Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-09-01 / 9-10. szám

világon, hol a lélegzés szükséges szabályozása és a ritmikus mozgások következtében megvan a Pranayama által ajánlott mélylélegzés. " Ez a tanács azonban nem azt mondja, hogy naponként, lehetőleg kimerülésig ússzunk, hanem a rövid, de szisztematikus tréning közben — szabályosan lélegezzünk Yesudian mosolyogva jegyzi meg, a hölgyeknek természetesen nem szabad tartós hullámaikat félteni. A yoga-módszer szerinti úszás a következőképen megy végbe: „Az első lélegzetvétel után hajtsuk fejünket a vizbe. E módon minden körülmények között kényszerülünk arra, hogy lélegzetünket visszatartsuk. Most két nyugodt, lassú tempó. Mikor a második tempónál karunk mellünk elé kerül, megkezdjük lassan a viz alatt a levegőt kiereszteni, úgy hogy mire a második tempó végéhez érünk és fejünket kiemeljük a vízből, a még bennünk maradt kis levegő csak arra szolgál, hogy egy rövid kifujással az orrunkban rekedt vizcseppeket távolítsuk el...... a nyugodt, ritmikus

úszás segítségével makkegészségesek leszünk.“

„Makkegészségesnek lenni azonban a yogik tapasztalatai szerint annyit jelent, mint mindig helyesen élni, azaz helyesen lélegzeni."

Aki egészséges, természetes módon szeretne lefogyni, inkább ma, mint holnap kezdjen el yoga-módszer szerint úszni, szervezete megint rendesen fog működni. Mert, megint csak Yesudiant kell idéznünk; „A természetellenes soványság és elhízás, a hirtelen lefogyás és megbízás mindig beteges állapotok.“ Yoga-recept szerint tiszta öröm visszanyerni zsírba merült karcsú alakunkat. Vízben kezeljük magunkat, s ott az ember mindig „elemében érezte magát“. Könyvében Yesudian példákon mutatja be, hogyan sikerült szisztematikus yoga-uszással a testsúlyt aránylag rövid időn belül normalizálni. Kinek nem dobban meg örömtől a szive, ha hallja, hogy egy labdarugóbírónak már-már fel kellett adnia állását, mert kövérsége bizony majdnem lehetetlenné tette munkáját — és akkor, fegyelmezett yoga-uszással 114 kg-ról 86-ra fogyott le, három hónap alatt.

Az ember ájul és bámul. Ki nem szeretné e jó bírót utánozni? S ha nem is fogyunk le ennyit ily rövid idő alatt, már néhány kiló is használna egészségünknek, általános közérzetünknek. Érdemes megpróbálnunk! Időhiány nem kifogás — hisz oly sok minden másra, ha nagyon akarjuk, találunk néhány szabad percet.

Y esudian-Elisabeth Haich: Sport und

Yoga, Eduard Fankhauser kiadás, Thielle/

TALÁLKOZÁS A VONATON.

(Brigitte Förster)

A vonat hirtelen megállt. Renate felriadt az éjszakai utazás nyugtalan szunyókálásából, megriadt arca elé emelte kezét, mintha ütés elől akarna védekezni, s csak mikor rájött, nem neki szólt a nagy lökés, zuhant vissza fáradtan ülésére.

Maximilianról álmodott megint — utolsó házas évének távoli, idegen, tőle elfordult Maximilianjáról. Mennyire fájt még akkor is szeretni nevetését, könnyelmű kedélyességét! Lélegzetét visszafojtva, szive rejtett zugában csendes félelemmel hallgatta nagyszabású terveit, látta maga előtt a házakat felépülni, ahogy Maximilian tarka színekkel azokat számára felépítette. Hacsak megjönne az első nagy megbízatás, úgy várták mindketten, a nélkül, hogy tudták volna, honnan is jöhetne egyáltalán! De oly apróságokkal, mint valószínűség és valóság Maximilian sohasem törődött! Ha félénken hogyan és mivel után kérdezősködött, lenéző vállrándítással elkerülte a feleletet, úgy hogy a végén már nem is szólt közbe, hagyta magát a valóságból a színes mesevilágba elragadtatni.

Renatet keményebb fából faragta a Teremtő, mint férjét. Kicsit túl komoly, túl reális volt, szenvedett, amiért a sok ragyogó terv hallatánál sohasem tudta teljesen eltemetni a kivihetetlenség gondolatát. Számára létezett a hétköznap és a valóság, tudta, számolnia kell vele, kitartó, makacs kis ütközeteket megvívnia nap, mint nap, ha védőfalakat akart boldogsága köré emelni. Biztonság után vágyakozott. De a messzeség és szabadság, az élet és napfény is csábította. Ezt jelentette Maximilian.

Maximilian boldog volt, mint egy gyermek, ha napfényes virágos mezőn szabadon játszhadozhat. Teljesen elmerült álomszerű terveibe, s ha az első akadály mutatkozott, könnyű kézlegyintéssel kitörölte, benneélt máris az újakban, a még valószínűtlenebbekben. Renatenak úgy tűnt néha, a paradicsom kerítése előtt áll, csak leskelődik, belépni nem tud soha. S ezért állította saját magát e kicsiny darab érték őrzőjéül. Megpróbálta a mindennapi élet harcában Maximiliant helyettesíteni, mindent magára vállalni, férje utjából minden göröngyöt eltávolítani, szive teljes erejéből a lehetetlent számára lehetségessé tenni. Maximilian szerette a nagyvilági nőket. Az ő kedvéért festette száját, körmét, haját, alakította át ruháit, szivta hosszú szipkából a cigarettát, neki öltötte fel a divatos életunság álarcát. Maximilian szerette a gondozott otthont, s Renate pedáns háziasszonnyá lett — de csak távollétében, félt, ha meglátná a por-34