Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Értavi Barát: TÖRTÉNELEM: KITŰNŐ (Folytatás ) Marci kezében ismét fellobbant a gyufa s mindannyian az alaposan összezúzott falat bámulták. Ott! a bicska hegyénél, ahová Sanyi mutatott, ujjhegynyi lyuk látszik. Feketeség mögötte. Talán amott sincs ablak... — gondolták, ez azonban már nem is volt lényeges. A lyukat addig tágították, mig a franciakulcsot is át nem dughatták rajta. A rés egyre szélesebb lett. Most már egyszerre ketten tudtak dolgozni. A reszelő hangokon, meg a fiuk nehéz lélegzésén kívül más hang nem is hallatszott. Mintha mély kutban lennének, elzárva a világtól ... Végül Gazsi törte meg a csendet: — No most! Jöhetsz a székkel, Jóska! A lábát tartsd előre, és sújts, amekkorát csak tudsz. Jóska sújtott, messziről, rettentő erővel, maga is felnyögött belé. Egyszer... kétszer ... háromszor ... s a megcélzott tégla tompa puffanással esett át a másik szobába! Egyetlen kiáltásnak tűnt mindnyájuk torkából feltörő örömüvöltés. Marci úgy megszorította első örömében Lindi kövér nyakát, hogy az levegő után kapkodott. — Ne bomolj, a hullámmal majd nem tudnak mit kezdeni az ávósok ... A további téglák lazítása most már sokkal könnyebben ment, mint az eddigi munka. Egymásután hullottak át tompa puffanással a téglák a másik szobába. Amikor a hatodik tégla esett ki, Gazsi átdugta fejét a a nyíláson. Teljes sötétséghez szokott szeme azt a halvány derengést is észrevette, ami a másik szoba embermagasságnál jóval feljebb vágott kis ablakából áradt. A szobából azonban nem sokat láthatott még. — Bújjunk át mindnyájan. — Ajánlotta. — Aztán gyújtsunk ott is világot, hogy tájékozódni tudjunk. Majd, ha fegyverhez jutunk, kilőjjük a zárat és ... — Gyerünk! — türelmetlenkedett Sanyi és Gazsi után másodiknak bujt át a nyíláson, utánuk a többiek. Mielőtt azonban Marci kezében fellobbant volna a gyufa, abból a sarokból, mely a megbontott fal mellett volt, hirtelen éles fénv szökkent a fiuk felé. Különösen erős zseblámüa fénye volt, úgy, hogy a fiuk önkénytelenül kapták szemük elé a kezüket. Idegen kiejtéssel egy hang szólalt meg: — Isten hozott, fiúcskák! ... Dermedt csend követte az ismeretlen szavait, aki egy másodpercre maga felé fordította zseblámpáját, csakhogy lássák, kivel kerültek szembe: szovjet katonai egyenruhába bujt fiatalembert láttak, mélyen homlokba húzott tányérsapkával, a sapka elején a gyűlölt vörös csillaggal. — Orosz ávós... — suttogta maga elé iszonyodva Donajó Anti, mintha utálatos szörnyet látina, mely ebben a pillanatban bujt elő a semmiből, hogy lenyelje őket. A katona állát többnapos szökés szakáll borította, szétálló fülei mintha jókedvűen integettek volna a fiuk felé. Jó fogást csinált, a bandita, nem is titkolta egy percig sem. Jobbjában tartott pisztoly jogot adott neki minden jogtalanság elkövetésére. — Barmok! — lökte ki a szavakat ritkás fogai közül. — Azt hittétek, kijátsszátok a kommunisták éberségét! Rózsa elvtárs jelentette — ez nyilván a bőrkabátos, vagy társa lehetett — milyen szép madárkákat fogtak az éjszaka. Annyira el voltatok foglalva, hogy azt sem hallottátok, mikor jöttem ide, hires harcosok!... Nos, szóljatok hát. Ki a vezéretek? Egyenként pásztázta végig a fiuk halálsápadt arcát, és Sanyi felkötött karján akadt meg zseblámpájának fénye. — Hol sebesültél meg, fickó? Sanyi félrenézett, szótlanul. Nem akarta, hogy a vörös csillagos kiolvassa szeméből a határtalan megvetést, mert az talán abban a pillanatban lelövi. De az szinte élvezte a macska-egér játékot. Újra kérdezte: —Hol sebesültél meg, fiacskám, talán a rádiónál, ahol a megbolondult magyarok először próbáltak szembeszállni a felszabadi tó hősökkel ? ... Mithogy Sanyi erre sem válaszolt, a katona felemelte lábát, és teljes erejéből a fiú sipcsontjába rúgott. Sanyi úgy érezte, hirtelen kettészelték jobblábát. Csaknem összerogyott a fájdalomtól. Végre a magyarul beszélő szovjet katona felé fordította arcát. Az kiolvashatta szeméből, ha akarta, hogy egy csapással agyonütheti, lelőheti, ebből a fiúból nem húz ki egy szót sem. Nem volt buta ez a katona. Sokat olvasott otthon, a pártkönyvtárból. Olvasta az Ifjú Gárdát is, Fagyejev remekművét, minden ifjú szovjet polgár bib49
