Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-09-01 / 9-10. szám

Zöld Ferenc dr.:

HAL — ŐRSÉG.

Mészáros Ervin kapitány történetei közül a legismertebb talán az a ponty volt, amelyet saját kezűleg vett a Rákóczi-téri csarnokban. Elhelyezése a Nemzeti Színház mögötti Tinódi Lantos Sebestyén szobor alatti vizmedencében kellő ünnepélyességgel történt. Vivők, újságírók, színésznők, régi gavallérok előtt „ment végbe" a vizrebocsájtás, csupán a zászló felvonás és zene hiányzott. Ez a haldolog úgy látszik kegyeleti aktus volt, mintegy kiengesztelés egy régi hal iránt, melynek nem természetes halálát a kapitány idézte elő.

Bécsben nagy nemzetközi verseny volt, osztrákokkal, olaszokkal, franciákkal, lengyelekkel és másokkal. Visszafelé az étkező kocsiban Mészáros Ervin egyedül ült asztalánál, mert csak az lehetett ebéd-társa, akit odahívott. Egyetlen üres szék volt, amikor egy ismeretlen, aki nem tudta a ..szabályt" minden benfentes megrökönyödésére, odatelepedett. Ez az idegen egy kis aquariumot is hozott arany hallal, — biccentett a kapitány felé, — s letette maga elé az asztalra a viztartályt.

Meleg volt, az ablakok tárva-nyitva. A kapitány levesét kanalazta. A halnak nyilván nem tetszett a fogság, neki ütödött az aquarium falának, magasra dobálta magát, néhány csepp viz Mészáros Ervin levesébe hullt. A kapitány ránézett a halra, az ismeretlen ebéd-partnert nem vette tudomásul és azt mondta: ,,Őn ficánkol?“, megfenyegette az ujjával. Hires magázó volt, — még az állatokat sem tegezte. Az eset megismétlődött. Mészáros Ervin szigorúan nézett a halra. „Már úgy értem, ha még egyszer ficánkolni óhajt — eltávolítóm.“ — S amilosoeeeososeecoeooeeeeoeosi

Ady Endre:

„ÁDÁM, HOL VAGY?11

Oszlik lelkemnek barna gyásza:

Nagy, fehér, fényben jön az Isten,

Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,

De Nap-szemét nagy szánalommal Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök, ö járt, az Isten járt előttem.

Kivonta kardját, megelőzött.

Hallom, ahogy lelkemben lépked S az ö bus „Ádám. hol vagy‘‘-ára Felelnek hangos szívverések.

Szivemben már öt megtaláltam, Megtaláltam és megöleltem S egyek leszünk mi a halálban.

kor ez hadmadszor megtörtént, benyúlt az aquariumba és a halat kidobta az ablakon.

Az utitárs előbb kővé dermedt, majd felháborodottan ugrott fel. Ervin letette névjegyét az asztalra és kiment a kocsiból. Nem lett belőle párbaj, de a kapitány Iovagias ember volt, és úgy érezte, hogy elégtétellel tartozik a — halnak. A kidobottat már feltámasztani nem tudta, ezért a Rákóczi térről egy másikat „patronált." Egy fakardot is vett valahol az Árkád-bazárban, olyat, amivel a gyerekek játszanak. Őrséget állított össze, pontos időbeosztással.

„Pest kissé bűnös, a halat esetleg eltulajdoníthatják. Ezért őrizni kell." A hal-örök két óránként váltották egymást. A fakarddal voltak kötelesek szolgálatukat ellátni. A kapitány váratlanul megjelelt ellenőrizni, megszökni nem lehetett.

A legnagyobb napilap szerkesztőségében a szokásos lapzárta előtti feszültség. Ilyenkor a főszerkesztő senkit sem fogadott. A titkár — a nagy eseményeknek járó izgalommal — sápadtan dugta be a fejét.

— Főszerkesztő ur, valami nagy baj lehet. Mészáros Ervin van itt.

— Mit akar?

— Azonnal be akar jönni.

— Most lapzártakor? — mindkét kezével a fejéhez kapott. — Hát jöjjön! — szólt mély sóhajjal.

— Már úgy értem, — szólt a kapitány az üdvözlés után, — meg akarom vizsgálni, hogy lapja jól informált-e, ezért kérem, hogy a munkatársakat rapportra hívja össze.

A házban egyszerre megszólaltak a telefonok. Mindenki azonnal a főszerkesztőhöz! Elképzelhető, hogy micsoda konsternáció támadt! A leglázasabb munkában és nem a segéd-szerkesztő, vagy valamelyik rovatvezető, hanem mindenki! Az is lehet, hogy itt a világ vége?! Aki valaha is járt napilap szerkesztőségében, s csak egy kicsit is ismeri a megjelenés időpontjának szövedékét és fontosságát, amely szedéshez, nyomáshoz, korrektúrához, tördeléshez, terjesztéshez, postához, vonatok menetrendjéhez másodpercnyi pontossággal kapcsolódik, — az meg tudja érteni, mit jelenthetett ez. A munkatársak riadtan tódultak a főszerkesztő szobába.

— Már úgy értem — szólalt meg idegtépő lassan és szótagoltan a kapitány, amikor mindenki összegyűlt és feszülten figyelt. — Már úgy értem, az értekezletet ma én tartom. Mondják el az urak, hogy mi történt a mai napon a világban.

Mindannyian a főszerkesztőre néztek. Az kinos-fegyelmezett arccal bólintott. És szép sorjában a külpolitikától a sportrovatig mindenki elreferálta a napi szenzációt, még azt !v. ami intim és bizalmas volt, megírni sem lehetett. A percek pokoli gyorsan multas.

12