szin. A kellemetlen hanguak közt sokfajta típus van, de mind hajlamos többé-kevésbbé a neurózisra. Itt vannak pl. azok, kik vontatott, monoton hanglejtéssel beszélnek. A vizsgálatok kimutatták, majdnem egyik sincs sem szellemileg, sem érzékileg kiegyensúlyozva. íme a pszichológia néhány újabb felfedezése. Kevésbbé tudományosan, de jól elszórakozhat mindenki mangánkörben is. Rajta, itt a legújabb társasjáték, pénzbe se kerül és mégis izgalmas! Senki! ... Te se . . . Múló életünk csak beszéd. Csak álom. Ki a szememből olvas — — azt nem találom. Csak futunk s beszélünk. A szóból értünk...... De lelkét nem adja senkise értünk. Senki se lát meg Senki sem keres a szavak mögött. S a szó csak hinti az értelmetlen sürü ködöt. És igy futunk. És igy megyünk. De egyre csak fogy az életmese. Senki nem ért meg. Senki nem lát meg. Senki!...... Te se........ 40